A Magyarországi Református Egyházban (MRE) a tisztújítás jegyében zajlik ez az év, mert 2014. december 31-én lejár valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testületi és tisztségviselő hatéves megbízatása.

A ciklus vége – reformatus.hu

Régóta mocorog bennem, írni kellene arról, hogy ez a hatévenkénti választási ciklus mennyire illeszkedik a magyar református egyház életébe és hagyományába. Hogy a fogalmi tisztázásnál maradjak: a hagyomány teremtődik, ilyenképpen a negyedszázad egyházi gyakorlata akár hagyománynak is tekinthető. Csakhogy a jelölés - választás kivitelezése felvet egynéhány elvi, akár teológiai kérdést is.

Van egy alapállás a magyar gondolkodásban, ez pedig, hogy a hatalommal szemben bizalmatlannak kell lenni. Mert a hatalom (s most a diktatórikus örökséget is ide értve, holott ma már arról szó sincs) mindig az alattvalók ellen van. Nálunk, reformátusoknál egy kicsit kurucosabb is ez valahogy. Az évszázados kisebbségi lét kialakította valamiképp ezt az alapmagatartást, miközben az egyház rászorult önmaga megszervezésére és fenntartására sokszor épp a hatalommal szemben. Csakhogy akkor az identitás része volt az áldozat- és felelősségvállalás, máskülönben nem lehetett volna fenntartani az ellenállás szellemét.

Mára ebből a történelemben formálódott hatalmon lévők, alattvalók viszonyból az „ellenállás melankóliája” maradt. És eléggé kitapinthatóan átöröklődött a mai korba.

Az ún. rendszerváltás idején nyugati mintára beemelték a református egyházi joggyakorlatba a hatalomgyakorlás eszközeként a korlátozott egyházkormányzást, értve ezalatt a ciklikus rendszer bevezetését, amelyik részben korlátozza a hatalomgyakorlás idejét, szemben például a világi választási gyakorlattal, ahol ez csak bizonyos tisztségek esetében van így. (A tényleges hatalmat gyakorló miniszterelnök ez alól kivétel, elméletileg akárhányszor megválasztható).

A tényleges indíték a rendszerváltás zsinati atyáinak döntéseinél feltehetően az a néhány évtizedes tapasztalat volt, amelyik az egyház korábbi vezetőinek vezetési gyakorlatának tapasztalatait igyekezett vissza nem térővé tenni. Az időbeli korlát a hatalomgyakorlás egyfajta hatékony korlátjának tűnt. Alkalmas arra, hogy a rossz irány ne véglegesüljön. Csakhogy a hatalomgyakorlás lényege nemcsak ebbe az irányba hat, hanem az egésznek, mint rendszernek a működésére. Sarkosan fogalmazva, a korlátozás fent említett módja feltételezte a tisztségben magasabban lévők rosszra való hajlandóságát, miközben nem számolt a struktúrában lennebb lévők eme hiányosságával. Az egészben részt vevők bűnre való hajlandóságával. Ennek következménye lett az egyházfegyelem teljes hiánya, a zsinat-presbiteriális rendszertől az independentizmus felé való elmozdulás. És ebből fakad az egyházi rendszer hatékonyságának hiánya. Az a kettős lehetetlenség, hogy döntéseikben a gyülekezetek önállóak, felelősség viselésük következményeiben pedig kiáltanak a központi megoldásért. Tudom, általánosítás ez így.

De meglátásom szerint a magyar református egyház jelenlegi választási gyakorlata nem illeszkedik a létező mentalitáshoz. Másképp fogalmazva: még nem vagyunk megérve a ciklusos hatalomgyakorlásra.

A bibliai minták, az őskeresztyén gyülekezeti gyakorlat sem támogatja a ciklusos választási rendszert, ahogy valaki fogalmazott: karizma vagy van, vagy nincs. A ciklusos választási rendszer nemcsak felkavarja fölöslegesen az érzelmeket (ciklikusan), hanem a régi papmarasztás sajátos gyakorlatát viszi tovább, amiről a jegyzőkönyvek őriznek egy s mást. És ebből fakad az, hogy az egyházi felsőbbség lassan a szeretet hatalmát gyakorolhatja felső szinten.  De azt nagyon. Rend, számonkérés, fegyelem, s benne egyház- és tanfegyelem nem nagyon fér bele a rendszerbe. A kérdés pedig, hogy e nélkül mennyi ideig tartható fenn a rendszer? Tudom, a végső, nagy érvet mindig el lehet sütni: Isten kegyelme még ennél a rendszernél is nagyobb. Nem vitatkozva ezzel, mégsem nyugtat meg az effajta érvelés.

Választás mindig volt, s rendben való, hogy legyen is az egyház törvényes rendje szerint. De mindaddig, amíg a tisztség a(z újra) választás félelmének függvénye, nehéz lesz a rendszert a szeretet, rend, a fegyelem és megbocsátás egészeként értelmezni.

Pedig ez lenne a lényege, mert akkor akár a ciklikusság is az öröm nagy kifejeződése lehetne.

Hozzászólások