Csodák léteznek, de nem az esetemben, a gyógyulásom esélye nulla. Bármennyire is szeretném, nem tudnak meggyógyítani, csupán az életminőségemen lehet javítani. A kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes kenusnál 2017 őszén fedeztek fel rákot az orvosok. A gyilkos kór több szervét is megtámadta, eddig összesen 38 kemoterápiás kezelésen esett át. Mára azonban beletörődött, hogy az orvosok nem tudnak segíteni rajta. Amit lehet, megteszek. Nagyon sok gyógyszert szedek. Amikor szükséges, vizsgálatra is megyek. Most már csak azt szeretném, minél szebb legyen a hátralévő időm  

Wichmann Tamás: A gyógyulásom esélye nulla 24.

Rengeteg szeretetet kapok, ami nagyon jólesik. Elmondani sem tudom, hogy ebben a nehéz helyzetben ez milyen sokat jelent. ... Wichmann Tamásról készült egy dokumentumfilm is, a Magyar lapát című alkotást az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be. A telt házas előadáson a több mint 300 vendég, a sportág legkiemelkedőbb versenyzői és edzői hosszú percekig állva tapsolták a súlyos betegséggel harcoló ikont, akit mindez rendkívül meghatott. Háláját fejezte ki a sorsnak, hogy elköszönhetett a barátaitól...


Ez egy dráma. A dráma közepén egy ember. Kemény és karakán. Mint minden küzdelmében. Versenyen, életben. Most itt áll. Kézen fogva a megváltoztathatatlannal. Szembenéz vele és tudja. Mellette orvosok és mögötte kezelések. Vele, akik szeretik és az időt próbálják időtlenné tenni. Udvarolna az időnek és minden kávéház teraszára leültetik. Tamás és az idő elválaszthatatlanul együtt. Régen kergette az időt. Le akarta futni, lapátolni. Ma pedig mint két jó barát együtt paroláznak. Tologatják a célt. Pedig mindketten tudják, hogy a stopper mér és a célbója egyre közelebb. Tamás tudja és az utolsó etapot a lehető legstílusosabb mozdulatokkal, a "fair" szellemében, a legjobb szurkolói között teszi meg. Ez az ő útja. A megismételhetetlen ám példaszerű élet, megismételhetetlen és példaszerű utolsó etapja. 

Kőrösi Csoma Sándorról olvastam, hogy egy utazása során lavinaveszélyes területen kellett leereszkednie. Nem volt alaptalan az aggodalma, mert valahol a lejtő alján járt már, amikor fentről lezúdult a lavina. A hó porolva görgette magát egyre nagyobbra és tartott a vándor felé. Kőrösi egy ideig megpróbált menekülni. Majd rájött a lehetetlenségére. Ekkor megállt és szembefordult a lavinával. Nyilván nem tudjuk, hogy nyugodt volt-e. Inkább a torkában dobogott a szíve. De eltökélten állt ott és méltóságot adott a pillanatnak. A lavina elkerülte, elnyugodott. 

De hiányzik ez  a gerinc ma. De Wichmann Tamás még ez a generáció. Méltóságot ad a hátralevő idejének. Nem, nem szereti, és nehezen viseli. Megteszi amit kérnek tőle. Beveszi a gyógyszert. Tudja a véget. A lehető legemberségesebben, gerincesen járja az útját.

Ez a fajta tudatosság, szembenézés, elengedés, gerincesség ma ritka kincs. Pedig óriási szükségünk van rá. Az életünk gyakran fordul olyan útra, amelyben tudatos kiállásra van szükség. Pont olyan meggyőződésre, amely minden körülmény ellenére is telve van hittel. Mert sokak élete függ a mi hozzáállásunktól. Lehet, hogy utolsó etap, de nincs vége. Mert a példa, a kiállás a hit tovább él. 

Ökumenikus imahét van. Olvassuk Pál apostol hajóútját. A viharos utat és hajótörést. Pál meggyőződése és kiállása sokak életét menti meg: "Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.  Egy szigetre kell kivetődnünk. Apcsel 27, 24-26 

 Köszönjük Wichmann Tamás ezt az utolsó versenyt! Bajnok.