Ki kell hangsúlyoznom az ima hatását, sajnos lehet, hogy sokan megmosolyognak. Az imában az ember nemcsak a hit igazságát keresi, hanem a saját tudományának, munkájának, életének az igazságait is. Nekem az összes sebészi ötlet, amiből aztán lett jó eredmény a betegeim számára, nemzetközi, világi siker, az nekem mind imában jött meg.

CSÓKAY ANDRÁS: A NAGY ÖTLETEIM MIND IMÁBAN JÖTTEK - 777blog.hu

Tervezés/megálmodás, előkészület, cselekvés. Legtöbbször. Hiszen ez a dolgok megszokott rendje. Ehhez szoktunk hozzá. Így tanítottak bennünket. Hányszor ismételték, milyen fontos, hogy egyensúlyban legyen ez a három. Mert aki túl sok időt tölt az álmodozással és tervezgetéssel, az könnyen megreked ennél a pontnál és soha nem kezdi el a cselekvést. Ugyanígy, ha az előkészületekre megy el a legtöbb idő és energia, akkor sem marad belőlük a megvalósításra. Aki pedig tervezés és előkészület nélkül kezd el valamit, könnyen meglepődik, sőt, kudarcot vall, mert nem gondolta át alaposan, amit tenni szeretett volna.

Mindig is úgy gondoltam, hogy vannak emberek, akik ösztönösen fenn tudják tartani az egyensúlyt e három terület között. Tudják, mikor kell tovább lépni az álmodozástól, mennyi időre van szükség az előkészületekhez és mikor van az itt az ideje a cselekvésnek.

Vannak azonban olyanok is, akik választott hivatásuk gyakorlása és több évnyi tapasztalat után jutnak el erre a bölcsességre. Különösen, ha olyan hivatást gyakorolnak, amelynek eleve része az aprólékos, precíz, pontos tervezés, előkészítés, majd a megvalósítás.

Mint amilyen a mérnököké. Egyáltalán nem mindegy, hogyan terveztek meg valamit. Hogyan gondolják azt megvalósítani, míg végül munkájuk eredménye láthatóvá válik.

Évekkel ezelőtt hallottam egy mérnök emberről, aki már túl volt életének azon a szakaszán, amikor hivatást választanak és egyetemet kezdenek a fiatalok. Mégis úgy döntött, hogy elvégzi az orvosi egyetemet. Nemcsak ebben a döntésében volt azonban különleges ő, hanem abban is, hogy orvosi munkája során olyan eljárásokat, módszereket kezdett alkalmazni, amelyekhez az ötleteket mérnöki múltjából merítette. Nem megszokott az sem, ahogyan vallott életének sötét oldaláról, bukásairól, de hitéről is, arról, hogyan talált egy kegyelmes Istent. Beszélt élete nagy tragédiájáról, arról, hogy elveszítette 10 éves fiát.

Dr. Csókay András idegsebész orvosról van szó. Nemrégiben újra többet találkozhattunk nevével. Egy magyar orvos csoport tagjaként utazott Bangladesbe, ahol egy koponyájuknál összenőtt sziámi ikerpár szétválasztását kezdték meg. A két éves gyermekek az első operáción vannak túl, amelyet sikeresnek értékelnek. Ha a teljes szétválasztást egyetlen műtéttel szerették volna végrehajtani, az egy kb. 30 órás beavatkozás lett volna, nagyon alacsony túlélési eséllyel. A magyar orvosok által választott több lépcsős beavatkozás és az első során alkalmazott eljárás azonban nagyobb esélyt jelent a két kislánynak.

De hogyan jutott a három orvos erre a döntésre? „Néztem az MR leleteiket és imádkoztam.” – mondta Csókay doktor. Egy vele készült másik interjúban pedig azt mondta, hogy most is imában kért útmutatást a műtét végrehajtásához.

Én úgy értem ezeket a szavakat, hogy mielőtt bármit tett volna, imádkozott. Minden cselekvést, tevékenységet megelőzött, hogy egyszerűen csak volt, létezett Isten előtt. Akihez általában akkor szoktunk fordulni, amikor már megvan a pontos elképzelésünk, nagyon is tudjuk, hogy mit szeretnénk tenni és elérni és ehhez kérjük még az ő segítségét, bebiztosítva a sikert. Nehéz persze lemondani arról az elképzelésről, hogy minden rajtunk múlik, tőlünk függ, meg kell tennünk, amit lehet.

Pedig az imádság nem járulékos eleme kellene, hogy legyen az életünknek. Annál sokkal mélyebb és lényegibb. Elismerése annak, hogy van az enyémnél sokkal nagyobb akarat, mélyebb tudás, nem vagyok mindenható.

Nagycsütörtökön több helyszínt és képet láthatunk magunk előtt Jézusról. Az egyiken a Gecsemáné-kertben látjuk őt imádkozni. Azt a Jézust, aki küldetése teljesítése előtt a mennyei Atya előtt van. Kéri az erőt mindahhoz, ami rá következik. Amit nem ő akar megoldani, hanem amiben engedelmes és amiben szolgál.