Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten, a temesvári regionális kereskedelmi kamara rendezvénycsarnokában. (…) Tőkés Lászlót méltatva Orbán Viktor úgy fogalmazott: azért is vagyunk itt, hogy Tőkés László püspök urunk előtt tisztelegjünk, és mert úgy érezzük, tartozunk magunknak az igazság kimondásával és megbecsülésével, és tartozunk mindenek előtt olyan szereplőknek, mint Tőkés László volt. Ha egy fiatal református lelkész nem veszi magának a bátorságot, és nem fordul szembe a hatalommal, akkor arra a szikrára, amely levegőbe repítette az egész rendszert, még sokáig kellett volna várni.
Dicsőség Tőkés Lászlónak – zárta beszédét a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Dicsőség Tőkés Lászlónak! - vasarnap.hu

Dicsőség... Egy szó, amely megütötte a fülemet... Egy szó, amelynek hihetetlen hosszú dogmatörténete, gazdag jelentésárnyalata, ugyanakkor komoly „kulturális fénytörése” van... Egy szó, amelyet ezen a bizonyos ünnepségen máshogy értett az, aki mondta, s megint máshogy az, akinek és akiről mondták... Nem köntörfalazok tovább: Ha Orbán Viktor azzal fejezi be ünnepi beszédét, hogy mély tisztelet (örök hála, minden elismerésünk, legnagyobb megbecsülésünk stb.) Tőkés Lászlónak, akkor most ez a kis írás nem születik meg... Na de mi is az én bajom..?

 

 

Majdnem azt írtam, hogy ez a szó, hogy dicsőség, ez terhelt kifejezés... De ez megint csak félreérthető, úgy hogy inkább azt mondom, hogy ez „szent” terminus technikus, azaz Isten számára fenntartott, Részére elkülönített! Ha megnézzük a Szentírást, s először az Ószövetséget, akkor azt fogjuk látni, hogy a kábód-főnév, melynek eredeti jelentése nehéznek, súlyosnak, terhesnek lenni, szinte kizárólag Istenre vonatkozik, az Ő kisugárzó megjelenését, Önmaga dicsőséges megmutatását jelenti! Az Újszövetségben (doksza = vélemény, érvényesség) Istenen kívül használják még Jézus Krisztusra, illetve az Ő népére, gyülekezetére, egyházára, de sohasem az egyes emberre, hogy annak érdemeit, hősiességét vagy éppen emberfölötti nagyságát hangsúlyozzák..!

Soli Deo Gloria = Egyedül Istené a dicsőség, amelyet szoktak „5.solának”, reformátori alapelvnek és református specifikumnak nevezni, ezt mindnyájan tudjuk. Talán azt is, hogy a reformátorok közül leginkább Kálvin hangsúlyozta Isten nagyságát, minden az Ő műve, akarata, érdeme és dicsősége, s ebből következően nála a legkisebb az ember... S éppen ezért egy református, azaz kálvinista püspök méltatásánál ezt az egyedül Istenhez tartozó attribútumot ill. kifejezést használni talán nem volt a legszerencsésebb... Ráadásul éppen karácsony előtt, amikor majd ezer és ezer szószékről elhangzik, hogy „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Luk. 2, 14)

Senki ne értsen félre: Nem a miniszterelnököt támadom, ő nyilván Tőkés László érdemeit és történelmi jelentőségét szerette volna csupán még jobban kiemelni ezzel a patetikus csengésű szóval, s nem mérlegelte annak teológiai tartalmát. S persze nem is Tőkés Lászlótól „irigylem” a dicsőséget... Nem azért írok, mert úgy vélem, hogy a 30 év alatt megkopott volna az ő fénye vagy mert a nemzeti hősnek kijáró dicsőségére a politika és a (bulvár)média ráhintette a maga árnyékát. Nem, azt gondolom, hogy minden emberi tiszteletet megérdemel azért az életét is kockára tevő és hitvallásos bátorságáért, amellyel nagyban hozzásegítette Közép-Európát, hogy egy ember- és Istenellenes ideológia, hatalom, diktatúra ledőljön! Igen, minden emberi tiszteletet... A dicsőséget azonban hagyjuk meg az Istennek! Egyébként pedig biztos vagyok abban, hogy ezt Tőkés László püspök úr is így gondolja...