A norvég bevándorlási hivatalnak (UDI) nincs elég helye, hogy elszállásolja az országba érkezett 30 ezer menekültet, ezért egyházi szervezetektől és civil közösséget kér segítséget. A hivatal azt javasolja a befogadóknak, hogy a menedékkérők szállását tegyék „vallásilag semlegessé.” A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket.

Eltüntetik a kereszteket Norvégiában a menekültek miatt - index.hu

 

Akkor még mielőtt alapból lehülyéznénk a norvég bevándorlási hivatalt, az olasz iskolaigazgatót, javaslom, gondolkodjunk egy kicsit. Vajon miért gondolja azt a norvég bevándorlási hivatal, hogy a civilek által felajánlott szállásokat tegyék vallásilag semlegessé? Vajon miért gondolja úgy egy alapvetően katolikus ország egyik iskolájának igazgatója, hogy -ugyancsak a világnézeti semlegességre hivatkozva- karácsony és kisjézus helyett legyen inkább télkoncert, karácsonyfa nélkül?

Megpróbáltam egyébként az index híradását úgy olvasni, mintha éppen Norvégiába készülő muszlim telepes menekült lennék. Mit gondol egy muszlim, amikor a norvég zászlóra néz, és mit gondol akkor, amikor átlépve az országhatárt, azzal szembesül, hogy még a kereszteket is letakarják – miatta. 

Szerintem egy átlagos, normális (tehát nem szélsőséges, az Iszlám Állammal rokonszenvező), a vallását a leghétköznapibb módon gyakorló (ima, ramadán, zarándoklat, alamizsnálkodás, no alkohol) muszlim konkrétan nem értené, mi a baja a Norvég Bevándorlási Hivatalnak a kereszténységgel. Hasonlóképpen gondolkozhat, mint az olasz muszlimok többsége, akik nem értik igazgató úr lázas igyekezetét a vallásos karácsony eltörlésére. Talán a vérmesebbek még azt a kérdést is felteszik, hogy a nagy jólétben és szabadságban mindenkinek elgurult a gyógyszere a világ ezen felén, vagy vannak itt normális emberek is, akik nem követnek el kollektív öngyilkosságot mások kedvéért?

Egyébként, nekem nem is a Norvég Bevándorlási Hivatallal, még csak nem is ezzel a derék (hála Istennek, már csak volt) iskolaigazgatóval van bajom. 

Eddig is tudtuk, hogy Európa beteg, hogy évtizedek óta igyekszik előre az önfelszámolás, az öngyilkosság diadalmas útján, most pedig mintha gyorsítanánk is a tempón; eddig is tudtuk, hogy Európa megtagadja saját múltját, miközben olyan hamis bálványoknak áldoz a politikai korrektség oltárán, mint a vallási semlegesség és az emberi jogok mindenek felett történő emlegetése.

Az én problémám az, hogy miközben az ember olvassa ezeket a híreket, csakhamar kész olyan összeesküvés elméleteknek engedni, miszerint ez az egész olyan, mint egy jól előkészített, kitűnően megszerkesztett teszt. (Bátrabbak, radikálisabbak kedvéért: mint egy jól kitervelt provokáció.) Nem tudom, kik írják, és arra sem merek válaszolni, miért. Mégis, úgy tűnik, tesztelik az európai polgárokat, tesztelnek minket, az érzékenységünket, toleranciánkat, miközben arra kíváncsiak, megvan-e még bennünk az egészséges védekezési ösztön, vagy pedig sikerült azt teljesen kiirtani. És hasonlóképpen tesztelnek bennünket, keresztényeket is, mert szeretnék tudni, megszólal-e bennünk a keresztény öntudat, jelent-e még nekünk valamit a hitünk, tudunk-e még határozott NEM-et mondani erre az önfelszámoló folyamatra, vagy pedig már mindent, de tényleg mindent elvesztettünk? (Jó hír, hogy Olaszországban általános felháborodás követte a tervet; jó hír, hogy –ott élő barátom beszámolója szerint- az egyébként liberális Norvégiában a lakosság is felháborodott az UDI kérésén, sőt, megkockáztatom, az index szerzője is némiképp elhűlve számol be mindkét esetről. Rossz hír, hogy –szintén az index szerint- a „legtöbb felekezetnek semmi baja nincs” a norvég szabályozással.) 

Úgyhogy ez a kérdés, a „kereszt-kérdés” messze túlmutat a Norvég Bevándorlási Hivatal polkorrekt, a semlegesség hülyesége mellett elkötelezett hivatalnokainak ügybuzgalmán. Ez a kérdés mégiscsak a gyökereinkről, az identitásunkról, a múltunkról szól. Vagyis mindarról, ami meghatározta, hogy Európa mégiscsak Európa és nem a Közel-Kelet, vagy a dél-amerikai őserdő. De nem csak arról.

A kereszt, ha csak szigorúan kulturálisan, az identitásunkkal, a múltunkkal kapcsolatban nézzük, Európában egyáltalán nem lehet kérdés. (Talán nem véletlen, hogy a karácsony télünneppé silányítása Olaszországban, vagy a norvég keresztek esete mégiscsak ellenállást váltott ki a társadalomban.) Éppen ezért a keresztet nem kell, nem szabad letakarni. 

Szerintem azonban lényegesen többről van itt szó, mint a múlt egy nagyon fontos, identitásképző, ám mára –sokak szerint- meghaladottá vált ideológiájáról. Hiszen a kereszt mégiscsak Krisztus keresztje, hiszen a kereszt mégiscsak Krisztus értünk hozott áldozatára utal. Mégiscsak egyedül Ő az Út, az Igazság és az Élet, egyedül Ő a válasz minden kérdésre. A kereszt tehát nem kérdés, sokkal inkább válasz mindarra a kihívásra, amellyel a modern ember, Európa népei szembe kell, hogy nézzenek. A kereszt tehát nemcsak a múltunkról, hanem a jövőnkről is szól. Sokaknak ez az igazi problémájuk a kereszttel. 

Valamiért egyre biztosabb vagyok abban, hogy az európai ember előbb-utóbb mégiscsak komolyan elgondolkodik a kereszt fontosságán. Az efféle tesztek, provokációk ezt éppenséggel elősegítik.

A kérdés számomra csupán az: elég bátrak, hitben elég erősek és elkötelezettek vagyunk-e mi keresztények ahhoz, hogy az evangélium válaszát megfelelő módon és megfelelő hangsúllyal továbbadjuk? 

Hozzászólások