A magyar nemzet hosszú távú fennmaradását és fejlődését a világ népeinek körében egyedül a képességei és a megkülönböztető, de adaptív és termékeny kultúrája biztosíthatják. Az állama csak rombolja ezeket és már csak emiatt sem lesz kár, amikor fel fogja adni a (leginkább ma is csak látszat-) harcot a globalizáció valamelyik újabb hullámával szemben. Ez nem fog holnap bekövetkezni, de minimálisan elfogulatlan szemlélettel pontosan érzékelhető, hogy előbb-utóbb be fog, és akkor elválik majd a nép, a nemzet és az állam ma éppen egységesnek tűnő útja. A nemzetállamok történeti képződmények -- btw, hogyan fér meg velük a liberális, multikulturális-dinasztikus birodalmat sirató Trianon-ellenesség?! -- és ekként is fognak az erőforrás-rendszerek változó dinamikája miatt elmúlni. Fel kéne fogni végre, hogy nem élünk üvegházban azonos ideális hőmérsékleten, és az értékrendünk -- ahogy az elmúlt évezred során -- úgy ezután is folyamatosan változni fog, ha szeretnénk, ha nem. Én nem annyira szeretem, talán egy picit (tekintve az etnicizmusunk terméketlenségét), de ez van. A magyar történelem ritkán alakult a pórnép érzelmi élete alapján, és eztán sem fog. Sorry, pórnép.

A globalizáció és a migráció erősödni fog, a nyugati nemzetállamok elsorvadása elkerülhetetlen - hafr.blog.hu

Mindig érdeklődéssel olvasom Béndek Péter írásait, amelyeknek ugyan olyan politikai funkciója is van, amellyel nem értek egyet (támadja az Orbán-féle konzervativizmust), de legalább filozófiai ihletettségűek. Ha jól értem a szándékát, elvi-világnézeti megalapozottságú konzervatív alternatívát kíván felmutatni az általa anakronisztikusnak tartott magyar-populista konzervatív tradicionalizmussal szemben. Csakhogy ebbéli igyekezetében szerintem könnyen úgy járhat, mint némely nyugati, önmagukat konzervatívnak nevező áramlatok: elmosódnak a világképi határok, s a konzervativizmus feloldódik a mai liberalizmus mindent uraló narratívájában. Itt van például ez az írása a nemzeti identitás mibenlétéről, amely pontosan felmondja a mai liberalizmus tételeit. De mégis azért fontos írás, mert jól érzékelteti, hogy a migráció nyomán Európa jövőjéről napjainkban kibontakozó identitásviták mögött nagyon is alapvető elvi-világképi kérdések állnak, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy minek is tekintsük a nemzetet.

Kicsit leegyszerűsítve, a liberális tétel arról, hogy a nemzet mint olyan fokozatosan elveszti identitásképző jelentőségét, a történetiség fogalmából indul ki, s arra mutat rá, hogy mint minden, a nemzet is csak egy történeti képződmény. Ha ez így van, ebből úgymond logikusan következik, hogy egyszer el is fog tűnni olyan módon, hogy elveszti relevanciáját. Magyarán, az emberek egyre nagyobb többsége fogja úgy érezni, hogy a nemzet fogalma immár egyre kevésbé játszik szerepet identitásuk meghatározásában. Ennek az lesz a következménye, hogy az önmeghatározás egyik legfontosabb jelzője nem az lesz, hogy „magyar”, „német”, vagy „francia”, mert kialakul az individuumnak az a típusa, amely a nemzeti hátterű önmeghatározást csak kötöttségnek érzi, egyéni szabadsága gátjának. Mi több, a nemzeti identitás mint olyan valójában útjában áll egy olyan állítólagos fejlődésnek, amelynek az iránya  az emberi nem egységének a fokozatos megvalósulása. Ebben a világképben a nemzeti identitás tehát nem más, mint az emberiség széttöredezettségének a megtestesülése. Az áhított egység megvalósítása tehát szükségszerűen a nemzeti identitások felszámolásán keresztül vezet. Ezért lehet ma a migrációs nyomás kapcsán megfogalmazódó liberális érvelést a nyitott-befogadó társadalomról humanitárius ideológiaként bemutatni. A határtalan befogadás azért jó, mert feloldja a nemzeti identitások zárt világát, s elősegíti az emberi nem egységesülésének kívánatos folyamatát, amelyet Béndek minden további nélkül azonosít a ma globalizációnak nevezett gazdasági jelenséggel. E mögött az érvelés mögött az a megfontolás áll, hogy a nemzet csak történeti képződmény, tehát egyáltalán nem tragédia, ha megszűnik, sőt úgymond – ahogyan Béndek Péter is írja – megszűnése történelmi szükségszerűség.

Kézenfekvő lenne az afféle tradicionalista, nemzeti érzelmű egyénnek is, mint én, tiltakoznia az állítólagos konzervatív Béndek által visszhangzott liberális tétel ellen, s azt mondani, hogy nem, a nemzet nem történeti képződmény, a nemzet „örök”. Csakhogy a helyzet az, hogy a nemzet tényleg történeti képződmény – mint ahogyan minden közösségi-csoportidentitás, amely a történelemben létrejött. Lehet, hogy Béndek Péternek csalódást jelent, de nincs abban semmi új, amit mond a nemzetről mint történeti képződményről. Annyira nem új, hogy mint ezt ő is tudja, az emberi nem csoportidentitások feletti egységének a gondolata már a keresztyénségben megjelent.

Mégis, a Béndek által is hangoztatott, amúgy ismert liberális logika a történelem „fejlődéséről”, azért problematikus, mert hamis antropológiára épül. Az embert pusztán racionális lénynek tekinti, olyan entitásnak, amely képes arra, hogy felszámolja a tudatos döntéseit megelőző előzetes történeti meghatározottságait. Holott a valóságos helyzet az, hogy az úgynevezett „racionális” politikai döntések többsége valójában csak utólagos igazolásai olyan meghatározottságoknak, amelyeket nem lehet meghaladni. Nem azért, mintha fogalmilag nem lehetne, hanem azért, mert az, aki dönt, épp eme előzetes adottságokban jött létre. Ezek az előzetes meghatározottságok nagyrészt érzelmi természetűek. A liberális antropológia az érzelmi tartományról egész egyszerűen nem vesz tudomást, hanem azt feltételezi, hogy a különböző csoportidentitások a ráció eszközével teljességgel uralhatják saját történetüket, vagyis azt a történetet, amelyben és amely által létrejöttek. Ha tehát belátjuk azt, hogy a nemzet történeti képződmény, akkor mi sem egyszerűbb megszabadítani önmagunkat a nemzet „káros” identitásalkotó erejétől. Amivel a liberalizmus nem számol, pontosabban nem akar számolni, az az előzetes érzelmi meghatározottságok történelmi léptékű ereje és a világhatalmi politikára kifejtett alapvető hatása. Jellemzően, Béndek a globalizációt úgy állítja be, mint valamiféle fátumot, amely személytelen és arctalan, amely szükségszerűen a nemzetállamok elsorvadásához vezet, s nem úgy, mint egy nagyon is körülhatárolható gazdasági csoportok hatalmi törekvéseinek ideológiáját. Lehet ugyan azt mondani, hogy a nemzeti identitás csak egy érzés, ám ezzel valójában nem mondunk semmit sem, hiszen úgy tűnik, a csoportokhoz tartozás érzetének egyetemes jelensége az emberi történet igencsak tartós és nagyon is ellenálló, sőt meghatározó része. Ha nem így lenne, s pusztán a ráció eszközével, amúgy társadalom-mérnökileg meg lehetne alkotni az egyetemes embert, már rég egyetemes béke és igazságosság honolna a glóbuszon. Az helyzet azonban az, hogy az emberi történelem nem más, mint csoportidentitások folytonos küzdelme, s sorry Béndek Péter, ez alól a globalizációnak nevezett ideológia sem kivétel.

Továbbá, az az érvelés, hogy miután a nemzet történeti képződmény, épp itt az ideje annak feladása az egyetemes emberi érdekében, nem számol az idő és az egyetemesség, a rész és az egész sajátos, titokszerű viszonyával. Magyarán azzal, hogy az ember számára csak a történetiségben élhető meg az egyetemesség. Elvont egyetemesség önmagában nem létezik, csak fogalmi absztrakció. Partikularitás nélkül nincs egyetemesség, idő nélkül nincs örökkévalóság, véges nélkül nincs végtelen, rész nélkül nincs egész. Az elvont ember történetünk jelen szakaszában nem létezik, noha fogalmilag megalkotható. (S hogy létrejön-e valaha is, nagy kérdés. Szerintem akkor, ha megjelenne valami, az emberhez képest más lény, amely egycsapásra nyilvánvalóvá tenné az emberi nem eredendő egységét.)

Attól tartok, hogy a mai liberalizmus emberképe mögött valójában az érzelmi azonosulásra való képesség hiánya áll, s ezt úgy oldja meg, hogy a történetiség fogalmával relativizálja a hagyományos identitáskereteket. Más szavakkal, az elidegenedést racionális normává teszi, mi több azt feltételezi, hogy aki felvállalja nemzeti kötődését, az szükségszerűen és reflektálatlanul tévhitben él, mert nem tudja, hogy a nemzet csak egy történeti képződmény. Ahogy Béndek úr mondja, ilyen a pórnép.

Talán vissza kellene valamit fognia a hübriszből, s nem kellene azt feltételeznie, hogy a nemzettudat csakis reflektálatlan lehet. Abban még egyet is értenék vele, hogy a nemzet vagy bármiféle csoporttudat abszolúttá tétele akár veszélyes téveszmévé válhat. Ám a megoldás nem feltétlenül a nemzet eszméjéről való lemondásban van, hanem annak újrafogalmazásában. Talán ráférne egy kis önreflexió a globalizmus ideológiájára is, még mielőtt abba a tévhitbe esne, hogy magát az elkerülhetetlen történelmi szükségszerűséget testesíti meg az állítólagosan avítt nemzeti hátterű ideológiákkal szemben.

Hozzászólások