Ma is ugyanez a helyzet, ezért aggódunk nagyon. Robert Sarah bíboros így fogalmaz Esteledik, a nap már lemenőben című könyvében: „A valóság tagadása a Nyugat részéről szörnyű gőg. Szándékos vakság és halálos ösztön gyümölcse: a hamis értéket becsülik és terjesztik. A rút vált széppé, az erkölcstelenség lett a fejlődés. A Nyugat nincs tudatában annak, hogy a saját sírját ássa. Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen hatalmas civilizáció veszni hagyná ezt a hatalmas gazdagságot, és közben semmit sem fognak fel ebből a veszteségből.”  Fel kell világosítanunk a fiatalokat arra, hogy van  végtelen valóság: még akkor is, ha erről a fogyasztói társadalom nem akar tudomást venni.

„A VILÁG NAGYBETEG, DE MÉG MEGGYÓGYÍTHATÓ” – KERÉNYI LAJOS ATYA - 777blog.hu

Mai írásomban egyrészt szeretettel ajánlom ezt a Kerényi Lajos, piarista szerzetessel készített  interjút, másrészt az általa megemlített és idézett könyvet Robert Sarahtól. Úgy adódott, hogy az utóbbi félévben két katolikus pap-testvéremtől is ezt kaptam ajándékba, így akár azt is mondhatnám, hogy ezek után már nem tehettem meg, hogy ne olvassam el, főleg úgy, hogy a  járvány időt is adott rá... Ebből szeretnék néhány gondolatot megosztani a Kedves Olvasókkal, egy ma gyakran használt teológiai (filozófiai, etikai, pszichológiai stb.) fogalomról, az akédiáról, aztán egy érdekes párhuzamról, amelyet a Nyugati keresztyénség és a gazdag ifjú között felállít, végül egy talán ismert képről, hasonlatról, melyet az egyház feladatával kapcsolatban ír.

Robert Sarah bíboros arra a kérdésre, hogy hogyan jellemezné a Nyugat lelkiállapotát, azt válaszolta, hogy most éljük át azt, amit a pusztai atyák déli ördög kísértésének neveznek. Ez az a kísértés, amely délben érkezik, amikor a legelviselhetetlenebb a forróság. Ezt nevezik akédiának. Evagriosz Pontikosz a IV. században a „lélek elbágyadásának” definiálta, Dom Jean-Charles Naul: Isten megtapasztalása, akédia a cselekvés dinamizmusában c. könyvében pedig az akédiáról, mint  szomorúságról, unalomról, undorról ír, arról, hogy a Nyugat embere inkább szeret bármit, csak az Istent ne kelljen... Sarah ezt így fogalmazza meg: „Isten szédítően nagy dologra hívja az embert, az életszentségre! A nyugati ember viszont e hívás elől önmagába zárkózik, duzzog, nem enged a vonzásnak. Elhatározza, hogy szomorú marad és visszautasítja az örömet, amelyet Isten felkínált neki. Ennek a magatartásnak azonnal meglesz a következménye. Tömény keserűség nehezedik a lelkekre, a társadalomra. Ha visszautasítjuk az isteni életet, többé már semmi sem tud boldoggá tenni minket. A depresszió legyőzte a nyugati ember szívét. Belevetette magát a lelkébe és belecsöpögteti halált hozó mérgét...”

Sarah a XX. század első felének keresztyén Nyugatát a gazdag ifjúhoz (Mk. 10, 17-31) hasonlította: az örök életet keresi, szíve tele van a boldogság utáni vággyal, tiszteli a parancsolatokat... Igen, nagy és nemes vágyak éltetik, lelkes, misszionáriusokat küld az egész világra... Erre a Nyugatra – Sarah szerint – ráillik az, amit Jézus érzett a gazdag ifjú iránt, hogy „megkedvelte őt” (21.v.) Viszont amikor Jézus kérte, hogy adja el vagyonát, vegyen részt az Ő örömében és kövesse Őt, akkor „szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt...” (22.v.) Amikor Jézus felajánlotta, hogy lépjen be az Ő benső világába, akkor nem Őt választotta... Ez Nyugat története is a szerző szerint: „Az utolsó pillanatban visszautasította, hogy mindent odaadjon. Meghátrált a legfőbb áldozat előtt. Félt, visszatartotta gazdagsága. Ezért aztán levert lett és szomorú...”

Sarah Ratzinger bíboros egyik írásában találta azt a hasonlatot, miszerint az egyház olyan, mint egy szobor. Amikor Michelangelo kapott egy márványtömböt, az ormótlan szikladarab bensejébe zárva már maga előtt látta a kész alkotást. Számára a szobrászat azt jelentette, hogy el kell távolítani azt a nagyon sok anyagot, ami a szobrot körülveszi. „Ugyanígy nekünk sem  a mi szűkös elképzeléseink szerint kell kifaragnunk az egyház testét. Nem nekünk kell kitalálni az egyházat. Az egyház Jézus műve. Nekünk csak el kell távolítanunk mindazt a rárakódott réteget, amelyeket bűneink és a világgal való engedményeink ráraktak az Ő művére egészen odáig, hogy elfedtük a szépségét! Fejtsük le róla a világiasság, a hazugság, a bűn minden rétegét, amely eltakarja szemünk elől Isten egyházának szentségét, ragyogását és szépségét..!” - írja Robert Sarah: Esteledik, a nap már lemenőben c. könyvében, amelyet – még egyszer – ajánlok mindenkinek, aki mélyebben szeretné látni a nyugati világ válságát és felelősséget érez a keresztyénség, Krisztus egyháza iránt.