Hihetetlen mennyiségű étel megy a kukákba minden évben, miközben könnyen lehet, hogy a pazarlás helyétől nem messze valaki szívesen megenné a kárba menő élelmiszert. Ezen a problémán segítene három magyar gimnazista, akik innovatív megoldást találtak ki az ételpazarlás mérséklésére, ötletüket pedig már külföldön is díjazták.

Magyar diákok díjnyertes ötlete száll szembe az ételpazarlással - 24.hu

Az ételpazarlás ellen

Az ENSZ tavalyi jelentése szerint a világon 821 millió ember éhezik, miközben leírhatatlan mennyiségű olyan élelmiszert dobnak a szemétbe, amelynek döntő része még hasznosítható lenne. Egy korábbi írásomban már előkerült a megdöbbentő tény: a kidobott, eltékozolt étel értékének a fele elegendő lenne ahhoz, hogy megszűnjön az éhezés a világban.

Tulajdonképpen nagyon egyszerű lenne a megoldás: a felesleget azokhoz kellene eljuttatni, akik nélkülöznek. De hogyan? Hol találkozhat össze a keresleti és kínálati oldal?

Számtalan jó ötlet született már. Vannak olyan gyülekezetek (pl. Ercsiben), ahol „enni adok - enni kapok” elnevezésű szekrényt helyeztek el a református templomnál. Akinek valamilyen élelmiszerből több van, mint amire szüksége lenne, az elhelyezheti itt adományként a többletet, aki pedig azzal szembesül, hogy neki nincs, elmehet és vehet ezekből az adományokból. Ugyanez a gyülekezet szervez olyan szeretetvendégségeket is, ahol a rászorulók kaphatnak egy tányér meleg levest vagy egyéb ételt. Példa értékűek ezek a kezdeményezések, mint ahogyan azok is, amikor egy-egy utca vagy település lakói fognak össze és akasztanak a kerítésükre olyan csomagokat, amelyek zöldségeket, gyümölcsöket tartalmaznak és vehetnek belőlük azok, akik nem rendelkeznek ilyesmivel.

Persze, lehet minderre azt mondani, hogy ilyen egyszerűen nem lehet megoldani az éhezés és a nélkülözés problémáját. De gondoljunk csak arra, hogy korábban mennyire természetes volt, különösen kisebb közösségek esetében, hogy vittek a szomszédba, az ismerősöknek mindabból, amiből hirtelen nagyobb mennyiség termett, nem is merült fel lehetőségként, hogy kidobják azt, ami felesleg. Ugyanilyen természetes módon lehetett látni az egyik háztól a másikig érkező süteményes tányérokat vagy pogácsával rakott tálakat. Azzal is tisztában vagyok, hogy az idősebbek gyakran azért vásárolnak egyszerre nagyobb mennyiséget valamiből, mert ritkábban tudnak kimozdulni otthonról, nincs mindig kéznél a segítség és pár nap múlva azt kell szomorúan megállapítaniuk, hogy megromlott az élelmiszer, nem lehet már felhasználni, nem tudnak vele mit kezdeni. Azzal is szembesültem már én magam is, hogy az egy-két napja vásárolt kenyér vagy zsemle penészes lett, ehetetlenné vált.

Megoldásokat mégis lehet és kell is keresni. Éppen ezért volt üdítő találkozni azzal a hírrel, hogy magyar gimnazisták nyertek díjat ötletükkel, amellyel az ételpazarlás mértékét szeretnék csökkenteni. Három budapesti fiúról van szó, akik egy nemzetközi ifjúsági programozó versenyen indultak. Létrehoztak egy FoodOverflow (Étel többlet, felesleg) nevű közösségi platformot, melynek segítségével a felhasználók megoszthatják másokkal azokat az élelmiszereket, amelyekre nekik már nincs szükségük. Az alkalmazás jelzi egy térképen a helyet, ahol a feleslegessé vált élelmiszer átvehető és figyelmeztet arra is, ha egy termék lejárati ideje nagyon közel van. Különösen akkor jelent segítséget a fiatalok ötlete, ha térben közel vannak egymáshoz azok, akik adni tudnak és azok, akiknek arra van szüksége, amit mások felajánlanak.

Elgondolkodtató, mi fordította a három fiút az ételpazarlás problémája fel. Saját, személyes tapasztalatuk. Egy alkalommal ugyanis, nem sokkal zárás előtt, bementek egy pékségbe és azt látták, hogy rengeteg kenyér, péksütemény sorakozik még a polcokon, amelyet nagy valószínűség szerint senki nem fog már megvásárolni. Kérdésükre: mi történik azzal, ami megmarad -, azt a választ kapták, hogy általában kidobják. Micsoda pazarlás – gondolták ők és gondoljuk mi is. Milyen jó lenne, ha azokhoz kerülne, akik nem tudják megvásárolni! A gondolkodás, a töprengés, a mit lehetne tenni vezette őket a megoldáshoz. Szerettek volna tenni valamit, segíteni és meg is találták a módját.

Egyszerűnek tűnik mindez és sokszor az is. Ha azt látjuk, hogy valami nincs rendben, nem jól működik, sokszor elég, ha elkezdünk azon gondolkodni: mit tehetnénk? A nagy kérdés ezután mindig az, hogy merjük-e, tudjuk-e a megszületett ötleteket meg is valósítani?