Mégis: az elmúlt másfél év gazdaságpolitikáját tekintve a Valutaalap/EU-páros kijózanító részvétele a magyar gazdaságpolitika alakításában mindenképpen civilizációs előrelépést jelentene.

Köztársaság, kiegyezés, kilábalás – Vízkeresztkor Magyarországról - hazaeshaladas.blog.hu

VIKTOR ORBAN, Hungary’s conservative prime minister, seems an unlikely villain.

Europe could do more to stop Hungary’s erosion of democratic norms - Economist

Amint az várható volt, Bajnai Gordon bejelentkezett. Helyzetelemzését és programját szakmai, politikai szempontból nyilván sokan értékelik. Hanem van az írásában néhány igen figyelemreméltó mondat, amelyek túlmennek a szorosan vett politikum világán. Az egyik ez: „Mégis: az elmúlt másfél év gazdaságpolitikáját tekintve a Valutaalap/EU-páros kijózanító részvétele a magyar gazdaságpolitika alakításában mindenképpen civilizációs előrelépést jelentene.” Azt kell mondjam, a volt miniszterelnök jól érzékeli a mai Magyarország és a Nyugat között most zajló vita valódi dimenzióit és mélységeit.

Ez a vita a messze nem azonos fajsúlyú felek között, a felszínen a gazdaságról, a demokrácia néhány kérdésének jogi értelmezéséről szól. Ám valójában, ha nem is civilizációk, de kultúrák burkolt, mégis nagyon jól érzékelhető küzdelme folyik itt. Ettől ilyen szokatlanul brutális és drámai.

Azért azt soha nem gondoltam volna, hogy Magyarország a kommunizmus bukása után, az immár újra egyesített Európában, ilyen civilizatórikus törésvonalakat lesz képes ilyen drámai módon nyilvánvalóvá tenni, szimplán azáltal, hogy jelenlegi kormánya konfrontálódni merészelt a mai nyugati civilizáció némely tételével. A dolgok legmélyén nyilvánvalóan a pénzről van szó, ám a vita ideologikus kontextusba kerül, ami drámai módon rámutat Magyarország és a Nyugat mai feszült viszonyának szellemi hátterére. Ettől ilyen heves a Nyugat reagálása, amely odáig megy, hogy Orbánban a „gonosz” megtestesülését látja. „Viktor Orban, Hungary’s conservative prime minister, seems an unlikely villain.” - írja az Economist. (Afölött természetesen átsiklunk, hogy a szerző nem bír találni egy „á” betűt az általa használt programban.) Az „unlikely” /ʌn’lʌɪkli/fordítása itt elég körülményes (valószínűtlen, nem valószínű, hogy megtörténik). Inkább fordítanám így: ” nem várt”. A „villain” /’vɪlən/ a negatív hős, aki a drámákban, stb. megtestesíti a gonoszt. Tehát az európai szcenárióban Orbán jeleníti meg a rosszat. He is the villain of the piece. Itt tehát már nem pusztán arról van szó, hogy van egy ember, aki történetesen rossz, gonosz, hanem arról, hogy maga a rossz inkarnálódik egy személyben, s ezért olyan irtózatosan veszélyes a mai nyugati civilizáció, azaz a „jó” birodalmára nézve.

Világok csapnak itt össze. Ugyanis mind a két megnyilatkozásnak az a lényege, hogy a mai kormány tevékenységének megítélése nem marad meg pusztán szakmai kereteken belül, hanem ideologikus értelmezést nyer. Az tényleg lehet, hogy Orbán küzdelme a szabadabb mozgástérért, ha úgy tetszik, erőpolitikája, az ámokfutásos törvényhozásnak és az "unortodox" gazdasági intézkedéseknek némelyike sértheti az európai jogot. Hadd legyek jóhiszemű: nem gondolnám, hogy az Economist cikk szerzője puszta rosszindulatból írja, amit ír. Itt már arról van szó, hogy az Orbán kormány tevékenysége világképi jelentőséggel bír. A volt kormányfő megnyilatkozása is azt sejteti, hogy itt már nem pusztán jogi, vagy gazdasági kérdésről van szó: „Másfél év orbáni hatalomgyakorlása alapján azonban egyértelmű, hogy a kormány a történelmi lehetőséggel nem pusztán nem élt, hanem kifejezetten visszaélt vele: az eredeti célok mindegyikével(!) ellentétes irányba vezeti Magyarországot. Az erőszakos hatalomvágynak, a gazdasági hozzá nem értésnek és a cinikus társadalomszemléletnek olyan sajátos kormányzati ötvözete alakult ki Magyarországon, amelynek eredményeként Ady és mindannyiunk kompországa most ismét felhúzza az – évtizedek tévútjai után éppen csak kivetett – horgonyt, és megint elhagyja a nyugati partot.

Innen érthető Bajnai Gordon először idézett mondata a civilizációs előrelépésről. Mindkét hivatkozásnak az az üzenete, hogy a mai Magyarország hátat fordít a nyugati civilizációnak.

A helyzet abszurditása az, hogy a kulturálisan mindig is nyugati Magyarország úgy van interpretálva, mint amelyik nem része immár a nyugati civilizációnak, de „előre léphet”. A helyzet abszurditása egyben mutatja a vita valódi mélységeit. Civilizációk „összecsapásáról” nyilván nem lehet itt beszélni (ld. Huntington), de valamiféle, korábban nem sejtett, s most nem várt drámaisággal a szemünk előtt hirtelen megnyíló kulturális szakadékról igen.

S megint, egy kis történelem. Itt van ez az ország, ez a nép, amelyet a kommunista diktatúra erőszakosan leválasztott saját múltjáról és a hagyományos Európáról. De azért a diktatúra mégsem volt annyira tartós, hogy a teljes és végleges hagyományszakadást be tudta volna teljesíteni. Még megmaradt a lehetőség a visszacsatolásra, a történelem korrigált újraolvasására. Magyarországon a hagyományos Európa részeként még él egy emlékezetközösség. Ezt ismerte fel az Orbán kormány, ezért lett „Magyar Köztársaságból” Magyarország. Ennek a kormányzásnak kifejezett eszmei – világnézeti karaktere van, s mint korábbi bejegyzésemben írtam, a történelmi kísérlet innen értelmezhető. S a Nyugat, ideértve a mai hazai szocialista - liberális ellenzéket is, innen is értelmezi. Valójában ezért lát benne veszélyt.

Ennek az emlékezetközösségnek a léte teremti meg az alapot ahhoz, s hozza létre azt a látszólagos ellentmondást, hogy a mai Magyarország irányvonalával - akár a kormány egyes vitatható intézkedéseitől függetlenül is - érzelmileg azonosulni lehet. Innen van a támogatottsága. Ez még akkor is igaz, ha a kormányoldal ma komoly veszteségeket szenved el: a szavazók nem mennek át a másik oldalra. A növekvő kiábrándultság azonban azzal a kockázattal járhat egyrészt, hogy Magyarország politikai senkiföldjévé válhat, másrészt pedig felerősítheti az EU ellenes hangokat. Ez tragikus lenne, mert ismét és újra szembekerülhet egymással "haza" és "haladás". Többről van itt szó, mint szimpla gazdasági racionalitásról.

Azt hiszem azonban, ez kormány valamit végzetesen nem ismert fel, vagy ha fel is ismerte, az új nyugati eszmevilág erejét nem érzékelte. Mert miközben bejelentette igényét az immár relatíve független magyar emlékezetközösség újrafogalmazására az évezredes nyugati hagyományban, nem vette észre, hogy a hagyományos nyugati emlékezetközösség felszámolta önmagát. Más lett. Ez a vasfüggöny mögül nem igazán látszott, sőt, a rendszerváltás óta eltelt időszakban sem vált annyira nyilvánvalóvá, mint napjainkban. Ennek az új Nyugatnak a szellemi profilja soha nem mutatkozott még meg ilyen erős kontúrokkal.

Most látszik csak igazán, hogy míg mi a karanténban élve a klasszikus Európa ideáját dédelgettük, a nyugati szellemtörténet alapvető változásokon ment át, melynek eredményeként a Nyugat saját évezredes történelmi beágyazottságát felszámolta, s egy új eszmény, a filozófiai liberalizmus vált a domináns eszmei áramlattá, orientációs ponttá és normatív értékké. Napjaink eseményei drámai erővel mutatják be a modern Nyugatot, amelynek fundamentuma immár nem az egységes szellemi alapozású közösségi társadalom, hanem a szabad és független, beágyazottságoktól és hagyományos kötődésektől mentes egyén, a „tehermentes én” (Sandel), aki képes az értékválasztásra, s akinek nincs szüksége semmiféle, a hagyományban megfogalmazott és megőrzött előzetes közösségi tudásra és érzelmi kötődésre ahhoz, hogy a jót válassza. Ha úgy tetszik, a filozófiai liberalizmus demitologizálta a Nyugatot, a régi szellemi tartalmak mentálisan is elfogadott igazságát viszonylagossá tette, az egyént eloldotta a saját közösségi múltjától és értékvilágától. Megszüntette Európa emlékezetközösségét.

S innen nézve a magyar kísérlet eszmei tartalma valóban nem több, mint szánalmas vergődés a múlt hálójában, megkötözöttség, az idő kerekének visszaforgatása, megkérdőjelezése annak, amit a mai Nyugat jónak ismer el. A szó rossz értelmében konzervatív és nacionalista. Gonosz.

Tényleg van itt valamiféle kulturális szakadék. Csakhogy ezt nem a mai magyar kormányzati filozófia idézte elő, legfeljebb csak a felszínre hozta. Az ok valójában a féloldalas európai történetben keresendő, aminek a paradoxonja ma abban válik nyilvánvalóvá, hogy minél keletebbre megyünk a Nyugaton belül, annál erőteljesebbek még a történeti Európa kulturális és világnézeti hagyományai. Annál mélyebb még a közösségi beágyazottság mindabba, ami valaha Európát jelentette. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy gazdaságilag minél megkésettebb egy kultúrájában nyugati, ám földrajzilag keleti társadalom, annál inkább még a hagyományos Európa része, semmint a mai liberális, értéksemleges és multikulturális Európáé.

Nos, itt van a kulturális szakadék. Innen ered a mai szcenárió drámája, amely szimpla jogi-gazdasági kérdéseket világnézeti dimenziókba helyez. Az „új” csap itt össze a „régivel”, a modernitás a hagyománnyal, amely immár úgy jelenik meg, mint valamiféle civilizatórikus küzdelem, a „jó” és a „rossz” harca. S természetesen, a modern Nyugat (értsd: a nyugati nagyhatalmak), miheztartás végett, elmagyarázza majd Magyarországnak, hogy mi a jó, s a mi gyászunkat a hagyományos Európa felett nem fogja tudomásul venni, mert már nem is érzékeli. S hogy ez civilizációs előrelépés lesz-e, nem tudom.

Majd a történelem, a Nyugat senki által sem birtokolható végérvényes jövője fog válaszolni arra a kérdésre, hogy valójában ki is hagyta el a nyugati partot. „Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel.”
 

Hozzászólások