Három felvidéki lelkipásztor ráébredt arra, hogy együtt sokkal többre képesek, mint külön-külön, videócsatornájuk pedig azóta szárnyal.

A karanténidőszak alatt virágzásnak indult kezdeményezés három felvidéki református lelkészhez köthető: „Gábihoz”, azaz Blanár Gabriellához; „Mikihez”, azaz Kiss Miklóshoz; és „Böszihez”, azaz Böszörményi Tamáshoz.

Papék a kamera mögött – parokia.hu

Nem olyan régen, a Somogy megyei Katolikus Egyházmegye püspöke, Varga László indította el az úgynevezett plébániai uniót, avagy egyetemleges megbízást. Lényege, hogy három plébános közös háztartásban élve látja el a rájuk bízott szolgálatokat. Személyesen is ismerve a fiatal szolgálattevőket, biztos vagyok benne, hogy közösségük egymást és a rájuk bízott gyülekezeteket is erősíteni fogja.  Jó elképzelésnek és hatalmas segítségnek vélem ezt a fajta megoldást. Főleg a napokban felröppent hír után, melyben egy katolikus pap őszintén felvállalta, hogy nem szeretne egyedül megöregedni (természetesen csak én kerekítem le a kilépés okát, ennél azért összetettebb). 

Maga az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül a szolgálatban, a feladatokat van kivel megbeszélni és este, amikor holt fáradtan hazaérünk vár valaki, nagy öröm. Természetesen nem lehet összehasonlítani a szolgálatuk miatt közösségben élő papokat és a házasság intézményét, de egy mindkettőben közös: nem vagyok egyedül. Van valaki/k, akivel/kel megbeszélhetem ügyes-bajos dolgaimat. Kiegészítjük egymást a tudás és a készség szintjén és emeljük, biztatjuk a másikat, ha arra van szükség.

Ennek a közös erőnek kis ízelítőjét a karantén időszakában tapasztaltam meg, amikor az egyházmegyében (somogyi) szolgáló lelkészek összefogtunk és közös nagypénteki és húsvéti istentiszteleteket „hoztunk össze”. Mindenki felvette a maga szolgálati helyén a kijelölt igeszakasz felolvasását, majd szakember segítségével összeállt a felvétel és lejátszhatták a helyi csatornák és felkerült a youtube-ra is. A gyülekezeti tagok, ismerősök köszönték és örömüket fejezték ki, hogy milyen jó volt ilyen sok „papot” együtt látni. Élmény volt.

Azt hiszem ehhez hasonló élményt élhetnek át azok a felvidéki lelkészek, akik közösen hoztak létre youtube csatornát. Az ötletgazda Böszörményi Tamás volt, aki először egyszemélyes videoblogot működtetett, a Papék házából címmel. Célja az volt, hogy (főleg) a gyülekezeti tagok minél teljesebb képet kapjanak a lelkészségről (a célokról és eredményekről bővebben a hivatkozott cikkben olvashatunk). Sajnos idő és technikai felszereltség hiányában egy idő után elaludt ez a kezdeményezés. Jóval később, a karantén ideje alatt merült fel újra az ötlet, hogy valami többet tudjanak adni a gyülekezeti tagoknak. Így indult el az Input és csatlakozott hozzá Papírszínház a papnénivel című, főleg gyerekeknek szóló (szerintem a felnőttek is élvezik) kisvideó sorozat.

A három lelkész, akik egyben barátok is megtapasztalhatták a közös erőben rejlő áldást.  Mindenki beletette azt, amiben a legjobb: Tamás videókat vág, Miklós a hangtechnikában jó, Gabi pedig színdarabokat ír gyerekeknek.  Közös szolgálatukról így vall Böszörményi Tamás: „A zsoltár szavaival fogalmazva: Az Úr tágas térre állította lábunkat, és ez új lehetőséget nyitott meg számunkra. Hármunk kapcsolatát nemrég úgy fogalmaztam meg, hogy olyan hőlégballon vagyunk, ahol Gabi a ballon, egy szárnyaló és rendkívül kreatív alkat, aki arra hivatott, hogy a magasba emelkedjen. Én lennék a gáz, az üzemanyag és az energia, ami hajt. Miki pedig a maga látásával, tapasztalataival és higgadtságával a homokzsák, amely szinten tart és kiegyensúlyoz minket. Az igazi többletünk, hogy lelkészként mérjük meg a jeleneteket, és olykor erősen, de a legnagyobb szeretettel kritizáljuk egymást, így mindannyian a legjobbat hozzuk ki a másikból. Nemcsak technológiailag, de emberileg is oda kell tennünk magunkat, hogy a Lélek ezt meg tudja áldani.”

Közösen, együttes erővel szolgálni jó. Öröm számomra, hogy láthatom ezt a katolikusoknál, a saját lelkészi közösségemben és a felvidéki szolgatársaknál. Vannak még ilyen református és ökumenikus kezdeményezések, amelyekben mind ott van a közösségből fakadó erő és Isten áldása azokon, akik egy ügyért, célért fáradoznak.

Kívánom a felvidéki kollégáknak, hogy legyen erejük és bölcsességük továbbvinni ezt a fantasztikus kezdeményezést és mindannyiunknak, hogy közösen, összefogva végezzük szolgálatainkat Isten áldásával!

forrás: parokia.hu

Címkék: