De ne csodálkozzunk, hogy a nyáj eltéved, ha a pásztor sem találja a helyes utat. Orbán Viktor pillanatnyilag még egyetlen magyarországi keresztény felekezetnek sem hivatalos vezetője, de a gyakorlatban többet is ő irányít. Karácsony tiszteletére a Miniszterelnök Úr is a teologizálás rögös talajára merészkedett, bár teljesítményétől nem vett új fordulatot az üdvtörténet.

Apologéták - mno.hu

Nincs azon mit csodálkozni, hogy napjaink egyik alapvető kérdésében, a migránsügyben az európai keresztyénségen belül is komoly viták zajlanak. Ismert egyházi vezetők és keresztyén kulturális hátterű politikusok keresztyén alapon, a keresztyénségre hivatkozva egymással szöges ellentétben álló véleményeket fogalmaznak meg. Természetesen mind a befogadás-párti, mind az azt elutasító keresztyén álláspont a Bibliára hivatkozik. A migrációhoz való viszony biblikus megalapozásáért folytatott küzdelem szinte törvényszerűen vált napjaink közbeszédének egyik ismert témájává. S természetesen, a különböző álláspontok arról. hogy mit is üzen a Biblia ebben a súlyos kérdésben, politikai szerepet is betöltenek. Csak van, aki ezt elismeri, s van, aki kettős mércével mér: az egyik véleményt „politikai” keresztyénségként tünteti fel, a másikat a „valódi” keresztyénség hangjaként. Ilyen kettős mércét alkalmaz Ugró Miklós cikke is.

Az ismert publicista az apologétákról, vagyis azokról a hitvédőkről ír eléggé lekezelő hangnemben, akik szerint a muszlim vallású tömegek bevándorlása Európába a kontinens keresztyén hátterű kultúráját veszélyezteti. A kioktató írás Orbán Viktornak a Magyar Időkben megjelent karácsonyi megszólalását veszi célba, amelyben a kormányfő a Márk 12,31-re hivatkozva (Szeresd felebarátodat, mint magadat.) alapozza meg a keresztyén kulturális önvédelem filozófiáját. Ugró szerint ez hamis, az idézett textus Orbán-féle értelmezése félreértésen, sőt hozzá nem értésen alapul. Ellenpéldaként a szerző védelmébe veszi Ferenc pápa karácsonyi szentbeszédét, aki az ő befogadás-párti véleményét a Szent Család történetével támasztotta alá. Ugró ugyanakkor sarlatánsággal vádolja azokat az „önjelölt teológusokat”, akik szerint a menekülő Szent Család és a migráció nem hozható párhuzamba.  Egyik esetben tehát a bibliai szöveg értelmezése a migránsügyben elfoglalt pozíció alátámasztására nem helyes, a másikban igen.

Nem fölösleges ugyan azon vitatkozni, hogy melyik Biblia-értelmezés a helyes, de az ilyen természetű viták valójában mindig lezárhatatlanok, hiszen mint minden szöveg értelmezésében, úgy a bibliai szövegek értelmezésében is benne van az értelmező látásmódja. Nincs az értelmezőtől "független" szöveg. Azt kell inkább mondani, hogy a migránsügyben képviselt különböző keresztyén álláspontok mindegyike megalapozható a Bibliából, bibliai szövegek sokaságát lehetne említeni pro és kontra, s hogy ki milyen álláspontot képvisel, melyik Biblia-értelmezéssel azonosul, az nagyban függ az érzelmező előzetes beállítódásától. Nincs ebben semmi különös.

Ugró Miklós úgy tesz, mintha ezt nem tudná, de szerintem tudja. A cikkének az egyetlen célja, hogy támadja Orbán Viktort (mit is várhatnánk a Magyar Nemzettől), és azokat az általa lekezelő hangnemben apologétáknak nevezett embereket, akik a magyar keresztyén kulturális önvédelmi ideológiát bibliai alapon támogatják. Úgyhogy támadva érzem magamat én is, hiszen mióta ezen a blogon írok, egyfolytában csak apologetikus szerepet próbálok meg betölteni a magam szerény eszközeivel. De ezzel nincs semmi gond. Tiszteletben tartok minden keresztyén véleményt, még ha elég határozottan képviselem is a magamét.

A gond Ugró írásával az, hogy előveszi a mai ellenzéki keresztyénség jól ismert sablonját, s úgy állítja be a dolgot, mintha a magyar migránspolitikát támogató keresztyének „politikai” keresztyének lennének, ellenben azok, akik elutasítják, nem politikai keresztyének, hanem „valódi” keresztyének. A „politikai keresztyének” nem értik a Bibliát. A „valódi” keresztyének értik csak igazán, az ő szövegértelmezésük az egyedül igaz, amely szövegértelmezésnek természetesen semmiféle politikai szerepe és célja nincs.

Nincs abban sem semmi újdonság, hogy az Orbánt a migránsügyben támogató keresztyének a befogadás-párti keresztyének részéről azzal vannak megvádolva, hogy ők, mármint az első csoport, csak politikai érdekből támogatják a magyar migránspolitikát, sőt őket egyenesen Orbán vezeti. Ellenben az a keresztyén, aki támadja Orbánt, az „valódi”, és nem „politikai” keresztyén. Mert ugyebár a „valódi” keresztyén kristálytisztán érti a Biblia üzenetét, ő szólaltatja csak meg a Biblia tiszta hangját, s esze ágában sincs politikai tartalmat közvetíteni. 

Ez álságos.  Unom már azt, hogy a keresztyén ellenzéki véleményformálók folytonosan kioktatják a kormány migránspolitikáját támogató keresztyénséget keresztyénségből, s egyfolytában arra hivatkoznak, hogy keresztyén alapú ellenzéki álláspontjuknak semmiféle politikai szerepe és tartalma nincs, mert ők úgymond a „valódi” keresztyénséget, az Írás tiszta üzenetét képviselik. Szinte már megejtő a keresztyén politikai ártatlanságnak ez a szentimentalista ideája.

Nos, egyezzünk meg: nincs politikailag ártatlan keresztyénség. Nem mintha a keresztyénség elsődleges célja a politikai szerepvállalás lenne. De a keresztyénségnek nyilvános üzenete van, adott esetben súlyos közéleti kérdésekről is. Ilyen vagy olyan. S ettől kezdve nem tud nem politikai természetű is lenni. A keresztyén üzenetnek a bevándorlás-okozta mai európai identitásvitában mindig és elkerülhetetlnül lesz politikai olvasata is.

Úgy beállítani tehát a dolgot, hogy azok, akik befogadás-pártiak, az „igazi”, a „valódi” keresztyének, míg azok az apologéták, hit-és kultúravédők, akik a brüsszeli migránspolitikát elutasítják a „politikai” keresztyének, „álkeresztyének”, alapvetően hamis és álságos.

Nos, ha Ugró Miklós és elv-társai megengedik: én maradok "politikai" keresztyén.  Szemben a „valódi” keresztyénekkel, akiknek a politikához semmi közük nincs, ugyebár.

Hozzászólások