Amikor 1629-ben elhunyt, szilárd fejedelmi uralmat, rendezett gazdasági viszonyokat hagyott maga után: Mátyás halála óta először csillant föl a remény a magyar állam föltámasztására és megerősítésére. Uralkodását joggal tekinthetjük Erdély aranykorának, hiszen korszerű uralkodási elveivel a gazdasági stabilitás mellett a kulturális életet is bőkezűen támogatta a fejedelem, valláspolitikájában pedig az erdélyi hagyományokat folytatva európai viszonylatban is türelmes volt. Az aranykor azonban olyan problémákkal volt terhes, amelyekre a halálát követő évtizedek nem tudtak választ adni.

Négyszáz éve választották Erdély fejedelmévé Bethlen Gábort - origo.hu

„Hazátoknak mint kellessék szolgálnotok, arról semmi intést tenni szükségesnek nem látom. Az Isten, szerelmes hiveim, segitsen, igazgasson benneteket az igaz egyességre és szeretetre. Végezetre valakik én creaturaim vagytok, édes hiveim, arról cum gratiarum actióne megemlékezzetek, én felőlem jól emlékezni meg ne szünjetek.” – a négyszáz éve, 1613. október 23-án fejedelemmé választott erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor végrendeletének utolsó mondatai ezek.

Erdély aranykora fűződik nevéhez. Ama nagyformátumú magyarok közül való, aki egy nehéz történelmi korban, két pogány között álmodott a magyar királyság helyreállításáról. Ugyanakkor tudomásul vette a realitásokat, amikor a fejedelmi székben dönteni kellett a Habsburg és török között, ez utóbbit választotta, mert felmérte, hogy melyik hatalomnak elismerése jár kisebb veszteséggel a magyarság számára. Ama magyarság számára, amelyik nem önmaga előjogait, hanem az ország megmaradását kívánta elősegíteni. Volt ideje rálátni a történésekre. Gyermekként az apja szolgálataiért kapott marosillyei kastélyban gondtalanul készül az életre, pontosabban a hadi szolgálatra. Apja ezért különösebben nem törődik elméjének pallérozásával, miként később nagybátyja sem a gyergyószárhegyi kastélyban, ahol már menekültként él édesanyjával és testvérével. Többször panaszkodik a deák szó tudományának hiányáról, amelyet később önszorgalomból igyekszik pótolni, hogy a hadi tudományok mellé a kultúra nyelvét, a világgal való kapcsolat lehetőségét is elsajátítsa. Tizenhárom évesen Gyulafehérvárra megy, hogy visszakérje a fejedelemtől apja elkobzott marosillyei birtokát. Apródságot kap helyette és egy olyan felívelő karriert, amelyben nem álmodhatik arról, aki később lesz: a fejedelemségről. Később formálja meggyőződéssé sorsát, az életét meghatározó fordulatokat, ahogyan a már idézett végrendeletének bevezetésében vall:

„Az mindenható Felséges Istennek bölcsessége, hatalmassága, az minthogy e világnak benne való minden állatokkal együtt semmiből való teremtéséből látszik derekasabban meg: ugy kibeszélhetetlen nagy irgalmassága az elesett embernek a bün alól való feltámadásából, szent fiának e világra való bocsáttatásából tündöklik ki, a ki az  Ő szent atyjának ellenünk méltán fellobbant haragjának eleget tenne, megmentene minket az örök halálnak kárhozatjából, és az Őbenne igazán hivőknek örökéletünk lenne. Bizonyára, ha ennél több jót nem cselekedett volna is velünk, az Ur Istent senki eléggé nem csodálhatná, se meg nem köszönhetné, ha ezt a világot által élhetné is. De ezeken kivül mennyi irgalmasságát számlálhatatlanul közlötte az Ő hiveivel, ki [tudná] azokat sok idők alatt is előszámlálni? Nagy háládatlanság annak okáért, a ki az Ő teremtő idvezitő Istenének ilyen jótéteményéről elfelejtkezik és valamit akar ezekben magának tulajdonitani, melyeket Istentől vőn, holott semmi sincs az embernek, melyet Istentől nem vött volna, ingyen kegyelméből és nem érdemére. Ezeket nem ok nélkül irom, mert én is az én Istenemnek azon életből közönségesből fel vett legbünösebb fiának ismerem magamat lenni: megvallom azt, hogy számlálhatatlan képpen vétkeztem Ő Felsége ellen és talán ingyen reám ruházott áldásival gonoszul éltem az én kicsinységemtől fogva, holott nem naponként, hanem óránként és csaknem minden szempillantásonként Ő szent Felségét sok büneimmel megbántottam, méltó haragra és bosszuállásra felinditottam, mely sok büneim az örök kárhozatnál egyebet nem érdemelnek. De adok mindeneknek felette teljes szivemből hálákat Ő ssent Felségének, ki az én büneimnek tenger fövenyéhez hasonló sokaságát nem tekintette e napig, énnekem érdemem szerint nem fizetett, a bünnek sárjában nem hagyott, ellenségem kezében nem adott, hanem véghetetlen irgalmasságából örök időknek előtte az én idvezitő Jézus Krisztusomban az örök életre elválasztott, keresztyén atyától és anyától való születésemet bénnaság nélkül engedte volt, azótától fogva tartott, táplált, éltetett, sok rendbeli áldását fejemre ki árasztotta. Ezekért mondom, az imádandó szentháromság egy Istent áldom, imádom és magasztalom, mert ez az, a kinek ama jó lelki ismeretek kezébe adásának a szent keresztségnek Sacramentumában nevemet felvette, kereszténségemet jól inditotta, szent ismeretére juttatott, igaz hittel, élő reménységgel megajándékozván, méltóságos uri állapotra, abból fejedelemségre felemelt és a ki minden dolgaimban véghetetlen kegyelméből igazgatott, az hadakban alkalmatossággal, bátorsággal megáldott és aki sok gonosz akaróimat megszégyenítette, sok ellenségim ellen szép győzedelmekkel megáldott, nyomoru hazámat marokni nemzetemmel megtartotta és oltalmazta.”

Hogy ebben a megtartatásban mennyi volt az ő érdeme, a későbbi idők mutatták meg. Olyan alapköveket rakott le a magyar történelemben, amelyek mindmáig viszonyítási alapul szolgálhatnak. Megtanulta, hogy hit nélkül nincsen élet. Számára a hit nem elkülönülést, hanem kiváltságot jelentett. Lehetőséget a szolgálatra. Elrettentő példaként ott álltak elődei, leginkább Báthory Gábor, akit minden kilengése ellenére támogatott mindaddig, amíg hazáját nem látta veszélyben. Amikor Erdélyt a pusztulásba látta taszíttatni, kész volt kiegyezni az egyik pogánnyal, a törökkel. Később hatalmának birtokában a másikkal, a Habsburgokkal is. De egész Európára figyelt. Álmodó realista volt. Biblikus keresztény, aki többször olvassa végig a Szentírást. Hadjárataiba ugyanúgy, mint az országgyűlésekre elkíséri mindig udvari papja. Naponta vesz részt istentiszteleten. Tudta, hogy minden kegyelemből van, de a kegyelem erőforrás annak, aki országot akar építeni. Először a gazdaságot tette rendbe. Tudta, gazdasági erő nélkül nincs sem politikai, sem diplomáciai siker. Aztán az ország biztonsága következett. Állandó hadsereget állított fel, Mátyás fekete serege óta ez az első magyar állandó haderő. El is jutott Bécs alá. Bár győzelme olykor időszakos volt, mégis megnöveli az ország gazdasági erejét és befolyási képességét. Nem számított soha másra, csak Istenre és önmagára. Merkantilista gazdaságpolitikáját jórészt maga vezényelte.

Amikor az ország anyagilag rendben és biztonságban volt, elkezdte a szellemi építkezést. 1622-ben alapítja a gyulafehérvári akadémiát, az évszázadokra szellemi kisugárzást jelentő erdélyi szellemi műhelyt. Abban is nagyot álmodott. Kora legjobb elméit hozza Nyugat Európából az induló iskolába, ha szükséges, háromszoros fizetést ad nekik, csak pallérozzák az ország fiatalságát. Mobilitás ez is, csak fordítottan.

A lelkek pásztorait szabaddá teszi, szolga lélek nem vezethet népet Isten országába: örök nemességet adományoz a református lelkipásztornak. A tisztség velejárója. Kötelezettség is egyben.

Gazdaságilag erős, békés országot hagy maga után. Öröksége máig ér. Nemcsak a megsemmisítés minden kísérlete ellenére feltámadó szellemében, lelki és szellemi örökségében, hanem az örökségével való szembesülésben. Halálának háromszázadik évfordulóján ez az örökség szembesíti a nagy nemzeti tragédia, Trianon után a kortársakat. Szekfű Gyula tanulmánya, a Habsburg árnyék kísértete felrázza az örökség igenlését, a lehetetlen lehetőségét, legbensőségesebben talán Makkai Sándor nagy tanulmányában, amelyben Bethlen Gábor lelki arcát rajzolja meg.

Fejedelemmé választásának évfordulóján érdemes lenne szembe  nézni újra a bethleni örökséggel. A politikai érdekérvényesítés bölcsességétől a magyarság szellemi arculatának kialakításán keresztül a keresztyén identitásig sok mindennel. Legalább a legfontosabbakkal.

Hozzászólások