Olyan elképesztően sok tartalom ömlik az emberre a különböző hordozható elektronikus eszközön keresztül, hogy ez már koncentrációs képességünkön is meglátszik: míg 2000-ben még átlagosan 12,5 másodpercig tudtak egy dologra figyelni az emberek, a Microsoft egy új tanulmánya szerint most már csak átlagosan 8,25 másodpercig kötik le a figyelmünket a médiatartalmak. Ezt azt jelenti, hogy kevesebb ideig tudunk figyelni, mint egy átlagos aranyhal, amely kilenc másodperc után veszíti el az érdeklődését.

Rövidebb ideig figyelünk, mint az aranyhalak - index.hu

Az aranyhalakról eddig a három kívánság jutott eszünkbe, mostantól azonban a visszafejlődésünket is felidézheti. Ahhoz hozzászoktunk, hogy a gepárd gyorsabban fut, mint mi; a zsiráf is magasabb nálunk; a madagaszkári tanrek szoptatásban kiválóbb, hiszen akár 33 utódot is világra hoz egy alomban; és a heringek három milliós halrajukban összetartóbbnak bizonyulnak. No, de hogy egy hal megelőzzön minket, mert jobb a koncentrációs képessége???

A cikk nem tartalmaz tudományos fejtegetést és indoklást, ezért kicsit hitetlenkedve olvastam. Ezt a vonalat amúgy sem firtatnám tovább. Túltéve magamat az aranyhalon, inkább az gondolkodtat el, hogy káros hatásoknak van kivétel az ember a kütyü-mütyük hada miatt. És ez a hatás nagyon erőteljes, mert néhány év elteltével jelentős romlást idézett elő.

Szülők, nagyszülők és dédszülők mosolyogva büszkélkednek, hogy csöppségük milyen ügyesen bánik okostelefonnal, táblagéppel és egyéb számítástechnikai dolgokkal. Közben éppen azon az úton (lejtőn?) indul el és halad a gyermek, ahol a kevesebb figyelem terem. Pedig a figyelemre nagy szükségünk van: iskolában, vezetés közben, csapatjáték során, közösségben, munkahelyen, és még a templomban is. Ahogy az elmélyülésben, gondolkodásban és tervek szövögetésében is elengedhetetlen a figyelem. Arra van szükségünk, hogy ne vágyjunk újabb és újabb ingerekre, színekre, villanásokra, történésre; és ne legyünk a "történjen már valami" élmény rabjai. Ebben egyébként éppen az a legaggasztóbb, hogy mindig kívülről jövő impulzusra vágyunk, és mi magunk már nem is kezdeményezünk.

A kütyü tanítja magát, engedi, hogy kipróbálgasd, nem szól vissza, nem durcás, ha valamit elrontasz és újrakezded. A társas kapcsolatokban, a játékokban azonban ez mind előfordul. Már a gyerekjátékok esetében sem hagyhatod figyelmen kívül, hogy a másik mit szeretne, mit érez, mit változtat meg az eredeti kiinduló ponthoz képest. Ezeknek belső feszültségét pedig  vagy nem lehet kikerülni, vagy nehezebb feldolgozni. Ezért sokan bele sem bonyolódnak, kerülik a társas kapcsolatokat, és úgy lesznek egyre magányosabbak, hogy észre sem veszik.

A másik emberre figyelni, a másokat figyelembe venni, helyzeteket megfigyelni, a többiekért tenni, Isten akaratát észlelni, ez mind-mind többet kíván, mint az aranyhal szintje.

"Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok;
mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő." (Mk 13,33)