Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek. (Jn. 20, 24-29)

Jézus és Tamás - abibliamindenkie.hu

Egyrészt a közelgő húsvétra való tekintettel emeltem ki a Tamás-történetet, jelezve, hogy Jézus él! Másrészt – ez már kevésbé, s nem mindenkinek fontos – én is élek, már néhány évtizede... S a családi hagyomány szerint azért kaptam a Tamás-nevet, mert anno, amikor megszülettem, húsvétkor  édesapám Jézusról és az ő hitetlen tanítványáról prédikált... Ígérem, én ezt most nem teszem, sőt, igazából reposztot sem szeretnék ma írni egyházról, közéletről, koronavírusról... Hanem csupán szeretném megköszönni Kedves Olvasóinaknak eddigi támogatásukat, kitartásukat, hogy egyáltalán figyelemmel kísérték az én írásaimat is, s szeretném megosztani velük/Veletek egyik kedvenc költőm, Áprily Lajos számomra most már aktuális szép versét...

Fogy az ösvény, fogy a napfény,
hideg árnyék hull a hegyre.
Áll mögöttem ötven erdő,
ötven évem rengetegje.
Torkomig ver csorba szívem,
tűz a talpam, seb a térdem.
Annyi rémtől megfutottam,
míg a ritkulásig értem.


Seb a szívem, seb az arcom,
vadtövistől vér az ingem.
Aki erdő-járni küldött,
az ha megismerne engem.
Sűrűségen átfutottam,
avarának vért is adtam,
ami bennem fiatal volt,
rohanásban elhullottam.
Szívem szárnya, szemem fénye,
kurjantásos fiú-kedvem,
férfi-sorsom mély zenéje
elveszett a rengetegben.


Csudaváró esti lázban
fekszem itt a ritkulásban
meglazulva, szerteesve,
s nincsen, aki megkeresne.
Járna értem, mint a hangya,
mint a Lemminkejnen anyja;
addig járna, felkutatna,
kicsi méhvel írt hozatna,
varázsszókkal összerakna,
úgy siratna, úgy szeretne…


Fekszem itt a szürkületben,
túl a rétnek nagy a csendje.
S zúg mögöttem ötven erdő,
ötven évem rengetegje.
1939