Tisztelt Szülő!

Köszönöm a bizalmát, hogy a konfirmációi vizsgára és fogadalomtételre egy vagy két éven keresztül készülhettünk a gyermekével. Örülök annak, hogy nem kellett Önnek megmagyarázni, hogy semmi olyan anyagot nem veszünk vele, ami ne válna a hasznára. Igyekeztünk a felkészülés időszakában az életkori sajátosságoknak megfelelően nyúlni az emberi élet olyan alapvető kérdéseihez, amik még nekünk, felnőtteknek is sokszor okoznak fejtörést.

A konfirmációi kérdés-feleletek olyan készen kapott válaszok voltak, amik csak látszólag nem adtak teret gyermekének a véleménye kifejtésére, kérdései feltevésére. Ha olyan témához érkeztünk, ami beindította a gyermeke fantáziáját, vagy éppen ellenkezőleg túl elvontnak tűnt, félretettem a tanmenetet és csak akkor adtuk fel megtanulni a szó szerinti választ (latin eredetű szóval: memoritert), amikor biztos voltam benne, hogy minden szava érthetővé vált.

Higgyék el, nem a látszatra törekedtem, hogy minél hamarabb bemagoltassam ezeket a válaszokat.

A konfirmációi témaköröket úgy állították össze, hogy a Bibliáról, az Apostoli Hitvallásban leírt Istenképről és a Tízparancsolatról a legfontosabb, legjobban megjegyezhető és legegyszerűbb gondolatok iránt felkeltsék gyermeke érdeklődését. Nem tanítottam meg mindent, mert nem is taníthatunk meg mindent.

Higgye el, amikor a református teológusi és lelkészi diplomát megszereztem, sokkal jobban szembesültem azzal, hogy mennyi mindent nem tudok, mint amikor elsőéves voltam. A Szentháromság Isten titkainak mi, lelkészek sem vagyunk teljesen a birtokában. Például ott van mondjuk Pál apostol, aki szervezőkészségben és teológiai tudásban magasan felettünk áll – még ő is azt írja, hogy csak töredékes az ismerete. Ezt a szeretethimnusznak is nevezett részben írta (az 1. Korinthusi levél 13. része), amit Ön is jól ismer, és amit templomon kívül is sokat idéznek napjainkig.

De ezzel minden szakma megszerzésekor így van az ember – abban az esetben, ha rendben van az önismerete. Sőt. Minél jobban ki tudjuk fejezni, mik az ismeretlen és kérdéses területek, annál biztosabban mozgunk a megismert részeken.

De visszatérve oda, hogy mit is igyekeztem tanítani a gyermekének. Nem mindent, hanem a Mindenség ismeretéhez szükséges bevezetést. Ha úgy vesszük, jogosítványt adtam gyermeke kezébe. Jogosítványt arra, hogy az élet KRESZ tábláit egy kicsit jobban megismerhesse. Gyermeke a konfirmációkor viselt elegáns öltözet ellenére még nagyon fiatal. Ön sokkal jobban tudja nálam, vagy a tanárainál, hogy jó ideig még nem engedheti el a kezét. Annak ellenére sem, hogy egy ideje elég jól meg tudja magyarázni és ki tudja fejezni, hogy az Ön iránymutatásaira egyre kevésbé van szüksége.

Meggyőződésem, hogy a konfirmációs tananyaggal még akkor is hasznos volt foglalkoznunk, ha Ön templomba csak nagyon ritkán jár a családjával. Nem volt olyan témakör, ami ne érintette volna az általános műveltség valamelyik területét. Az irodalom, a történelem, a természettudományok vagy éppen a pszichológia alapvető felismerései úgy váltak a tananyagunk részeivé, hogy közben alig vagy egyáltalán nem is használtuk ezeket a szavakat. De még az is az általános műveltség része, hogy mi a gyülekezet, mitől egyház egy emberi közösség, mi ez a valami, amit úgy hívunk, hogy református egyház. Ahogyan az is, hogy mi reformátusok miért azt mondjuk a Krisztust követni akaró embertársainkra, vagy a Jézus által képviselt értékekre, hogy keresztyén, és nem azt, hogy keresztény.

Mert amiről tanultunk az az ember maga. Az ember, akit ugyanazok az alapvető kérdések foglalkoztattak a bibliai időkben, mint napjainkban. Akinek ugyanazokkal kellett megküzdenie, amivel ma nekünk. A kapcsolataiban élő, az önmagát és ezt a világot egyre jobban megismerő, a folyamatosan változó és bizonyos pontjaiban mégis változatlan emberi természetről tanultunk. Arról az emberről, aki beleszületik egy közösségbe, aztán azt alakítani kezdi, sokszor viszont magányosan érzi magát benne. És arról is tanultunk, hogy sokszor hiába tudjuk, mi a helyes, mégis rosszul döntünk. Igen, közéleti kérdésekről is beszélgettünk, de nyugodjon meg: a pártpolitikát messziről elkerültük. Arra törekedtünk, hogy a bibliai emberképről mai nyelven beszélgessünk Gyermekével.

A cél az volt, hogy minél jobban tájékozódjon ebben a világban, mert évek múlva ahogyan mi, úgy Ön sem lesz már vele, hogy kísérje vagy tanácsaival, kérdéseivel ellássa.

Tisztelt Szülő! A „jogosítványt” vagyis a konfirmációi emléklapot és a mai beszélt nyelvünkre fordított Bibliát az istentiszteleten átadtuk. Gyermeke felhatalmazást kapott arra, hogy az Ön gyülekezetének úrvacsorával élő, annak életében egyre nagyobb részt vállaló tagja legyen. Pár év múlva talán Ön is előteremti majd a feltételeit annak, hogy Gyermeke azt a másik jogosítványt is megszerezze, a KRESZ-t is megtanulja, és autó- vagy motorvezetési rutint is szerezzen. De nem azért, hogy Gyermeke aztán majd csak nyugdíjas korában vegye annak a papírnak a hasznát, hanem azért, hogy biztonsággal vezethessen a közutakon.

Sok ünnepség van, amit egy folyamatnak a végén ülünk meg. Itt van Gyermeke talán idén, talán jövőre esedékes általános iskolai ballagása, azután majd a középiskolai ballagás, aztán majd a szakmai vagy felsőfokú iskolai diploma megszerzése. A konfirmáció nem ilyen.

A konfirmáció kakukktojás ezek között a családi ünnepségek között. Ez nem a lezárás, hanem egy új kezdet. Próbálja ki, hogy legközelebb elkíséri Gyermekét az istentiszteletre. Nekem, az Önök lelkészének, sem volt mindig kedvünk ebben a korban templomba járni, vagy különböző gyülekezeti alkalmakon részt venni. Szívesen lenne partnerünk abban, hogy ha legközelebb egy istentiszteltre, ifjúsági órára, kirándulásra vagy táborba hívjuk a Gyermekét, mellénk áll, és Ön is részt vesz benne, vagy noszogatja, hogy eljöjjön?

Tisztelt Szülő! Ha igen, akkor a tegnapi ünnepség nemcsak szép és bensőséges volt. Hanem értelme is volt.

Isten áldását kérem életükre,
áldás, békesség,

az Önök lelkésze