Letisztult formák, hófehér falak, hatalmas terek és rendezettség a lakásokban, jól kombinálható, egyszerű, modern és kifinomult szettek a gardróbszekrényben. A minimalista stílusjegyek divatossá váltak, de a minimalizmus nem csupán a divatról és a fenti jellemzőkről szól, hanem életstílus is, ami lehetőséget ad a lelassulásra, a befelé figyelésre és az egyszerűbb, stresszmentesebb életre.

Az egyszerűbb életért - kepmas.hu

Amikor „beleszaladtam” ebbe a cikkbe, az első gondolatom az volt, hogy ez olyan tipikus, divatos női téma: lakberendezés, vásárlás, ruhák, cipők... Hagyjuk... Ráadásul első blikkre itt egy életstílusról van szó, tehát külcsínekről, formaságokról, életviteli szokásokról, s ugyan, mi köze lehet ezeknek pl. a keresztyénséghez, a lelki dolgokhoz, a hithez..? Aztán ahogy egyre jobban utánanéztem és elgondolkodtam rajta, annál egyértelműbb lett számomra, hogy a minimalizmus igencsak benne van, benne kell hogy legyen keresztyén gondolkodásunkban, bibliás hitünkben, egész életünkben! Hogy mi mindenre gondolok..?

 

Például arra, hogy minden vallásnak van egy „élet-leegyszerűsítő” funkciója! Igaz, kritika is éri emiatt, mondván hogy diktál és előír, vagy másképpen fogalmazva „megkíméli” a hívőt a döntéstől, a választástól! (Más kérdés, hogy a döntésekkel járó stressztől is...) Attól, hogy A vagy B, balra vagy jobbra, fekete vagy fehér..? Apropó, talán nem véletlen, hogy pl. a lakberendezésben is a minimalistáknak is a fehér, átlátható háttér az egyik alapszínük,  gondolatuk, vezérelvük, mondván, ahhoz minden illik... (Mármint mind az a kevés, ami még a lakásban megmaradt...)

Aztán az is lehet egy közös pont a vallás (ezen belül a keresztyénség) és a minimalizmus között, hogy mindkettő célorientált életet hirdet: nem kell mindennek és mindenkinek megfelelni, 100 felé szakadni, mindenbe energiát, időt, pénzt fektetni... Hanem van egy fő cél, egy prioritás! Az már más kérdés, hogy a minimalizmus ezt magában az ember önnön belső harmóniájában, a vallás pedig egy rajtunk túllévő, transzcendens valóságban, végső soron Istenben találja meg!

Sőt, nem csupán a célorientáltság közös, hanem az „eszközhasználatban” is vannak átfedések... Ilyenekre gondolok, mint hogy „lekapcsolni magunkat” a fogyasztói társadalom mesterséges vágykeltésének áramköréről... Önkorlátozás (böjt)... És persze, a szelektálás, a nagytakarítás minden területen: Hogy dobáljuk ki túlzsúfolt otthonainkból mindazt, ami csak akadály, szemét, pórfogó..! Hogy ne költsük pénzünket fölösleges dolgokra, tárgyakra, hanem jussunk el a gazdagság helyett a megelégedettség és a hála érzéséig vagy legalábbis Szókratész felismeréséig, bölcsességéig... A görög filozófus állítólag azt mondta a zsúfolt athéni piacon, hogy most már látom, hogy mennyi mindenre nincs szükségem..! S hogy ne zsúfoljuk tele programokkal, kényszercselekvésekkel és a társadalmi elvárásoknak való megfeleléssel sem mindennapjainkat, hanem engedjük magunkat spontán, szabadon élni..!

Bibliás hitet említettem az elején. Eszembe jut három bibliai ige, amelyek szintén azt erősíthetik meg bennünk, hogy a minimalizmusnak igenis van létjogosultsága a hívő keresztyén életben.

Az egyik a minimalizmus „a kevés = több” gondolatának tulajdonképpen a bibliai parafrázisa: „Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele.” (Péld. 15, 16)

A másik Mária és Márta történetéből, amikor a sürgölődő, Jézusnak megfelelni akaró Mártát a Mester azzal „hűti le”, hogy „sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükséged, valójában csak egyre...” (Luk. 10, 41-42) Ebben szerintem a vallás és minden ideológia, etika valamint a keresztyén hit közötti különbség is megmutatkozik: az előbbiek az emberi teljesítményekre építenek, arra, hogy te mit tudsz teljesíteni, adni vagy éppen miről vagy képes lemondani, az utóbbi pedig hogy mennyire tudsz befogadó lenni? Elfogadni azt az egyet, amit Isten akar neked adni Jézus Krisztusban? S hogy tudsz egyedül az Ő kegyelméből élni?

S a harmadik a Filippi levél Krisztus-himnusza, amelyben arról olvashatunk, hogy Jézus „megüresítette önmagát”..! (Fil. 2, 7) Akár ezt így is mondhatnánk, hogy isteni dicsőségét, önmagát emberi szintre (sőt, még annál is lejjebb...) minimalizálta, mindenről lemondott, mindent odaadott, hogy bennünket Lelke által meggazdagítson és örök életet adjon!