A 2005-ös hangfelvétel, melyen Trump nőzési szokásairól beszél (…), szavai szerint teljesen kiakasztották az elnök feleségét. „Nem tudok nem erre gondolni. Rendkívül megrázott, mélyebben, mint gondoltam volna” – idézi a CNN. Szerinte Trump teljesen szabadon beszélt szexuális predátor viselkedéséről, „azzal büszkélkedve, hogy hogyan csókolja és fogdossa a nőket, olyan obszcén nyelvet használva, hogy sokan azon aggódtunk, nehogy a gyerekeink meghallják a tévében”. A first ladynek elcsuklott a hangja, amikor arról beszélt: őt is mennyire sérti mindaz, amit Trump mondott és ami kiderült róla.

Michelle Obama remegő hangon szólt „szexuális predátor” Trumpról - index.hu

Így utólag visszagondolva azért voltak érdekes, mi több, szánalmas figurái a magyar közéletnek. Nem mintha ez bármit meghatározna abból, milyenek is vagyunk mi, magyarok, ugyanakkor sok mindent elárul, ki, mikor, miért, minek köszönhetően lett többé-kevésbé meghatározó szereplője mindennapjaink történelmének. Terhelt múlt, hozzá nem értés, nagyot mondás, vicces és nevetséges megjegyzések, kényes szituációk: egykori pufajkás miniszterelnökünk alázatosan és szolgálatkészen lohol az amerikai katonákat látogató Bill Clinton mellett; a „liberális férgek” szállóigévé vált megjegyzése a chilei cseresznye szakértőjétől; útelágazódás, villanykapcsolók áthelyezése, december elsejei koccintás, D-209-es dosszié – csupa jelképesnek számító mondat és cselekedet, ügy és téma, melyek könnyeket csalnak a szemünkbe – persze csak áttételesen. Ugyanakkor, látva az amerikai elnökjelölteket, az egyre szánalmasabb, karaktergyilkos kampányt, megnyugodhatunk: ha a Nagy Testvérnél tényleg ilyen minőségű a felhozatal, ennyire gyér a körítés, ennyire a másik megsemmisítéséről és nem a hozzáértésről, jövőképről szól a kampány, nyugodtan sarokba dobhatjuk jól megszokott kelet-közép európai komplexusainkat.  

Kártyavár. Talán mások is ismerik a manapság a Duna Tv-n futó sorozatot, amelynek főszereplője éppen az amerikai politika: Frank Underwood (Kevin Spacey) személyében bepillantást nyerhetünk az amerikai képviselők mindennapjaiba, és ízelítőt kaphatunk abból az irányított, manipulált, aljas ösztönökre és a média által gerjesztett hisztire épülő színjátékból, amit ott közéletnek neveznek. A sorozat demokrata képviselője, Mr. Underwood mindent megtesz, hogy céljait elérje: ha kell, provokál, ha kell fenyeget, ha kell, Bibliával a kezében szónokol és imádkozik a templomban, hogy hatást gyakoroljon egy közlekedési balesetben elhunyt lány szüleire. Ha a szükség úgy kívánja, még a saját ablakát is bezúzatja a problémás tanártüntetés felszámolása érdekében. Ha jónak látja, tizenkétezer ember munkahelyét szünteti meg pillanatnyi sikerért cserébe, hogy aztán egy alkoholista és kokainista képviselőtársából csináljon kormányzót ugyanebben az államban. Titkok és cselszövések, háttéremberek, nagyvállalatok és a média uralta közélet, megannyi kicsinyes, szánalmas és erkölcstelen figurával fűszerezve. Itt már nem számít az elv, nincs küldetés, elhivatás, Isten, haza, család, vagy ha mégis, alaposan háttérbe szorítva, amolyan hivatkozási alapként. Persze, Underwood is képes a jóra, de soha nem érdek nélkül cselekszik. Ahogyan a rossz, úgy a jó is az ő felszínen maradását, túlélését és profitját szolgálja. 

Nem tudom, nekem soha nem voltak illúzióim, pontosabban, szépen, lassan leszámoltam az összes illúziómmal. A politikus is egy közülünk, tökéletesek, igazak, szentek nem léteznek, létezik viszont a kisbetűs ember, aki jóra és rosszra egyaránt hajlamos. Persze, a politikai logika csak ördögöt és angyalt ismer, jót és rosszat, őket és minket, ellenséget és győztest: háborút, lövészárkot, harcosokat.

Olvasom az index blogját az amerikai elnökválasztásról, nézem pár percig a jelöltek vitáját, és ott tartok, hogy senkinek sem hiszek. (Nem, mintha addig bármelyiknek is hittem volna.) Annyira mű, annyira erőltetett, annyira szánalmas: olyan, mint egy rosszul sikerült kész átverés show. Ki, mit, mikor, hol, mennyiért… Michelle Obama könnyeivel küszködik Donald Trump nőket ért állítólagos zaklatása kapcsán – nyilván csupa őszinteségből és együttérzésből. Nyilván a könnyei is valódiak. Nyilván véletlenül áll ki ezzel a kampány kellős közepén, mint ahogyan teljesen véletlenül kerül elő a molesztálás ügye is, évtizednyi távolságból. Ezzel együtt persze simán elhiszem, hogy a hihetetlenül gazdag és befolyásos Trump egykoron nőket zaklatott, ami meglehetősen felháborító és menthetetlen cselekedet, és az is döbbenetes, hogy ütőképesebb és kevésbé botrányos jelöltet nem sikerült találnia a republikánusoknak (pedig bőven volt választék). Ugyanakkor egy elnökválasztási kampány mégiscsak a jelen és a jövő nagy kérdéseiről kellene, hogy szóljon, hiszen számtalan nyomasztó ügy megoldása vár a következő elnökre. Itt és most azonban nem az a lényeg, mit tennél, ha te lennél a világ legbefolyásosabb államának vezetője, sokkal inkább az számít, mit üzennek rólad a választóknak. Ha az üzenet az, hogy egy szexista, primitív, erkölcstelen és rasszista fehér férfi vagy, akkor ezt gondolja majd rólad mindenki. Ezt sulykolták a választóknak huszonnégy órában, ha pedig még kisebb-nagyobb mértékben rá is szolgálsz a megtisztelő címre, ne csodálkozz, ha megtalálnak. Te így teret veszítesz, míg ők sikeresen kisebbítik saját hibájukat, ezzel pedig elérik, hogy megannyi hiányosságuk ellenére, jobb híján mégiscsak rájuk szavazzanak. 

Komolyan, nem irigylem az amerikai választópolgárokat. Személyes szimpátiájuk és politikai meggyőződésük mellett talán lesz elég bölcsességük is a megfelelő döntéshez. Talán eszükbe jut a bibliai igazság: nincsen igaz ember egy sem – tegyük hozzá ehhez cinikusan: a látványkonyhában csak látványszereplők léteznek.  

Hozzászólások