Borsos ára ellenére alig egy hét alatt elkapkodták a Mein Kampf új kiadásának összes példányát. Adolf Hitler először 1924-ben adta ki könyvét, mely a szerzői jogok lejártával január elsején jelenhetett meg újra Németországban.
Elkapkodták Hitler könyvének új kiadását – 24. hu

Kalandfilmbe illő módon sikerült hetven éven keresztül megőrizni Németországban a Mein Kampf szerzői jogát. Január 1-ig a Bajor Szövegségi Állam birtokában volt, most ez a törvényes idő lejárt. A németek még mindig félnek Hitler örökségétől, ezért a könyv esetében a dolgok elébe mentek, és előkészítettek egy kritikai kiadást, amely a szöveget több ezer magyarázó jegyzettel közli.

Nálunk eddig is lehetett kapni, feltételezem, hogy kevesen voltak, akik épp Hitler Mein Kampf-ja miatt lettek szélsőséges jobboldaliak. Aki csak belelapoz a könyvbe,  vagy felkeresi az interneten is megtalálható szöveget, rettenetesen csalódik majd, hiszen ez nem az a Charlie Chaplin-es ordibálós, őrült fröcsögés. Sőt, egy zaftosabb politkai tárgyú Facebook-bejegyzés akár jobboldali, akár baloldali, akár magát mérsékeltnek tartó jópolgárok részéről messze elhagyja mind durvaságban, mind szélsőségességben azt az 1923-as könyvet, amit Hitler  a müncheni sörpuccs után fogalmazott meg.
A Mein Kampf olyan, mint egy tipikus fejlődés-, vagy nevelődési regény, amelyben mind a szülői házban ért hatások, mind az olvasmányok, iskolai élmények, tanulságos viszonyulások felsorolásra kerülnek, és a szerző elmeséli, hogy is lett azzá, aki. Miért alakult ki bizonyos dolgokról az a meghatározott véleménye, amit szeretne mások számára is átadni. Mindezt egy rendkívül fegyelmezett és fésült, bieder-stílusban írja le a későbbi Führer.
Ami rendkívül tanulságos a könyv olvasásakor, az egy árnyaltabb kép Hitlerről. Ír például arról a lázadásáról, amit apjával szemben tanúsított, hogy festeni tanulhasson. Vagy ír a szakszervezetek szükségességéről, hiszen elmélete szerint a munkásosztályt a bolsevizmus helyett egy össznépi mozgalommá kell alakítani, ami a német nép érdekeiért, a birodalmi igények újraélesztéséért harcol.
Számos olyan elmélete van, ami egyébként a kor gondolkodásában bevettnek számított. Ha korabeli magyar történészi szövegeket olvasunk, megtalálhatjuk a fajelméletet, tudjuk azt is, hogy Amerikától Japánig sokakat foglalkoztatott a 20. század első felében a zsidóság szerepe, és sajnos nagyon sokan jutottak el az antiszemitizmus hangoztatásáig.
Hitler politikai elemzései jóval érdekesebbek, mint az elméleti részek. Ezek egyrészt nélkülöznek minden tudományosságot, érvelése tökéletesen direkt és olykor ostoba: így van, mert én mondom. A fajelméleti rész kimondottan bicskanyitogató, darabosan nagy ostobaság, minden háttértudást nélkülöz.
Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a húszas években Hitler még nyitottabb volt, mint ahogy a bevett sztereotip kép bemutatja őt. Az alapján, amit leír magáról, feltételezhető, hogy egy normális közegben akár még normális politikus is lehetett volna. Az korabeli felvételekből, illetve későbbi filmfelvételekből látszik, hogy nagy pozőr volt, gyakorlatilag egy olyan egocentrikus ember, akinek elsődleges célja az, hogy a lehető legmagasabbra kerüljön. Hogy akkoriban mit szerettek benne, nehéz megmondani, mai szemmel kimondottan taszítónak hat. Annyi biztos, hogy szuggesztív volt, és a harmincas évekbeli szereplésein még a csilláron is lógtak. Többnyire nem ordibált szónoklat közben, viszont hajára, és testtartására nagy gondja volt. Amit mondott, az ma nem verné ki sehol a biztosítékot, jóval durvább közmegnyilvánulásokhoz vagyunk hozzászokva. Szidja a kozmopolitákat, és a német nép ezer éves örökségéről beszél – ezek a fordulatok nálunk senkit nem hoznak lázba, ugyanakkor Németországban a mai napig tabunak számítanak.
A taburendszerek pedig valóban félelmetesek. Minden olyant tilos kimondani Németországban, amit egykor a nemzeti szocialisták kimondtak. Az alternatíva Németországért szélsőjobboldali párt gyűlései ezért is számítanak olyan mérhetetlenül égbekiáltónak Németországban, mert olyan kijelentések hangoznak el, mint haza, mint ezer éves Németország. És persze, ártatlanul felteszi a kérdést, hogy ezzel mi a baj? Tényleg, mi a baj? Ahhoz, hogy kihúzzunk mindent a közbeszédből, mert rossz előképek vannak körülötte, ahhoz el kell törölni a történelemtanítást, ahhoz ki kell tiltani számos irodalmi anyagot, sőt, még Wagnert is be kell tiltani, mert Hitler szerette. Ezért Nyugat-Európa egy PC és történelemelhallgató tabu-világ. Nem mer beszélni dolgokról. És ez nagyon veszélyes, mert így megteremtődik az igény, hogy kimondják azt, ami eddig hallgatásra ítéltetett. Csakhogy nem a higgadt és árnyalt bemutatás szintjén, hanem oly módon, mint egykor Hitler. A minden tudományos hátteret nélkülöző, saját kútfőből merített okoskodások (korlátoltság) szintjén.
Németországban nem a Mein Kampf lesz az, ami egyébként a szélsőséges felé taszítja az embereket, hanem a multikulturális befogadás árnyoldalai, kiegészítve azzal a megkeseredéssel, hogy kiderült, a média nem a valóságot közvetíti, hanem azt, amit az embereknek szerintük gondolni kellene. Abban a pillanatban, mihelyst a média által közvetítettek teljes ellentétben van az emberek mindennapi tapasztalataival, érthető módon elfordulnak, összeesküvés-elméleteket gyártanak (ott is, ahol nincs), és akár radikalizálódhatnak is, mert elegük lesz.
Nálunk a Mein Kampf kritikai kiadása még annyira sem borzolhatja majd a kedélyeket, mint másutt, hiszen most is olvasható szöveg. Szerintem a szélsőjobboldaliak (sem) olvassák, mint ahogy más sem. Egyébként beszédes az, hogy a második világháború lezárását követően nagyon sok náci vádlott vallomásában azt állította, sem a Mein Kampfot, sem a nemzetiszocialisták más ideológiai alapvetéseit nem olvasta.
Az viszont sokat mondó, hogy a hitleri fésült, ma már merevnek ható szöveg vészesen hasonlít számos olyan megnyilvánuláshoz, amelyet honi közgondolkodók, a szó emberei, bloggerek, tárcaírók kinyilvánítanak. Talán Hitler könyve megtanít arra minket, hogy vigyázni kell azokra, akik elhagyják az érvelés árnyaltságát, akik darabos kijelentéseikkel önjelölt prófétaként kívánnak hasítani a mai közgondolkodás egén. Közben nyíltan rasszista, kirekesztő megjegyzéseket tesznek következmények nélkül. Nehéz felelősségünk, de egyben közös gondunk, hogy legyen következménye mindannak, ami nagyszerű közös emberi értékeinket veszélyezteti.