Érettem...

A vereség-tudatból győzelmi örömre ébredt tanítványok, boldog bizonyságtevők sorához csatlakozhatunk mi is a mindent eldöntő és meghatározó evangéliummal: Feltámadott az Úr bizonnyal! Krisztus által legyőzetett a halál...

Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára - reformatus.hu

Isten szeretetének titokzatos végtelenségét és mélységét fejezi ki a kereszthalálhoz szorosan kapcsolódó három szó: érettem, miattam és helyettem történt Krisztus tökéletes áldozatának bemutatása. Csakis személyesen lehet megfogalmazni ezt. Egyes szám első személyben. Gyönyörűséges, hogy míg E/1-ben szólunk erről, addig nem vagyunk sem önzők, sem kirekesztők, hiszen Krisztus sokakért mutatta be áldozatát, és ezt mindenkor elismerjük. Az történt meg nagypénteken, amiről már szólt nagycsütörtökön este az úrvacsora  szereztetésekor a pohár vételekor: "Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik." (Márk 14,24) S ki is ontatott!

A távol közel van

A szíriai ideggázos incidens után Donald Trump amerikai elnök az éjszaka folyamán elrendelte az Aszad-rezsim katonai bázisának bombázását. 

Bombázni kezdte Aszad bázisait az Egyesült Államok - mandiner.hu

A katolikus egyházfő hozzátette, imádkozik az áldozatok családtagjaiért, és felhívást intéz a helyi és nemzetközi szinten felelős politikusokhoz, hogy ”legyen vége ennek a tragédiának, és enyhülést kapjon a háborútól túl régóta elgyötört lakosság.

Ferenc pápa is elítélte a szíriai gáztámadást - 24.hu

Évtizedekkel ezelőtt, amikor elkezdődött a Panoráma műsor főcímzenéje, már előre untam a műsort. Nem azért, mert gyerekként unalmas felnőtteket láttam a képernyőn, hanem mert mindig szomorú és rossz dolgokat mutattak, miközben velem csupa jó dolog történt a kis életemben. A távoli helyszínek eseményei köszönő viszonyban sem voltak a megélt jelenemmel. Afrikában csontsovány gyerekek jártányi erő nélkül, míg én a Balatonban úszkáltam lángosozás után.

Tikk-takk

Ha minden jól megy, a parlament áprilisban szavazhat az évente kétszer esedékes óraátállítás eltörléséről, Magyarország egész évben maradhatna a nyári időszámításnál. Ha még jobban megy minden, akkor az unió sem gördít ez elé akadályt.

A vasárnapi lehet az utolsó óraátállítás - 24.hu

Hamarosan itt van újra a mumus! Itt-ott már panaszkodnak miatta az emberek, felnőttek és nagyobb gyerekek egyaránt. Elvesz egy órát, megváltoztatja a hajnalok és reggelek fényviszonyait, fáradtságot okoz. Irigyelt személy az, akit nem érint rosszul az óramutatók tekergetése. 

Egyéni védekezésem a vasárnapi óraátállítás ellen az, hogy már szombat délután minden órát átállíttatok a lakásban. Mindezt annak reményében, hogy vasárnap nem érzek majd akkora fáradtságot. Ez azért problematikus, mert lelkészeknek az óraátállítás mindig "munka"napra esik. Szokás szerint vasárnap amúgy is hajnalban kell kelni, összekészülni, elindulni a szórványokba... Szóval a "hat helyett felkelünk ötkor" élménye túl brutális minden egyes tavaszi óraátállításkor.

"Petőfi Sándor mégiscsak zászló"

A piros-fehér-zöld zászló és a koronás címer vitathatatlanul a magyarság legfontosabb jelképe. Az 1848. március 23-án elfogadott XXI. törvénycikk tette kötelezővé a nemzeti lobogó használatát az összes közintézmény és magyar hajók esetében. Aztán 2014 decemberében az Országgyűlés március 16-át nyilvánította a magyar zászló és címer napjává.

A magyar zászló erőt, hűséget és reményt jelent - 24.hu

Hétköznapjainkból hiányzik a zászló. Csak ünnepnapokon lobog. Akkor is főleg közterületeken. Nem lobog házaink falán, mint Amerika hatalmas kontinensén. A Kárpát-medencében akkor lobog, ha nagyjainkra emlékezünk. Mert súlya van zászlónknak. Hétköznap a lelkemben vannak csíkok: a piros, mint elszántság; a fehér, mint vágyott tisztaság; a zöld, mint elkötelezettség. Szemmel nem láthatóak a lobogó színei, de jelen vannak. E három dolog (elszántság, tisztaság, elkötelezettség) megerősödik böjt havában.

Bűntenger és tükör

Kommandósok fogták el azokat a szegedi betörőket, akik még tavaly loptak el egy széfet egy kisteleki cég irodájából. Valószínűleg fülest kaptak, ezért bontották ki a falat és vitték el a széfet, benne 50 millió forinttal és 800 darab éles lőszerrel.

Talicskával tolták el az 50 milliós páncélt a kisteleki falbontó betörők - hvg.hu

Nem megkerülve a kérdését tájékoztatom, hogy a Kormánynak valóban van tudomás a arról, hogy bizonyos bűnözői körök üzletszerűen visszaéléseket folytattak a honosítási okmányokkal. Hogy pontosan hol történik vagy történt ilyesmire, arról nem árult el részleteket a miniszter.

A kormány is tudja, hogy maffia árulta a magyar állampolgárságot - index.hu

Böjti idő és hüledezés

Gondolatok a fújjokról

Az említett kiadvány szerkesztői több hasonló szótár jellegű kiadványt is készítettek, volt referenciájuk és tapasztalatuk ezen a területen. A kiadónk célja egy modernebb, nemcsak a köznapi szavakat magyarázó, de a szleng kifejezéseket is tartalmazó diákoknak szóló szinonima szótár elkészítése volt. A kiadványokat lektorálva és korrektúrázva nyomdakészen kaptuk meg. A kölcsönös bizalmi elv alapján tiszteletben tartottuk a szerzői szabadságot. 

Hogy kerül a baszás a gyerek szinonimaszótárába? - index.hu

Egy volt tanítványom linkelte át ezt a cikket, hogy megérne egy reposztot. Engem akkor a lefújt olimpia jobban izgatott, és amúgy sem vagyok rendelést teljesítő fajta. Mégis miért írok akkor most erről? Mert csak nem hagyott nyugodni a gondolat!

O O O O O huss!

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy nem sokkal a cél előtt kiszállni a legfájóbb. Ráadásul a cél már nagyon közel volt, és a szoros versenyben komoly esélyünk volt a győzelemre. Ezért különösen fájdalmas, hogy Budapest nem vehet részt a végső megmérettetésen, a szeptemberi döntésnél Limában.

A Budapest 2024-es Sportolói Bizottság közleménye - budapest2024.org

Előbb széthullott az ötkarikás álom, mint sokan reméltük. Sokan: ez a fogalom persze relatív, de környezetemben úgy tapasztaltam, hogy többen vágytak egy magyar olimpiára, és szurkoltak érte, mint ahányan ellenezték. Ma egy kicsit meggyászoljuk, aztán megy minden tovább a megszokott mederben: olimpiarendezés nélkül.

Kár, hogy így alakult, mert...

- hiszem, hogy méltók vagyunk rá, érünk annyit, mint görögök (1896), franciák (1900), amerikaiak (1904), angolok (1908), svédek (1912), belgák (1920)...

- büszkék lehettünk volna.

- többen megismerhették és megszerethették volna hazánkat, mint akármilyen másik esemény kapcsán. 

- hazai pályán lehettek volna sportolóink, akik az újkori olimpia történetében eddig is már 175 arany-, 147 ezüst- és 169 bronzérmet szereztek.

- bár 1920-ban világháborús vereségünk büntetéseként elvették tőlünk a rendezés jogát, most mi adtuk fel a küzdelmet.

Házasság = csökkentett stressztartalom

A házas emberek stresszhormonszintje alacsonyabb, mint egyedülálló, elvált vagy özvegy társaiké – állítják a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem kutatói, akik tanulmányukkal elsőként nyújtottak biológiai bizonyítékot a házasság egészségre gyakorolt hatásáról.

A házasság véd a stressztől - mandiner.hu

A XXI. század embere számára jól hangoznak a csökkentett dolgok (kivéve, ha a fizetésről van szó): csökkentett zsírtartalom, csökkentett energiatartalom, csökkentett cukortartalom, csökkentett szénhidráttartalom... Ehhez társulhat a csökkentett stressztartalom. A kutatások szerint ezzel jár a házasság.

Nem gondoltam volna. Főleg a ma éjszaka után, amikor a másik felem akármikor megébredtem, nem volt mellettem, és csak annyit tudtam, hogy a ködös éjszakába elviharzott menteni, mert kamion ütközött vonattal. Nyugtalan voltam, bár nem olyan mértékben, mint egykor a vizsgaajtókban. 

kaFa

Fa Nándor a pályafutása csúcspontjának nevezte, hogy 63 évesen 93 nap alatt teljesítette a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyt, s a nyolcadik helyen ért célba. „Az én lelkemben hatalmas felszabadultságot okozott a fogadtatás, a sok ember, olyan pozitív élményeket élek át, amilyeneket eddig nem” – mondta a vitorlázó. 

Fa Nándor: Ez pályafutásom csúcsa - mandiner.hu

Kamaszként azt mondtuk a menő dolgokra, hogy kafa. Ez a szó jutott eszembe, amikor hallottam a hírekben, hogy Fa Nándor megcsinálta. Megcsinálta!!! A vitorlást, a földkörüli utat, tulajdonképpen 63 évesen talán már azt is mondhatjuk, hogy az egész pályáját. Jóllehet, ezzel a fogalmazással óvatosan kell bánni, mert Fa Nándor azon karakterek közé tartozik, akik szívük utolsó dobbanásáig elő tudnak állni újra és újra startra készen. Sőt, a startot követően célba is érnek. 

ió-ció-korrupció

A bukaresti szociálliberális kormány nem vonja vissza a büntető törvénykönyv módosításáról szóló sürgősségi rendeletét – közölte Sorin Grindeanu miniszterelnök csütörtökön.

A román kormány nem akar egymilliós békemenetet - 24.hu

Florin Jianu, az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszter Facebook oldalán jelentette be, hogy lemond a Grindeanu-kormányból, mert így diktálja lelkiismerete, és "ez a világon semmiért nem képezheti alku tárgyát".

Lemondott az üzleti környezetért felelős miniszter - transindex.ro

A filmirodalom klasszikusai közé számító Macskajaj Dadanjának tanácsa jut eszembe a korrupcióról: "Ahogy egy bolgár haverom mondaná: Öcsém, ha bajod van, és nem tudod megoldani pénzzel, oldd meg sok pénzzel!"

Csapataink harcban (sz)állnak...

...Magyarország is nagyszerű eredményeket ért el, a negyedik hely elnyerése mellett a Széll Tamás által vezetett csapat hozta haza a legjobb hústálért és a legjobb plakátért járó díjat is.

A negyedik hely mellett két különdíjat is kaptak a magyarok a Bocuse d'Or-on - mandiner.hu

...megint Oscar-díjra jelöltek egy magyar filmet. Deák Kristóf Mindenki című alkotása a legjobb élő szereplős rövidfilmek között került a legjobb ötbe.

Oscar-díjra jelöltek egy magyar filmet - origo.hu

Nemzeti levertségünk idején, amikor sokunknak naponta eszébe jutnak a busztragédia áldozatai és túlélői, enyhülést adtak a győzelmi hírek. Nem feledtettek, de kizökkentettek. Olyan jól jött a profi konyha és a filmes világ sikere, mint Józsefnek a fáraó álma. Hiszen bár az Úr a börtönben is Józseffel volt, azért mégis csak jobban érezhette magát szabad emberként. 

...zúgó robogás

Eddig sem utaztak sokan rajta, októberben például hat olyan nap is volt, amikor senki, mostantól azonban hétköznap egy járat sem indul.

Leállt a felcsúti kisvasút - 24.hu

Van néhány emblematikus dolog kishazánk mérlegének pozitív illetve negatív serpenyőjében, amikkel kapcsolatban felmerülhet a mi haszna volt kérdés.

A Vál-völgyi Kisvasút ilyen. Kimagaslóan nem teljesít, de van. S mielőtt gyászba borulnánk, netalán háborogva hőzöngenénk vagy értetlenkedve érvelésre várnánk, gondoljuk végig, hogy saját házunk táján még mennyi hasonszőrű dolog van, ami ésszerűsítésre szorul.

Legnagyobb gond velük, hogy nincs zúgó robogásuk. Nem teljesítik azt, amiért elkezdtük, bevezettük, elindítottuk, beszereztük. Egyszerűen befürödtünk velük, és egy idő után magyarázkodásra szorul, hogy miért is van nekünk olyanunk.

Leírás

Én megszakítottam a kapcsolatot apámmal, mert egy tízes skálán hatos erősségű fájdalmat okozott nekem. De amit a volt „barátom" tett, az tízből kilences volt. Nyilvánvalóan ez az ember számomra meghalt. Átnézek rajta. Ha ilyen történik, az ember két dolgot tehet. Vagy a vendettát választja, vagy egyszerűen leírja. Én az utóbbi mellett döntöttem, mert hiszek az isteni igazságszolgáltatásban. Azt gondolom, hogy a Jóisten X-re játszik. 

Hajdú Péter: „Most már kezdem összeszedni magam...” - life.hu

A bulvár és közélet szereplőit nagyjából ismerem, azaz el tudom helyezni az élet azon területére, ahol dolgozik az illető. Ám ezentúl nem sok eseményt vagy részletet tudok róluk, főleg magánéletükről. Biztos azért, mert a családtagok, barátok, gyülitagok élete jobban érdekel. Hajdú Péterről is annyit tudok, hogy "frizbizik" és elvált. Az egyik hírportál azzal a felvezetővel tette közzé a vele készült riportot, hogy "Túl közel engedtem magamhoz egy kígyót...", hát rákattintottam, hogy megnézzem, ki a kígyó? Felszínes kíváncsiskodásomból azonban valami egészen más lett, amikor eljutottam a kiemelt riport részletig. Mert ezen a ponton mélyebbre enged látni, sőt mélyebbre láttat.

BB 17

Szombathelyi zárkájából küldött több szelfit egy rabszolgatartó klán elítélt tagja. A botrányba belebukott a helyi börtönigazgató, de két másik dandártábornokot is elküldött a belügyminiszter - mennie kellett a fővárosi fegyház vezetőjének is.

Zárkából szelfizett a rab, kirúgtak három börtönparancsnokot - origo.hu

A legtöbb emberhez hasonlóan az elzártság valóságáról, azaz a börtönvilágról nem sokat tudok. Ezzel a csekély és talán egyben sekély ismerettel láttam tegnap este a híradóban az idei BB-t, azaz börtönbulit. Az úr a pokolban is úr?

Nem hinném, hogy abban az értelemben, miszerint egy előkelő ember viselkedése a mostoha körülmények között is illemnek megfelelő. Inkább csak uraskodókról lehet ebben az esetben szó. Hiszen egy adósrabszolgákat tartó dinamó-karakter nem olyan úri fiú, mint akikről Mikszáth (Bagi uram frakkban), Jókai (Sárga rózsa), Tamási Áron (Czímeresek) vagy éppen Esterházy (Harmonia caelestis) ír. 

Értelmetlenségek értelme

Magyarország egyetlen még működő falusi mozija Bölcskén van – épp a karácsony előtti Star Wars-őrület idején jártunk ott, és már értjük, hogyan termelhet profitot egy filmszínház Tolna megye közepén, miközben a világ mozijai haldoklanak. A 29 évesen megválasztott polgármester és a családi hagyományt továbbvivő mozigépész avatott be a titkokba.

"Megígértem apámnak, hogy amíg élek, lesz mozi a faluban" - hvg.hu

Miskolcon egy volt munkásőrgarnizon helyén működő üzemben autisták készítenek olyan dizájntermékeket, amelyek állják a versenyt a külföldi piacokon is. A vállalkozás itthon már hálózatépítésen – egyfajta nonprofit franchise-on – gondolkodik.

A szociális műhely, ahol a legsúlyosabb hátrányból is erényt kovácsolnak - hvg.hu

 

Gyerekkorunkban a "mi leszel, hagy leszel?" kérdésre a viccesebbje vagy lustábbja ilyen válaszokat szokott adni: vonatkerék-pumpáló, napnál fűtő... Ha manapság azt mondanád, hogy falusi mozigépész vagy autisták termék-menedzsere, hasonlóan kacaghatnának rajtad. Bizony vannak furcsa, logikátlan vagy csupán annak tűnő dolgok.

KarácsonyTöltelék; TöltelékKarácsony

A karácsonyi visszaszámlálás most már tényleg rekordsebességgel pörög! Ha szeretnéd az ünnepi asztalt egy mutatós dísszel feldobni, de sem időd, sem pénzed nem maradt a fényűzésre, jól fognak jönni a most következő, egyszerű, mégis elbűvölő asztaldíszötletek! Hajtogass...

8 egyszerű karácsonyi asztaldísz az utolsó pillanatra - nlcafe.hu

Számtalan felszínes karácsonyos írás tölti ki a honlapok felületeit: mit vegyél, hogyan csomagoljál, mit süssél, hogyan díszítsél... Persze nem csak ilyenek olvashatóak, de arányait tekintve sokkal több a súlytalan tartalmú írás, mint a karácsony misztikumára, megváltásunk első mozzanatára fókuszáló írás. A mai reposzt főhírére vadászva növekvő elégedetlenkedés közben eszembe jut Simeon éneke, hogy mennyire igaz a mai kor emberére is: "Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett..." (Lk 2,34). 

Fen(éb)e-gyerekek

Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs vezetője az Origónak arról is beszélt, miért kell az elit kultúrát formabontó módon hirdetni. A Zeneakadémia új image-filmjének középpontjába Bartók Bélát helyzetük, és ez volt az alapja a Bartók Világverseny felvezető filmjének is – persze, néhány elemmel kiegészítve. A film történetét mi találtuk ki a tehetséges, alkotó jellegű csapatommal a Zeneakadémián, és eredeti szándékaim szerint formabontó valóban, azonban semmi provokáció nincs benne. Azért nincs, mert nincs rá szükség.

A kultúrmédia fenegyereke volt, most a magyar magas kultúrát hirdeti a világban - origo.hu

Donald Trump Andy Puzdert, a CKE gyorsétterem-lánc elnök-vezérigazgatóját jelöli munkaügyi miniszternek. Az új elnök a szövetségi környezetvédelmi hivatal (EPA) vezetőjének a fosszilis energiaforrások hívét, a 48 éves Scott Pruitt republikánus politikust nevezi ki. Trump hamarosan tárgyal Alan Mulallyvel, a Ford autógyár volt elnök-vezérigazgatójával, aki szintén helyet kaphat a kormányzatban.

Trump munkaügyi minisztere egy gaorsétterem-lánc vezérigazgatója lesz - index.hu

KÉPtelenLAP

Az ünnepekhez közeledve szívesen küldünk karácsonyi üdvözlőlapot szeretteinknek, ehhez pedig sokan választanak karitatív szervezetek által kiadott sorozatokat. Egyre többen osztják meg a neten egy jótékonysági szervezet képeslapjait, amelyek komorabb képet festenek a világról, mint az ünnepi jelenetektől megszokhattuk.

Betlehem az aknák között – Képeslapon a rideg valóság - divany.hu

Évről-évre kevesebb karácsonyi képeslap fogy gyülekezeteimben, pedig ízlésesek és bibliai idézettel kívánnak áldott karácsonyi ünnepet. Gyanítom, nem csak nálunk fordul elő ez a jelenség. Nem csak errefelé terjed a karácsony előtti (esetleg utáni) telefonálás, smsezés, neten ráírás. A technika kínálta lehetőségek tárháza olcsóbb és kényelmesebb, mint a postai képeslap. Megváltozott korban megváltozott módon jutnak el megváltozott képek a Változhatatlan Valóságtól kapott ünnepünkön.

Á! sotthalom

Toroczkai a Facebookon azt írta a javaslatáról: "A bűnbakkeresés helyett én inkább azonnali megoldást adok, védelmet a brüsszeli tömeges betelepítési tervvel szemben", az előterjesztése pedig "tulajdonképpen egy intézkedéscsomag, amely a közösségünket és a hagyományainkat védelmezi bármilyen külső tömeges betelepítési vagy felforgatási tervvel szemben. Nincs más teendő, Magyarország többi önkormányzatának csak át kell venni a preventív célú intézkedéscsomagunkat, és máris megvédtük a hazánkat."

Betiltották a muszlim vallást és a melegséget egy magyar községben - index.hu

Zibri-Zebra

Négy év alatt megépült a Golden Gate San Franciscóban (80 évvel ezelőtti technológiával), öt év alatt elkészült az Eurasia Tunel, világ legmélyebben fekvő tenger alatti alagútja Isztambulban. Földesen 11 év kellett ahhoz, hogy a gondolatból tett, majd zebra legyen. 

Zebra, amelyben ott az egész ország- index.hu

Nehogy azt gondolja valaki, hogy sokallom a tizenegy év alatt elkészült gyalogátkelőre az időt! Á, dehogy! Irigylem, mert ennél sokkal hosszabb időbe kerülnek kishazánkban a hasznos dolgok. Viccet félretéve: tizenegy év nagyon hosszú idő. Szökő napok nélkül is 3650+365= 4015-ször kel fel a nap. És napi egy felkelésre legalább száz átkelés is jut.... De hagyjuk a matematikát, mert nem ezen múlt a zebra elkészülte. A pénztárca-matek tizenegy évig akadályt jelentett az önkormányzatnak. Ám a levélírás megoldotta az ügyet. Mégiscsak fontosabb a nyelvtanóra, mint a matematika? 

Terelődjünk komolyabb hozzáállás felé!

Oldalak