“Every time any child sneezes, they loudly say ‘God bless you!’ and look in my direction. I have complained twice to my principal – one last month and once today,” she continued. “She has spoken privately to one or two of the little cretins, but it seems to do NO GOOD. I am feeling bullied and harassed. It has become intolerable. I don’t feel like talking with the parents will stop the inappropriate behaviors because, for all I know, the parents are encouraging them.”
(„Mindig, amikor bármelyik gyerek tüsszent, ők hangosan mondják, hogy »Isten áldjon meg« - és néznek felém. Kétszer panaszkodtam az igazgatómnak – egyszer a múlt hónapban és egyszer ma” – (a tanárnő) folytatta.  „ Egy-két kicsi kreténnel beszélt is négyszemközt, de úgy tűnik, semmi haszna. Bántalmazva és molesztálva érzem magamat. Tűrhetetlenné vált. Nem érzem úgy, hogy ha beszélnék a szülőkkel, akkor az megállítaná ezt a nem megfelelő viselkedést, mert amennyire tudom, a szülők bátorítják őket.”)

Atheist middle school teacher says she feels ‘bullied’ by students saying ‘God bless you’

(Ateista középiskolai tanár azt mondja, hogy 'bántalmazva' érzi magát, ha a diákok azt mondják, hogy 'Isten áldjon meg') - washingtontimes.com

Mit mond egy amerikai annak, aki a társaságában tüsszent? Azt mondja neki, hogy „God bless you.” (Isten áldjon meg.) Ez a nyelvi hagyomány. A The Washington Times beszámol egy érdekes történetről, miszerint egy ateista tanárnő átélt egy hihetetlen sérelmet. Ez úgy történt, hogy a tanítványai, midőn valaki az osztályban tüsszentett, azt mondták az illetőnek, hogy „God bless you”. Eközben kérdően néztek tanáruk felé, mert ugye, tudták róla, hogy ateista. A tanárnő ezt agresszióként élte meg, s az ügyben vizsgálat is indult. Mint a tanárnő nyilatkozatából kiderül, a diákok viselkedése nem tolerálható tovább. Problémájává vált a nyelvi hagyományban rögzült tüsszentés utáni jókívánság. A „God bless you”-ban Isten szerepel ugyebár, s lévén ő egy ateista, ez a mondat számára tűrhetetlenné vált. Mert ő meg van sértve. Mondhatnánk azt is, hogy ez az ügy nevetséges, szóra sem érdemes. Vagy mondhatnánk azt is, hogy ez a tanárnő egyszerűen éretlen, nem tudja a helyén kezelni az ügyet. De sajnos mégis komolyan kell vennünk, mert ahogyan reagált a gyerekekre, mégis csak kortünet. Nem kirívó és nem egyedi. Ez a fajta harcos, a tolerancia nevében szabadságjogokért küzdő liberalizmus ugyanis már elég régóta nyelvi háborút hirdetett, s az általa képviselt világnézetet úgy gondolja megvalósíthatni, hogy legszívesebben kiirtana a nyelvből mindent, ami nem idomul az általuk helyesnek gondolt valósághoz.

Példák garmadáját lehetne itt felsorolni, kezdve a szexuális nemek azonosítására szolgáló hagyományos szavak kiirtásától a származásra utaló szavak száműzéséig. Ez, mármint a szexuális nemekre utaló szavak használata különösen is problematikus azokban a nyelvekben ugyebár, amelyek ismerik a hímnemű és a nőnemű névmást. Akkor most – teszi fel a kérdést a militáns liberalizmus – vajon szabad-e használni Isten jelölésére hímnemű névmást, avagy szabad-e hímnemű névmást használni általános alany megjelölésére? Szerintük nem szabad, mert ez már szexizmus, hiszen Isten nem hímnemű, s ha általában az emberről beszélünk, akkor is kerülni kell az utalást a nemekre. Nosza hát, ennek az a megoldása, hogy nyelvből száműzni kell minden olyan hagyományos formulát, szót amely szembe megy a harcos liberalizmus által képviselt világképpel.

Különös, de egyáltalán nem meglepő módon, e szélsőségessé fajult liberális szabadságharcnak vannak kitüntetett terepei, mint például a szexuális identitás, a származás és a vallási hovatartozás. Különös, de egyáltalán nem meglepő módon ezek a témák szinte kizárólagosan a magánszféra világához tartoznak, s ebben a liberális szabadságharcban egy szó nem esik például arról, hogy az egyre magasabb szinten szervezett kapitalizmus rendszerei hogyan teszik tönkre az embert. Különös, de nem meglepő módon, ez a harcos liberalizmus mindig a hagyományos identitásoknak üzen hadat egyik kedvenc eszközével, a nyelvi háborúval is, hogy aztán ne maradjanak már szavak, amelyekkel nemi identitást, vallási öntudatot, származást lehetne jelölni. Marad a hagyományos identitásától megfosztott egyén, az elvont ember mint norma, akit tolerálni kell, s akihez képest minden hagyományos identitás csak akadály a politikailag korrekt emberkép megfogalmazásában. Így születik meg a hamis és egyoldalú tolerancia diktatórikus ideológiája, amelynek egyik nagyhatású eszköze a nyelvi hagyomány módszeres felszámolása.

Az egyik legutóbbi ilyen történetben ez a nyelvi háború már odáig fajult, hogy bizonyos esetekben tiltaná az „anya” szót. Mint a The Telegraph hírül adja, a Brit Orvosi Egyesület újabban azzal a javaslattal állt elő, hogy a terhes nőket nem szabadna várandós anyáknak hívni, mert ez ugyebár sérti a transgendernek nevezett nemi identitást. A „várandós anyák” kifejezés helyett – így az Egyesület – a „várandós emberek” szóösszetételt kellene használni.

Az a baj ezzel a gondolkodásmóddal, hogy miközben hadat üzen a nyelvi hagyománynak, az egyenlőség, a tisztelet, a tolerancia nevében egy olyan háborút folytat, amelynek soha nem lesz vége, s az eredmény az lesz, hogy végül már semmit sem lehet a nevén nevezni, mert az eddig ártatlannak tűnő szavak mögött is agressziót lát. Az amerikai tanárnő szerint „God bless you” ártatlan mondata mögött is agresszió lapul, s ő ettől a mondattól sértve érzi magát. Nyilván azért, mert ő ateista, s hogy jön ahhoz ez a hagyományos mondat, hogy az ő hitét sértse. Az már csak hab a tortán, hogy a ma általánosan elterjedt mítosz szerint az ateizmus ugyebár semleges világnézet, nem sért és nem bánt, amelyhez képest vannak a nem semleges világképek, mint például a vallások, amelyeknek el kell tűnniük a nyilvános térből. Így lesz a keresztyénségből is egy olyan vallás, amelynek a nyilvánossága sérti az úgymond semleges kulturális teret. A vallás nyilvánossága „bánt” és „sért”. Az ateizmusé nem. Mert az semleges. Az ateizmusnak mint semleges világképnek az általános tételezése nem más, mint egy nagyon is határozott és elkötelezett hatalmi ideológia, amely a semlegesség fogalmát használja fel önmaga valódi lényegének és uralmi törekvéseinek elrejtésére. Nos, ennyit a mai korszellemről.

A militáns liberalizmus nyelvi háborúja mögött mindig is az az érvelés állt, hogy kerülni kell az olyan szavakat, amelyek valakiket sérthetnének. De mára már, különösen az amerikai egyetemi életben, a nyelvi rendőrségek hathatós közreműködésével ez a harc odáig fajult, hogy e hamisan értelmezett liberalizmus nevében valóságos nyelvi diktatúra alakult ki arra nézve, hogy mi a helyes nyelvhasználat, s mi nem az. Mint ahogyan valóságos szótára is van már a „szabálysértők” megbélyegzésének.

Mondani sem kell, hogy amilyen arányban fokozódik a nyelvi diktatúra, olyan arányban nő a megbélyegzettek száma. A rasszizmus, a homofóbia, a szexizmus, a xenofóbia, a nacionalizmus, stb. egyre csak fokozódik, ahogy az osztályharc.

Az egészben az a leginkább megdöbbentő, hogy mindezt az önmaga ellentétébe átforduló, jobb sorsra érdemes liberalizmus táplálja, amelynek szélsőséges formája bőven kimeríti egy fasisztoid világnézet tartalmi ismérveit.