Igenis az autentikus kereszténység része a Vatikáni Múzeum, a kalotaszegi református templomok, az evangélikus brassói Fekete-templom, a régi és az új Szent Péter-bazilika, Salisbury, Cambridge, a Westminster, a washingtoni anglikán és a katolikus katedrális, a manhattani pápista Szent Patrik- és a harlemi anglikán Istenes Szent János-katedrális. Akárcsak a máramarosi görög katolikus fatemplomok és az Athosz-hegyi szerzetesek megközelíthetetlen végvárai. Autentikusan keresztény a debreceni Nagytemplom és Csempeszkopács Árpád-kori kis templomocskája is.

Szilvay Gergely: Kereszténység, ahogy a balosok elképzelik - Mandiner

Most, hogy a magyar kormányfő egyre karakteresebben áll ki a kereszténydemokrácia mellett, s a keresztyén kultúra védelme ebben a ciklusban külön hangsúlyt kapott, egyre hevesebb támadások hangzanak el a balliberális oldal részéről eme filozófia ellen. De különös módon nem a keresztyénség maga kerül a kritikák kereszttüzébe, hanem az, hogy akik itt a keresztyén kultúra védelméről papolnak, élükön Orbánnal, azok valójában nem is keresztyének. Ők csak álkeresztyének, s a keresztyénség számukra semmi más, csak ideologikus lepel hatalmi törekvéseik elrejtésére. Ami a különös, hogy a neomarxizmus, majd a neoliberalizmus az elmúlt bő fél évszázadban nem nagy hajlandóságot mutatott a keresztyénség értékeinek a hangsúlyozására, sőt ezzel szemben olyan történelemolvasatot kreált, amelyet rendre uralt a "bűnös keresztyénség" téma, most hirtelen, mégis, a keresztyénség értékeit kérik számon Orbánon és az általa képviselt világképen. Magyarán, ha a keresztyénséggel nem foglalkozik már a kutya sem, addig minden rendben, nem kell érte könnyeket hullatni, de ha váratlan módon a keresztyén kultúra védelme politikai hívószóvá válik, akkor a keresztyénség még ezen politika kérlelhetetlen kritikusai számára is érték. Íme, itt van TGM, a nagy megmondó, aki nem azzal jön, hogy a keresztyénség a múlt szemétdombjára való, hanem azzal, hogy Orbán nem keresztyén, s ő majd megmondja, mi az igazi keresztyénség. S aki netán egyetért a keresztyén kulturális emlékezet szükséges konzervatív korrekciójával, meg is kapja a magáét, mint mi, reformátusok. ( "A lokális etnikai egyházzá vált reformátusság az orbánizmus egyik legfőbb bástyája, ami e sorok írójának személyesen igen rosszul esik.") Érdekes küzdelem folyik itt napjainkban is a keresztyénség liberális kisajátításáért.

Ennek a balliberális kisajátítási igyekezetnek hosszú története van, nem is tudom, meddig kellene visszamenni.  A lényege mindig az – ahogyan ezt Szilvay Gergely a kitűnő írásában bemutatja – , hogy éles különbséget tesz a történeti keresztyénség, és az „igazi”, eredendő keresztyénség között, olyan módon, hogy a keresztyénséget valamiféle „Jézus-mozgalommal” azonosítja, s teljességgel lebontja róla annak teológiai dimenzióit. Így lesz Jézusból a nagy humanista modell, miből értelemszerűen következik, hogy Jézus Krisztus istensége, a megváltás szükségessége, az emberi természet javíthatatlansága, a világ menthetetlensége, a keresztyén reménység eszkatológikus jellege, vagyis a keresztyénség teológiai lényege teljességgel kikerül a balliberális érdeklődés homlokteréből. Marad a történeti Jézus mint etikai modell, amelyet aztán folyton az „álkeresztények” orra alá lehet dörgölni, s könnyűszerrel ki lehet mutatni az „ellentétet” a „valódi” és a történeti, vagyis az „álkeresztyénség” között. Érdekes módon e liberális kritikai szellem mindig a keresztyén kultúrkör cséplésében éli ki igazán magát, s ha más kultúrkörökről van szó, akkor rögtön előkerülnek olyan mágikus szavak, mint a tolerancia és a másság tisztelete. Szeretném már egyszer végre megélni Európában a történeti keresztyénséggel szembeni megértést és toleranciát.

E módszernek, mármint az "igazi" és a "hamis" keresztyénség fogalmi kreálmányának a valódi célja a neoliberalizmus és a neomarxizmus céljával megegyezőleg a keresztyén kulturális örökség, vagyis civilizáció lebontása, az egyháznak mint a keresztyén folytonosság intézményi keretének a hiteltelenítése, s annak a bizonyítása, hogy az „eredeti” keresztyénség társadalmivá válása nem más, mint torzulási folyamat. A „keresztény Európa” téveszme, ilyen valójában nem is volt. A trükkös az egészben az – ahogyan ezt TGM is teszi –, hogy ez a valójában keresztyénségellenes igyekezet állítólag az „igazi” keresztyénség nevében történik. Ez a balliberális kisajátítási igyekezet addig keresi az „igazi” keresztyénséget, míg le nem bontja mindazt, amit hagyományosan keresztyén civilizációnak és kultúrának tartunk. De hát ez is a cél. A keresztyénség nevében megszüntetni a keresztyénséget. Vagyis felszámolni a keresztyénség társadalomszervező és kultúraépítő szerepét, s csinálni belőle Jézus-mozgalmat, elvont humanizmust, valamiféle virtuális szeretet- és toleranciaideát, amelybe még a más hitekkel szembeni önfeladás is belefér. A „szeretet” nevében, ugyebár.

Természetesen senki sem állítja, hogy a keresztyénség társadalmivá válásának a hosszú történeti folyamata, a keresztyén társadalom eszméje maga nem tartalmaz súlyos ellentmondásokat. De igen. Ám e hosszú, összetett és komplex folyamat rétegeinek steril szétbontása egy „igazi” és egy „hamis” keresztyén vonulatra egyrészt történetietlen, másrészt megalapoz egy olyan kérdést, hogy vajon miért a keresztyén bűnkatalógus vált a balliberális elbeszélés alapjává, s miért nem született meg az évezredes keresztyén történet toleráns olvasata, amely szembenéz ugyan a múlt bűneivel, de nem tagadja a keresztyén kulturális folytonosságot? Valószínűleg azért van szükség az „igazi” és a „hamis” keresztyénség szembeállítására, mert ezzel lehet megalapozni és indokolni a keresztyén történeti folytonosság tagadását. Ki kell tehát mutatni, hogy az „igazi” keresztyénségnek semmi köze nincs ahhoz, amit hagyományosan a keresztyén kultúrkörnek nevezünk, hogy aztán egy katedrálisban arról lehessen cseverészni, hogy a keresztény Európa nem is létezik.A balliberális kisajátítási kísérlet akarja elmondani a történeti keresztyénségnek a keresztyénség történetét. És sajna, vannak keresztyének, akik ezt be is veszik, és gondosan ápolt bűntudatukban legszívesebben a kardjukba dőlnének. Ha valami lebénította a keresztyénséget az elmúlt bő fél évszázadban, akkor az nem csak a keresztyénség gazdasági-intézményi ellehetetletlenítése, hanem a liberális-marxista olvasat által a keresztyénségbe beépített történeti bűntudat.

Ne legyenek kétségeink, Orbán filozófiájával az a probléma, hogy feltételezi a keresztyén kulturális folytonosságot, s ez bizony szembemegy a második világháború utáni balliberális keresztyénség-olvasattal, amelynek a tartalma épp eme folytonos kulturális emlékezet felmondása. Módszertanilag az „igazi” és a „hamis” keresztyénség szembeállításával, a keresztyénség nevében. Mint ezt már volt szerencsénk látni a kommunizmus idején is. Addig üldözték a népegyházat az „igazi” keresztyénség nevében, míg felszámolták a keresztyénség társadalmi jelenlétét.  Így megy ez ma is liberális dallamra.

Hozzászólások