Az Elnökségi Tanács kéri, hogy a tervezett nyári táborokat, konferenciákat, találkozókat a – testület korábbi útmutatásai értelmében – ne szervezzék meg!

Nyissák meg a templomokat vidéken! - refdunantul.hu

Nem tudom, volt-e olyan év az életemben – mondjuk 5 éves koromtól kezdve – amikor nem voltam nyári táborban. Talán egy-kettő... Gyermekként még inkább rejtőzködve, titokban, akkor így mondták, hogy „csendeshéten”, később egyre hangosabb és nyilvánosabb táborokban... Teológus koromban segítőként, „smasszerként”, később pedig, mikor már lelkész lettem, táborvezetőként. Az utóbbi 15 évben én szerveztem az Őrségi Egyházmegye ún. „kistáborait”, amelyeket – szemben a fenyvesi, kerületi „nagytáborral” – mindig máshol tartottunk. Így „belaktuk” és bejártuk az Őrséget, a Káli-medencét, a Bakonyt, a Vértest, a Kőszegi hegységet, többek között... Az ismert okok miatt az idén nálunk sem lesz táborozás. Pedig most szűkebb „pátriám”, Kemenesalja következett volna...

 

Tábor helyett maradnak a füstbe ment tervek... Celldömölktől 5 km-re, a Ság hegytől Ny-ra található kis „termálfalu”, Mesteri. Evangélikus testvéreinknek itt van egy iskola-épületből átalakított üdülőjük, ez lett volna a szállásunk, kirándulásainknak, programjainknak a kiinduló bázisa... Régi szokásunk szerint hétfőn, a megérkezés napján, az ismerkedést követően, az adott települést fedeztük volna fel... Mesteriben egy Árpád-kori templomot. Kedden fürdés, ha már itt vagyunk... Szerdán egy egész napos kirándulás keretében meghódítottuk volna a Ság hegyet, amely a Trianon emlékművel a tetején a környék legmagasabb pontja, aztán kifürkésztük volna a vulkánok titkait a Vulkán Parkban, végül megismerkedtünk volna Celldömölk nevezetességeivel, pl. a Krajcsovics cukrászdával... Csütörtökön a néhány km-re lévő Egyházashetyén tekintettük volna meg Kemenesalja nagy költőjének, Berzsenyi Dánielnek az emlékházát, esetleg még felmehettünk volna egy másik tanúhegyre, a Kissomlyóra, a Király-kőhöz, ahol annak idején a tatárjárás után IV. Béla királyunk is megpihent egy kicsit... Szintén hagyomány, hogy minden tábort fürdőzéssel fejezünk be. Az idén egy másik „retro” fürdőbe, Borgátára ruccantunk volna át...

Tábor helyett maradnak a korábbi táborok emlékei... Amikor a Vértesben, az erdő közepén lévő erdei iskolában az első reggel arra ébredtünk, hogy az egyik kislány nem találja a teraszra kitett rózsaszínű kis papucsát... Meghallotta ezt a gondnok bácsi... „Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy a cipőket ne hagyják kint, mert  itt a rókáknak ez a mániájuk, hogy elviszik magukkal...” Amikor egy kalandparkban múlattuk az időt, s az esperes úr Kata nevű lánya két állomás között fennmaradt a kötélen... Lógott ég és föld között, sírt-rítt szegény, csak úgy zengett az erdő... Amikor egy vetélkedő során a kis faluban különböző információkat kellett a csapatoknak begyűjteniük, így azt is, hogy a falu kocsmárosának mi a kedvenc nótája... Nos, a mi Gáspár barátunk, lehetett vagy másodikos, western-hősöket megszégyenítő határozottsággal rontott be Fenyőfő egyetlen vendéglátóipari egységébe, s a pult mögül riadtan felnéző bácsikának annyit mondott, hogy „tisztelt uram, én a falu kocsmárosát keresem...” Amikor szintén a Bakonyban, de két falu között, a nyílt terepen túrázás közben hirtelen ránk szakadt az ég, s tojás nagyságú jegek hullottak hosszú perceken át... Emlékszem, a legkisebbeket próbáltam föléjük hajolva lefedni, felső testemmel a fejüket védeni... S amikor végre hazaértünk, az akkor elsős Ádám fiam lihegve, zihálva mondta, hogy „apa... túléltem... életem...legnagyobb...vi...vi...vi...viharát...!” Vagy amikor az Őrségben az egyik nap egy 8-10 km-es túra lett volna az aznapi „penzum” a Bárkás-tóhoz. „Talán még fürödni is tudunk..!” - próbáltam egy kicsit lelkesíteni a csapatot. Ehelyett többször is eltévedtünk, a tavat nem találtuk meg, csak egy nádas-lápos területet, s a 10 km-ből lett majdnem 40... És persze nem csodálkoztam, hogy a következő táborra valamennyivel kevesebb gyermek jelentkezett...

Tábor helyett maradnak a gondolatok, a megerősítések, a vágyak... Arról, hogy igenis, szükség van ezekre... Hogy a gyermekek ne csak hittanórákon, hanem a gyakorlatban is tanulják a keresztyén életet... Hogy étkezés előtt imádkozunk, hogy a felvágott dinnyéből nem a legnagyobb szeletet vesszük el, hogy ha valakit megbántunk, akkor bocsánatot kérünk tőle... Hogy ismerjük meg még jobban egymást, környezetünket, a teremtett világot, s mindenek előtt a mi szerető Mennyei Atyánkat... És közben jól is érezzük magunkat, gyűjtjük az élményeket, az emlékeinket... Az idén nem, majd jövőre... Ha Isten is úgy akarja...

Hozzászólások