Sajnálatos módon a levélről kiderült, hogy egy hamisítvány, amit az MTI-vel együtt mi is megettünk. Az írás valódi szerzője egy Igor Premuzic nevű újságíró, aki a közvélemény reakciójára volt kíváncsi, ezért végezte ezt a megtévesztő kísérletet. A tévedésért elnézést kérünk.

A vb-ezüstérmes horvát válogatott szövetségi kapitánya nyílt levélben fordult Horvátországhoz, azt kérve, sőt követelve, hogy a politikusok tartsák magukat távol a csapattól, mert a jelenlétükkel hiteltelenítik a válogatott teljesítményét. A szenvedélyes és kifejezetten kemény hangú szöveg Zlatko Dalic kapitány mellett a teljes csapat, illetve a horvát stáb közös véleményét képviseli. Azok után, hogy mekkora celeb lett a kockás mezében virító horvát államfőből, Kolinda Grabar-Kitanovicból, akit spaklival se lehetett levakarni a játékosokról a nagy menetelés alatt, drasztikus fordulatot jelent a teljes horvát csapat által osztott felhívás. Például azzal a nyíltan az államfőnek címzett sorral, hogy "Kérjük, tiszteljétek a kérésünket, ne hordjatok futballmezt, ne hirdessétek magatokat a mi sikereinkkel."

A horvát válogatott az összes politikust elküldte a fenébe - index.hu

Kimaradtam az idei foci VB-ből, és szerintem a 2022-esből sem látok többet, mivel nem érdekel a foci. Ennyi. Ennyi? Nem ennyi!

Bár a meccseket nem láttam, de a horvát-francia mérkőzést körülvevő, majd azt követő morajlást észleltem. S ez nekem tetszik. Nem esztétikailag, vagy extrémitás-szomjat oltó módon, hanem azért, mert etikai kérdéseket vet fel az álhír özön. A tegnapi reposztban megírt adakozás (utáni vágy) és a ma előtérbe állított, szintén leleplezett álhír a politikusoknak keményen beszóló nyílt levél, nos e kettő olyan, mintha nem is hab lenne a tortán, hanem maga a torta a hab alatt.

Végül is kifejez az álhír és annak gyors terjedése is valamit. De mit? Egy igényt arra vonatkozóan, hogy az, amit leírtak, legyen valósággá. Amolyan "bárcsak"-élmény utáni vágy. Sóvárgás azután, hogy a leírt váljon ténnyé, igazzá. Ám ettől még nem lesz azzá!!!

Most mégis kezeljük egy rövid időre úgy az állevelet, mintha az valóban Dalic kapitány levele lenne, hogy kibukkanhasson a torta a hab alól. Miért játsszuk ezt? Úgy gondolom, hogy néha jól jön, ha elhisszük, hogy azért a víz az úr. Azaz a népek tengere fel tud még támadni, mert feltételezhetően és valóságosan létezik még egy-egy nép. Együvé tartozó, sorsában és sorsfordításában osztozó egyének összekapaszkodása.

A megújuláshoz (vagy nevezhetjük feltámadásnak, de nem teológiai értelemben) létszükség, hogy legyen egy tiszta, jól hallható hang, ami világosan követhető. Ez lenne Dalic kapitány hangja, aki történetesen vállalja keresztyén istenhitét, és aki csapattá szervezi az egyéni játékosokat, hogy megvívjon az ellenféllel. Legyen az francia focicsapat, vagy horvát államfő. A lényeg, hogy bátor és nem retten meg sem a pályán, sem azon kívül. Még a parlament vonatkozásában sem! S e ponton lett igazán felvillanyozott a magyar újságíró is, aki egyből megtalálta az Orbán-Mészáros Monarchia belső területéig vezető utat, kikutatva, hogy micsoda összefonódások vannak a horvát mezt viselő Kolinda és a meccseken szotyizó magyar honatya között. Talán már nem lehet külföldi hír önmagában hír, sőt kötelező bele egy csipetnyi O-M monarchiázás.

Mindegy is, hogy honnét, csak valahonnét fújjon már új szél? Jöhet akár football kapitány okostelefonjából, divatbemutató kifutójáról, színházi kellékek raktárából... Csak végre valaki legyen új, ama konzervatív értékeket számon kérő alternatívává, hogy mögé lehessen sorakozni bátrat játszani. Egy feszítő kérdés maradt még hátra: meddig lehet elmenni, miközben bátrat játszik az ember? 

Az egész álhíreszteléssel az a baj, hogy végül nem tudjuk, hogy van-e, illetve volt-e torta habbal, vagy csak egy kidíszített doboz a világ kirakatában Dalic kapitány és Kolinda is?

Hab van, torta nincs... Mez van, megújult nép nincs... Még nincs...