Hétfőn munkaidő után polgármester úr négyszemközt közölte velem, hogy nem bízik a munkámban, mert én megengedhetetlen módon politizáltam a szombati közgyűlésen. A beszédében ugyanis azt állította, csak a hivatalba lépésekor lett számára tiszta, hogy a város milyen mértékben eladósodott. Szerinte ezt a vásárhelyiek eddig nem tudták, ő hozta nyilvánosságra munkába állását követően. Mint felelős aljegyző jeleztem neki, hogy a város költségvetése már február 7-én kikerült az internetre, azóta bárki megnézheti a város honlapján. Továbbá az eladósodottságról annyit mondtam neki, hogy a 23 milliárdos költségvetési főösszegnek a 2 százalékát sem éri el a város adósságállománya. Tulajdonképpen ez nem hitel, hanem egy részletfizetés, ami több éven keresztül tart: 2030-ig kell megfizetnünk azt a 3,8 milliárd forintot, amit ő 5 milliárdosnak emleget.

Volt aljegyző: Márki-Zay Péter már az első közgyűlésen sem mondott igazat! - vasarhely24.com

Hódmezővásárhely új polgármestere, bár korábban együttműködést ajánlott – amellyel a város érdekében élni is kívántam –  március 7-én, szerdán, váratlanul mégis felmentett főjegyzői feladataim alól. A 41 évnyi közszolgálati pályám végén, betegszabadságom alatt kézbesítették a felmentésemet, amelyet tudomásul vettem.

Dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyző közleménye - promenad.hu

Matematika órán tükrözni, rajz órán árnyékolni szoktunk, s most azon töprengek, hogy vajon melyik illene eme hírekhez ha jövőbe látót próbálnék játszani. Tükröz valamit vagy beárnyékol valamit az, ami HMV-en történik? Egyáltalán kell-e ebben bármiféle determináltságot látni? Országos jelenséggel állnánk szemben választási megtévesztéstől kezdve, szavazófülkéken át az új polgármester lépéséig? Nem, nem, nem. Mindhárom kérdésemre ez a válasz, a nemek mögé halkan oda fűzve, hogy ...feltétlenül. Hiszen ami ott zajlik az alföldi dűnék közt, az nem országos, hanem helyi szint. Csakhogy!

Csakhogy senki nem lát a választók fejébe, és egyetlen közvéleménykutatás sem kérdez meg mindenkit. És bár egy szoba levegőjében általában mindig mindenhol van oxigén molekula, azért azt ne feledjük, amit fizika órán megtanultuk, hogy lehetséges olyan elrendeződés, amikor valamennyi egyetlen sarokba koncentrálódik. És hopp, akkor már nem mindegy, hogy honnét merítek oxigént, illetve közvéleményt. A fülkemagány különleges állapot: ott emberek keresztbe húzzák a vonalakat és esetleg a számításokat is.

Csakhogy ne feledjük, hogy az a talányos, és roppant furcsa Elios-ügy vastagon gyökerezik a hódok mezején. S amit rebesgetni kezdenek, az futótűzként tud terjedni. Az emberek bizalmát elvenni azt eredményezi, hogy másik kapaszkodót kezdenek keresni. Persze, hogy tényleg jobb lesz-e az új, azt senki sem tudja. 

Csakhogy bármely más város/falu esetében megtörténhet, hogy akire voksolnak, az megtéveszti őket. F Ü G G E T L E N varázsszó fűszerként variálta az emberek elképzelését Hódmezővásárhelyen. Aztán már hallani a nem ezt gondoltuk, nem ezt mondta kezdetű mondatokat, ám már az van, amit tesz a megválasztott vezető.

Csakhogy a helyi szintre összesereglők már országos megmozdulást érzékeltetnek. Vélelmezett "Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király!" Akarom mondani, Te tetted ezt, márki! A választáson "márkivá lett" Márki-Zay ugyanis hívogatja segítő hadát, s ennek következtében Botka emberei, Tétényi Éva, Hegedűs Lórántné bizony összegyűlt. A túlvilágról pedig csodálkozó tekintettel bámul Kádár és Csurka... Végül is a konc érdekében bármilyen szövetség megköttetik, igaz-e?

Csakhogy az az átrendezés (vélhetően tisztogatás), ami az aljegyző majd a főjegyző eltávolításából látszik, elgondolkodtató. Minek lennének ők, a törvényességért felelős személyek akadályai? Hm, hm, hm. Hát annak, amit keresnek, kutatnak és végül ha nem találnak, akkor majd kreálnak. Végh Ibolya aljegyző asszony konkrétan tanúságát adta, hogy a ferdítéseknek (=hazugságoknak) nem lesz melegágyi kertésze. Nem is adnak metszőollót a kezébe!

Igazat szólt, betörték a fejét. De még hogyan? Politizálásnak titulálta a polgármester azt, hogy az aljegyző elmondta a tényeket. Fordított lovagló ülés effektus - bravó! Nem az a politikai szándék megjelenése, hogy ő ferdít, hanem az, hogy egy négy évtizede városáért tevékenykedő ember elmondja az igazságot. Milyen megátalkodott világ ez! Hát nem omlanak a plafonok a hazugság kultúrájában? 

Hozzászólások