A legfrissebb információink szerint 2016 januárjában lesz benyújtható a kistelepülési templomfelújításokat is támogató "VP-7.4.1.1 Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója..." című pályázat. 

Újra templomfelújítási pályázat 2016 januártól palyazatihirek.eu

A támogatás külső felújításra (pl. templom, középület), a természeti és a történelmi tájkép, valamint az azt alkotó táji elemek állapotának javítására valamint a helyi identitás fejlesztését és megőrzését, környezeti tudatosságot elősegítő akciók megvalósítására vehető igénybe.


A cikkből azért kiderül, hogy jellegzetes, meghatározó középületekről van szó a pályázatban. Ennek jó része templom. Nyilván vannak ismert jellegzetes templomok. Nagyok. Esztergomi Bazilika, Kálvin téri református templom. Kicsik. Öskü, Csaroda, Tákos. A nagyokra nem, de a kisebb településeken lehet pályázni. 

Itt jönnek a kérdések. Mire való egy templom? Miért érdemes felújítani? A templom Isten háza. Imádság háza. Ezért érdemes felújítani. Ha erre a célra használják. Van persze identitás fejlesztés meg környezet tudatosság. Egy külső felújítás önmagában az állagmegóvást, és frissülést jelenti leginkább. Nem lebecsülendő. Sok kollégával beszélgetve szinte mindegyik elpanaszolta, hogy a felújítás során a Műemlékvédelem olyan szinten szól bele a felújításba, hogy az szinte ellehetetleníti az egészet. Itt anyaghasználatra, eredeti állapot fenntartására kell gondolnunk (hiába léteznek már újabb technikák). Ahol érdemes a templomot felújítani, azaz használják is, ott a használati szempontokat is érdemes lenne figyelembe venni. Végül is nem múzeum készül. Nyilván egy építész, művészettörténész az eredeti állapotot szereti a legjobban, meg egy középkori templomot nem is lehet másként. De mára megváltoztak a szokások, a hitélettel együtt. Fűtött helyiségre van szükség. Alakítható terekre. De közben nem veszhet el a szakralitás sem. Változott az energiafelhasználás módja. Az emberek életritmusa. Ezek a régi épületek gyönyörű tanúi az időnek. Szeretjük őket. Néha megroppannak és bontani kell. Néha a település lakossága elfogy. Néha néhány már csak néma tanúként vet  árnyékot a bodzabokorra. 

Nálunk úgy el tudnám képzelni, hogy a nagy templomteret megosztjuk. A kisebb leválasztott rész vízszintesen is kettéválasztjuk. Emelet. Alul kiszolgáló helységek, ruhatár, mosdó, kis szoba. Felül egy beépített üvegfalas szoba hangszórókkal és a kisgyermekesek számára templomon belüli fűtött tér. (Gazdagréten láttam ilyet) Egész családok jöhetnének rendszeresen. Hiszen közösségről van szó. Igaz, hogy a térmegosztás hatásaként három nagy ünnepen össze kellene húzni magunkat. De az leginkább csak három nap. De az év többi napján sokkal fontosabb lenne, hogy idősek, fiatalok, kisgyermekesek el tudnak jönni az istentiszteletre. Kerekes-székesek, gyógyszeren élők, vízhajtósok, és a babások is. Persze napelemek a tetőn, és a pincerészben geotermikus energiát felhasználó hőszivattyú. A templom jól szigetelt. Így szinte önellátó, önfenntartó lehetne. 

De ez persze csak külsőség. 

Nekem a legjobb templomélményem, vallomásos jelleggel, Budakalászon volt. Nem a mostani szép templomban. Az elődjében. A kicsi, mozi pados imaházban. Réz Laci bácsi, gondnok úr, már 8 óra előtt tüsténkedik télen, hogy begyújtson, meleg legyen kilenc órára. Pomázról jönnek fiatalok az iratterjesztéssel. A kicsi hely megtelik emberekkel. Felnőttekkel és gyerekekkel. Kicsit füstszagú, kicsit meleg, kicsit hűvös. Mindenki zizeg mire elhelyezkedik. De mindenki ideér és jön és vágyik rá. Ehhez egy adalék. Egy időben Budapesten dolgoztam az Állatkertben, a gyermeklovardában. Reggel hattól este hatig, vagy tovább. Vasárnap is be kellett menni kétszer etetni és itatni. Nem volt mindig segítség, aki megcsinálja. Pálinkáért az ellátó udvar személyzete néha. Egy ilyen vasárnap a hajnali etetés után rohantam vissza Budakalászra, hogy elérjem az istentiszteletet. De a HÉV sehol. Stoppoltam és akadt egy jótét lélek, aki felvett az Árpád-hídnál. A Rómaifürdőnél mellettünk felbukkant kocsival az akkori beosztott lelkész, aki éppen az istentiszteletre vágtázott. Azért sikerült átülnöm hozzá. Akkor és ott sokan valóban igyekeztünk és vágytunk erre az alkalomra. Egy idő múlva már kérdezgettük mit tudunk segíteni. Az új épület munkálataihoz mentünk meszet oltani. Folyamatosan alakult egy közösség szakrális térben, szakralitásban, majd azon túl is terjeszkedve. Ott és akkor ez a templom nekem dóm volt. A szent hely. De ma már tudom, hogy az templommá épülő lelki kövek miatt. "...ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által..." 1Péter 2,5

Itt Mocsán is több temploma épült a gyülekezetnek. Az elsőt még 1650-ben, amit elvettek a gyülekezettől (1699). Papot, tanítót kidobták. A Türelmi Rendelet megjelenése után három református gyülekezet elküldte Nagy István egyházgondnokot Bécsbe, hogy vigye a királyhoz a tatai, a bátorkeszii, és a mocsai templomok építési tervét és kérelmeiket. Mivel nem jutottak a király elé – a hagyomány szerint- egy alkalommal a kikocsizó király hintója elé feküdt, így tudta a terveket és a kérvényeket átnyújtani. Az engedélyeket hamarosan megkapták, s 1783-ban kezdték el építeni a kőtemplomot. De féltek attól, hogy az engedély ellenére akadályozni fogják őket az építésben, ezért egyetlen éjszaka alatt, vesszőből, sárból, deszkából imaházat építettek. A templom 1784-ben készült el, sőt parókiát és iskolát is építettek. Türelmi Rendelet után a megkapott engedély ellenére gyorsan egy éjjel építettek paticsfalú, amolyan vessző, sár, deszka imaházat. Ez a templom 1945 virágvasárnapjáig szolgált. Azután 1952-54-ben épült fel a mostani imaháznak, majd 68-ban a torony hozzá. De közben végig volt gyülekezet. Lelkipásztor nélkül is (1712-83).  Artikuláris helyekre jártak istentiszteletre. Mocsán a református gyülekezetnek mindig volt egy láthatatlan temploma. Nevezzük el az ötödik templomnak. Ez mindig volt. Ez maga a gyülekezet. Ennek vannak nagyon szép és néha mesés, humoros történetei is. A legutolsó templomhoz a meszet nem a TÜZÉPRŐL hozták, hanem a bőrgyárból. Hiánygazdálkodás idején nehéz hozzáférni az anyagokhoz. Azt beszélik, hogy a bőrgyár anyagbeszerző asszonya, vagy valamely fontos személye a második világháborút reformátusok segítségével élte túl. Ezért segített. Valamikor kaptam egy levelet, amelyben felhívták a figyelmemet Déry Tibor naplóbejegyzésére. Azt írta, hogy nem tudja hol van Mocsa, de a mai napig őriz egy biankó keresztelési igazolást a Mocsai Református Egyházközség pecsétjével. Sokakat így is mentettek az akkori lelkész házaspár. Komjáthy János tiszteletes úr és felesége (akik maguk is veszélyben voltak). A következő meg amikor már elhunyt gondnokunk hazajött, mint besorozott ávós (Ebben az időben volt többféle, zöld, kék ...). A konyhaajtó üvegén cetli. Anyáddal a templomnál vagyunk az építkezésen. Ávós ruhában adogatta a téglát. Végül, amikor téeszt akartak szervezni, akkor majdnem kettő lett az anekdóta szerint. Egy katolikus és egy református. Valahogy ilyen ez az ötödik templom. Nem úgy és nem ott látszik, de egészen biztosan van, és néha tégla és kőépületben is meglátszik. 

Félreértés ne essék. Örülök, ha megújulnak a templomok, de még jobban, ha a láthatatlan, lelki templomok válnak láthatóvá. Az ötödik templom.

 

 

 

Ha érdekel valakit a Mocsai Református Egyház története:

a_mocsai_reformatus_egyhaz_rovid_tortenete_2015_konfirmandusoknak.docx

 

 

 

 

 

 

Képgaléria: 

Hozzászólások