„Kedvenc példám, hogy Szerb Antal világirodalmi kötete az többszörösen vastag, mint a magyar irodalomról szóló monográfiája. Számomra ez is szembeötlő volt már gimnazista koromban. És ez volt az ajánlott irodalom az irodalomórákhoz”

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője, Hír Tv: Magyarország élőben extra, 2020. június 29., 8 perc 16 másodperctől

„A nyilatkozat elhangzása után pár nappal a 444 és a Soros György által finanszírozott szatellit orgánumok felhorkantak arra utalva, hogy Szerb Antalt bírálni merészeltem. Nyilvánvaló, hogy az oktatáspolitika felelőssége a politikusoké, ezért a tragikus sorsú író irodalmi tevekénysége csupán eszköz lehet a politikacsinálók kezében, mégis a kritikát nem a SZDSZ politikájához, hanem Szerb Antal munkásságához kapcsolták, követhető célzatossággal.”

ifj. Lomnici Zoltán, origo.hu, 2020. július 9.

A ma két hete elhangzott interjú részletet múlt héten követte a második. Mind a tévéinterjú, mind pedig az origo.hu-n publikált szöveg kontextusa aktuálpolitikai, egyiknek sem Szerb Antal életműve volt a témája. A Hír TV-ben egy aktuális parlamenti cirkusz volt a központi téma, míg az írott szöveg már a Szerb Antal két irodalomtörténeti művére tett bírálatát helyezte el a magyar közoktatás-köznevelés rendszerváltás óta megtett útjának szövegkörnyezetébe. Megint csak aktuálpolitikai céllal.

Egyetértek azzal, hogy a VII. kerületi polgármester sokat idézett megjegyzése a magyar WASP-okról (oké, nem angolszász, hanem magyar, nem protestáns, hanem keresztyén, plusz heteroszexuális – de azért a polgármester mégis a WASP-ot próbálta magyarítani) botrányos, hogy egy másik, szintén baloldali polgármester Hitlerről (és „Nelson Mengeléről”) mondott szavai szintén. De.

Azért a jobboldali ideológia, vagy világnézet alapvetően mégiscsak polgári értékrend. Ez a polgári értékrend pedig irodalmi szinten ugyanúgy táplálkozik Szerb Antal igazságtalanul rövid életművéből, mint mondjuk Ady költészetéből, akit – ha jól emlékszem – tavaly támadtak be többször, szintén jobboldalról.

Ebből a szempontból nem értek egyet Szerb Antal beráncigálásával az éppen folyó pártpolitikai nyilatkozatháborúkba. Jobboldaliként. Mert hiába utal a szerző a fenti írásában Szerb piarista diákkorára, az alaphelyzet mégiscsak egy félresikerült elszólás volt, nevezetesen, hogy A világirodalom történetét nem véletlenül írta többszörös terjedelműre a Magyar irodalomtörténethez képest. (Vállalom: ez egy ilyen egyrészt-másrészt poszt.)

Egyrészt nem többször hosszabb a Világirodalom története, hanem csak szimplán hosszabb. Másrészt egész egyszerűen azért, mert több nemzet irodalmát öleli fel, pláne az ókortól kezdődően. Ez matematikai és nem ideológiai kérdés.

Szerb Antal első említése azért volt szerencsétlen példa, mert azt sejteti, mintha Szerb kevésbé lett volna magyar, vagy magyarérzelmű a kortársaihoz képest. Ezt állítani csak azt jelenti, hogy például a VII. Olivéren kívül nem olvastunk tőle mást.

De a mai példánknál maradva egy lépéssel tovább is léphetünk. Az egyik főbaj ma hazánkban mintha éppen az lenne, hogy bárki bármit nyilatkozik vagy ír a nekem szimpatikus politikai oldalról, azt nem kritizálhatom. Ha a velem egy oldalon álló polgámester gonoszul vagy bután fogalmaz, megmagyarázom, ha a velem egy oldalon álló jogász rossz példát hoz elő, nem említem, és a többi. Ez így senkinek sem jó. Nem jó annak, akit igazságtalanul megsértenek, nem jó annak, aki mondja, és nem tesz jót a közbeszéd színvonalának.

 

Annak, ami Szerb Antal szerencsétlen említésének éppen az apropója volt: a politikusok és a politikai szereplők uralta közbeszédnek.

 

Per tangentem:

Strandra:
Budapesti kalauz Marslakók számára   
Nyaralásra:
A Pendragon-legenda
  
Utas és holdvilág  
Őszre:
Magyar irodalomtörténet (Ottlik Géza példánya)
    
Télre:  
A világirodalom története
 

 

Címkék: