Tisztelettel és sajnálattal tájékoztatjuk a Confessio folyóirat előfizetőit és olvasóit, hogy a megfelelő anyagi források hiányában, a MRE Zsinati Tanácsa 2014. december 3-ai döntésének értelmében a Confessio lap kiadását átmenetileg szüneteltetni kényszerülünk.

Szerkesztői szándék szerint a lap megjelenése az interneten addig is folytatódhat, amíg a nyomtatott kiadás újra lehetővé nem válik.

Megszűnik a Confessio - kalvinkiado.hu

A héten érkezett a Confessio 2014. évi 4. száma, a kiadói nyilatkozat szerint előreláthatólag az utolsó nyomtatott példány. Amikor kezembe vettem, eszembe jutott a megszűnésről szóló bejelentés, valamint annak nyomatékaként a nemrég visszaküldött ez évi előfizetői díj. Megszűnt tehát a Magyarországi Református Egyház egyetlen irodalmi és közéleti folyóirata. És ezzel búcsúzunk egy korszaktól is.

De nem ezért fáj, hanem mert jelzésértékű az, aminek végén ezt a lapot is elérte a halál. Egyházunkban nincs már olyan nyomtatott fórum, amely valamiképp a reformátusság szellemi és teológiai igényét jelenítené meg a magyar társadalom felé. Pedig feltehetően valamikor ez volt az alapító atyák gondolata és ez volt talán még akkor az egyháztársadalmi igény is. Azóta felduzzadt az apparátus, megsokasodtak az adminisztratív feladatok, összetettebb lett az egyházkormányzás rendszere és elfogyott a szellemi tájékozódás igénye. A működés felzabálja a tájékozódást. Pedig régen baj, ha a hajón nem a haladás irányára figyel a kapitány és az azokat segítő műszerekre senki sem kíváncsi, hanem legnagyobb gond az, hogy hol csepeg a motorból az olaj, meddig tart ki az üzemanyag, vagy éppen miként kellene a megtépett hálót összekötözni. Ha nincs cél és azt segítő tájékozódási eszközök is hiányoznak, előbb-utóbb izgatottá válik a legénység és az esetleges utazóközönség. Mert utazni szép, ha nemcsak azt tudja a hajó népe, hogy egyszer kikötünk, hanem azt is, hogy hol.

Írtam már róla, nincs teológiai fóruma a magyar reformátusságnak. Ha valaki még akadna e kis hazában, aki szeretné megtudni, hogy mit is gondol a magyar reformátusság társadalmi, etikai, bibliai, szövegtörténeti, hermeneutikai kérdésekről, igencsak nagy bajban van. Különösen, ha tudományos eredményekkel szeretne megismerkedni. Az egyháztársadalomnak állapotát nemcsak a templomrenoválások, közösségi projektek, netán a kiegyensúlyozott gazdálkodás jelzi. Sokkal inkább a teológiai igényesség. Alkotó műhelyek léte, közösségformáló és inspiráló szellemi „tűzhelyek”. Az igény nem terem, hanem teremtődik. Az igény épp abban mutatkozik meg, hogy a meglévő javakból, - merthogy ne legyünk álszentek, a szellemi termék is mérhető érték -, mennyit hajlandó áldozni az immateriálisra.

Vannak helyek és helyzetek, amikor a funkcionalitás kerül előtérbe. De a lét értelmét mégsem a termelés és fogyasztás-kielégítés, illetve ezeknek összehangolása adja meg, hanem amikor megjelenik a mindennapok szükségei fölötti igény a szépre és egyetemesre. Nem tudom elképzelni, hogy szellemi ember ne vásároljon legalább évente egy heti keresetének megfelelő szellemi terméket. Mindegy, hogy mi fér bele. Több vagy kevesebb, könyv, kép, színház, kiállítás, zene. Az, ami a legfontosabb a számára.

Nem értettem azt sem, soha sem, hogy miért nincs ott minden parókiális könyvtárban a Confessio. Korábban a Református Egyház és a Theologiai Szemle. Drága volt a folyóirat, igaz. És színvonalban sem mindig a legmagasabb. De lapozzon fel bárki irodalmi, szociológiai, szaktudományos folyóiratokat, netán megyei periodikákat, azok is ezt a szintet hozzák. Vagy nem. Bár az utolsó évek tematikus Confessio-számai kimondottan jók voltak. Ahogy ez az utolsó is a nagy háborúról. Nos, az ár az egyik tényező lehetett, de ha belegondolunk, hogy minden működő lelkészi hivatal, minden egyházi intézmény kötelezően kellett volna vásároljon egy-egy példányt és hozzászámítjuk azt a néhány szabad árusításban talán elkelő darabot, az egyik legnagyobb példányszámú ilyen jellegű folyóirat le(hete)tt volna. Merthogy ne legyenek illúzióink, a „nagynevűek” is néhány száz példányban jelennek meg. De aki megjelenik, az van. Akit látnak, ott látnak könyvtárak, boltok, parókiák könyvespolcain, azok vannak. Ha jelen van valami, akkor nemcsak létezik, hanem formál is. Úgy tűnik, ennek igényéről lemondott a magyar református egyház legfelsőbb testülete. Még van egy hetilapunk, azt is meg kell szüntetni és akkor helyrebillen a nagy költségvetés. Egyebekben majd mások formálják a magyar református lelkipásztorok teológiai látását, az egyházhoz kötődő értelmiség tájékozódását, a hívek gondolkodását.

Batrachomiomachia Vitéz Mihály de Csokonai, avagy nincs új a lap alatt:

„Nékem is fogytig kiégett

A dohányom azonba;

Pedig igen kevés termett

A magyar Helikonba;

Mert elnézhetik uraink,

Tőlük pindusi halmaink

Nemigen míveltetnek”.

Hozzászólások