A keresztények tradicionális zsidógyűlölete a súlyosabb keresztjükből fakad. A zsidók meg tudtak állni Isten előtt a saját parancsolataik (az egymás iránti tisztelet parancsainak) megtartásával, a keresztények azonban sosem tudtak érvényt szerezni a saját legfőbb parancsolatuknak, a szeretet törvényének. A zsidók sokkal jobb zsidók voltak, mint amilyen keresztényekké a keresztények válni tudtak.

A kereszténység kudarca - hafr.blog.hu


Itt van ez a cikk, amely arra vállalkozik, hogy ítéletet mondjon két ma is meghatározó vallásról: a zsidóról és a keresztyénről. Vakmerő vállalkozás.

Az ítélet pedig úgy szól, hogy a keresztyénség kudarcot vallott, mégpedig történelmit, mert nem bírt eleget tenni saját princípiumának, a szeretetnek, szemben a zsidó vallással, amely képes volt megfelelni saját vállalásának, a tisztelet hagyományának.

A rövid gondolatmenettel és nem túl kimerítő érvanyaggal nem kívánok foglalkozni, s főleg nem vitába szállni az ismert szerzővel, Béndek Péterrel, aki az 1000 leütés c. blogján folyamatosan izgalmas és nehéz témákat érint, az index rendszeresen szemlézi. Az a véleményem ugyanis, hogy évezredes vallásokat néhány sorban azzal a célzattal összehasonlítani ma, hogy melyik az, amelyik megmarad, s melyik az, amelyik megy a történelem süllyesztőjébe, eleve nem lehet túl komoly vállalkozás. Ám ha a szerző úgy gondolja, hogy a nagy nyilvánosság előtt ezt mégis megteszi, tegye. Irigylem a bátorságát.

Tudnék természetesen érveket felhozni, de úgy gondolom, hogy ma is élő, évezredes vallásokról végleges ítéletet mondani eléggé abszurd kísérlet. Miféle objektív jövő birtokában kell lennie annak, aki ki meri jelenteni az egyik évezredes vallásról, hogy kudarcot vallott? Ez ugyebár az egyik mai világvallás feletti történelmi ítélethirdetés, s amely ítélet úgy szól, hogy a keresztyénség mint olyan, erkölcsi halott.

Mi tagadás, nem is tűnik túl elegánsnak. Ez valahogy számomra nem fér bele az általam is vallott európai értékrendbe és viselkedési kódexbe, amely tartózkodik attól, hogy bármiféle vallást, kultúrát, világnézeti meggyőződést en bloc a történelem ítélőszéke elé citáljon, mintha bizony elértünk volna már a történelem végére. Nem értünk el. Nincs még itt az ideje, hogy bármilyen ma érvényes kontextusról végleges történelmi ítéletet mondjon bárki is. Talán különbséget kellene tenni kritikai véleményalkotás és egyetemes ítéletmondás között, miután az igazságnak senki sincs a birtokában. Ez lenne a posztmodern attitűd, ha jól értem. Ez az írás így eléggé középkoriasra sikeredett, hiszen igazságot akar tenni hitek között.

Arról nem is beszélve, hogy a keresztyénség mint keresztyénség történelmi kudarca semmiféle adattal nem támasztható alá. Beszélhetünk természetesen az európai egyházias keresztyénség kétségtelen hanyatlásáról (ha ebből, mondjuk, kivesszük az ortodoxiát), amelyet azonban messze nem lehet azonosítani a keresztyénség egyetemes kudarcával. Sőt, még az is nagy kérdés, hogy az, ami a keresztyénséggel Európában történik a szekularizáció folyamatában valójában a keresztyénség végleges megszűnése-e, vagy inkább arról van szó, hogy a keresztyén értékvilág elveszítette történetileg meghatározott egyházias nyelvét. Ez még a jövő kérdése. A magam részéről a szekularizációban nem a nyugati történelem olyan fixálódását látom, amelynek a tartalma keresztyénség végleges feloldódása, hanem sokkal inkább történelmi átmenetnek gondolom modernitás és hagyomány viszonyának magasabb szintű megértése felé. A jövőre nézve szintézist feltételezek, egész egyszerűen abból kiindulva, hogy a zsidó-keresztyén hagyomány nem valamiféle epitheton ornans az egyébként független Európán, hanem Európa maga. Minden folyamatot a vége felől lehet megérteni. Nos, nekem erős kétségeim vannak afelől, hogy elértünk volna a zsidó-keresztyén európai folyamat végére, s abban a helyzetben lennénk, hogy végítéletet mondhatnánk.

Természetesen lehet, sőt kell is beszélnünk a keresztyénség történetének belső ellentmondásairól, sőt bűneiről. Mint ahogyan minden vallás vagy kultúra kritikus vizsgálatát elvégezhetjük, akár a zsidó vagy a keresztyén vallásét is, hiszen melyik az, amelyik eredendő elveinek, hitének mindenben megfelelt? Nincs a vallás számára elkülönített történelem, azaz emberekben történik, s ettől kezdve – legyen bár az eredet bármilyen tiszta morális-elvi képlet -, az eredet és a későbbi történet közötti feszültség folyamatos. Akinek efelől kétségei lennének, olvasson ószövetségi prófétákat. Szóval nincs semmi problémám, ha a keresztyénség kritikus vizsgálatáról van szó, vagy akár a nyugati egyházias keresztyénség hanyatlásának a folyamatáról. A magyar reformátusság erodálódása kapcsán ezt magam is folyamatosan megteszem.

De az általában vett keresztyénség történelmi kudarcáról tényként beszélni, összevetve egy másik, ráadásul a zsidó vallással, nagyon rossz üzenetet hordozó vállalkozás. Ez ugyebár a keresztyénség mint olyan, széles nyilvánosság előtti (köszönet az index-nek) verbális kivégzése. Közösségi karaktergyilkosság. Felteszem, a szerzőnek nem ez volt a célja, de ezzel a keresztyénség feletti nyilvános morális ítélettel mégis csak több is, és más is történt, mint az általam vélelmezett eredeti szándék. Ha valakinek efelől kétségei lennének, a cikk címében szereplő vallást cserélje ki bármely más vallásra. „Az iszlám kudarca; A zsidó vallás kudarca; A buddhizmus kudarca; A hinduizmus kudarca”. Mármint történelmi kudarca. Nos, ilyet nem mondunk. Nem csak az évezredes múlt miatt, amely önmagában tiszteletet érdemel, lett légyenek eme vallások bármilyenek is, hanem mert még az emberiség vallásilag (is) meghatározott történelmének a részei és részesei vagyunk. Illő alázattal inkább csak annyit mondjunk, hogy nem tudjuk pontosan, mi történik az emberiséggel a világvallások történetében.

Ezért, noha megvan a saját, akár kritikus véleményünk, és a saját igazságba vetett hitünk, tiszteljük legalább egymást annyira, hogy a másikat nem söpörjük le egy verbális mozdulattal a történelem színpadáról. S legfőképpen tiszteljük Istent, a történelem Urát, aki az Ő örökkévaló végzése szerint vezet bennünket az emberi történetnek ebben a vallások által is folyamatosan meghatározott titokzatos világában. S majd ha odaértünk, akkor majd érteni fogjuk utólag, hogy mi történt velünk.

S hogy egy ilyen írás tükrében miként lesz ebből zsidó-keresztyén párbeszéd, amely szerintem az európai jövő kulcskérdése, fogalmam sincs. Ma nincs jó kedvem.

Hozzászólások