Több millióan látták már a közösségi oldalakon, hogy Marcelo fia a Real Madrid futballistáival fejelget.

A nyolcéves Enzo Vieira a öltözőben a padon ülő játékosokkal váltott sorban egy-egy fejest, végül az álló Sergio Ramos is visszabólintotta neki a labdát, amelyet ő egy szennyesgyűjtő-ládába továbbított. A Bajnokok Ligája-döntőre készülő Real-futballisták üdvrivalgással fogadták a juniorok között focizó fiú mutatványát, s a videó azzal zárul, ahogy a levegőbe dobálják őt.

A közösségi oldalakon már több mint négymillióan látták a felvételt, míg Marcelo annyit írt ki: „apu büszkesége”.

Nem esik messze az alma a fájától - mandiner.hu

 

Csütörtökön voltunk kisebbik lányom anyák napi ünnepségén (igen, most csütörtökön, ez volt a legközelebbi időpont, amit sikerült találni), mit mondjak, az anyukák sírtak, és persze az apukáknak is küzdeni kellett a könnyeikkel, elvégre nemcsak az anyák, hanem az apák is érzelmes lények, akiknek minden férfiassága és keménysége mellett tele van a szívük szeretettel és büszkeséggel. 

Nézem a videót a Real Madrid labdarúgójának (van ugye a focista, aki két egyeneset nem tud a labdába rúgni, de ebből jól él, és vannak a labdarúgók, akik igazi sportemberek), Marcellonak a kisfiáról, ahogyan fejelget a nagycsapat játékosaival, nézem a társak, férfiak (talán szintén apukák) örömét, olvasom Marcello bejegyzését, és azon gondolkodom, mennyire jó apának lenni. Tulajdonképpen valahol ez az élet értelme, ebben teljesedik ki a férfi, ettől válik férfivá. Apának lenni jó, lányos apának éppúgy, mint fiúsnak, én nem érzek különbséget. Apának lenni jó, átélni a születést, nézni, ahogyan cseperedik a gyermek, örülni az első lépéseknek, aztán büszkének lenni rá az óvodában és az iskolában, közösen focizni, közösen biciklizni, kitárgyalni a lányokat, aztán együtt szerelni az autót, aztán kölcsönadni az autót, aztán… 

Gondolkodom és örvendezek, milyen jó apának lenni, és közben eszembe jut az is, miért nem akarnak a mai fiúk férfiakká, családapákká, gyermeket nevelő felnőttekké válni. Tényleg nem akarnak? Tényleg. Tele vagyunk a 30-as évei közepén járó értelmes, okos, jó kiállású, jól szituált fiatal ismerősökkel, és azt látjuk, hogy leginkább eszükbe sem jut a felnőtté válás. Vajon ők miért nem akarják átélni az örömöt, miért nem akarnak Marcellohoz hasonló „apa büszkesége” videókat posztolni, miért van az, hogy nem tudnak, vagy nem akarnak felelősséget vállalni, miközben sokan komoly, felelősségteljes munkát végeznek a munkahelyükön. Miért nem mernek elköteleződni, házasságot kötni, és miért van az, hogy az apaság, a házasság nem trendi a szemükben. Persze, kinyílt a világ, rengeteg lehetőség áll az ember előtt, és azt sem gondolom, hogy éretlenül kellene belevágni az életbe, mégis, amolyan kétségbeejtő, tragikomikus helyzetnek vagyunk szemtanúi.

Sok szimpatikus, helyes, jól szituált, diplomás, jó kiállású nő panaszkodik, hogy egyszerűen nem talál magának megfelelő társat: olyat igen, akivel meg lehet jelenni, akik aranyosak, jópofák, de olyat, aki mellett ő maga is bátran lehetne nő, aki mellett kiteljesedhetne, mint édesanya? Sajnos ezek a hölgyek nem egyszer panaszkodtak már arra, hogy a mai férfiak: infantilisak. Fesztivál, buli, haverokkal lógás oké, kutya oké – de házasság, gyerekek? Tessék?! 

Csütörtökön tehát anyák napján voltunk, pénteken pedig egy amolyan szülői partin, ahol az én kisfiam a nagyobb srácokkal focizott. És mindenkinek feltűnt, milyen ügyesen rúgja a labdát, milyen pontosan passzol, mennyire bátran harcol a labdáért a nagyobb gyerekek között, én pedig végtelenül büszke voltam rá, és persze rendkívül hálás, hogy ezt a csodát, hogy apa lehetek, átélhetem. Nincs is ennél fontosabb!