Ahogy Köntös László, a Dunántúli Egyházkerület főjegyzője fohászkodásában megfogalmazta, „mindez nem emberi vállalkozás”.

"Mindez nem emberi vállalkozás" - a REND hivatalos megnyitója – refdunantul.hu

A nap nyugat felé vándorolt. Indulnunk kellett, hogy utolérjük, míg leszáll a Nyugat Királynőjénél. Ebben a meleg ragyogásban átvágtunk a focipályán, a fű selyempuhán hajolt meg lábunk alatt. A Nagyszínpadon a Ghymes játszott, úgy tűnt, nekünk, kettőnknek. Nagylányomnak, s nekem. A pálya közepén élveztük ezt a különös dallamvilágot, amelyben összetalálkozott kelet és nyugat, simogatott a smaragd fű, és végtelen hálát éreztünk, mert RENDben voltunk. Nagyon RENDben.

A dunántúli reformátusok kétévente megrendezett nagy találkozója, a REND óriási vállalkozás. Több ezres látogatottsággal kell minden esetben számolni, a három napig tartó rendezvény alatt az idei évben nagyjából ezer program várta az érdeklődőket. Mindez a fesztiválok nagy ellenségével, az időjárási szélsőségektől kísérve. Jelen esetben, Székesfehérváron a hőség jelentette az egyik legnagyobb kihívást mind az előadók, rendezők, szervezők, segítők, mind a látogatók számára. Idén is sikerült professzionális fesztivált létrehozni, úgy hogy közben pannonságunk minden dísze-íze bekerült a REND hangulatába. Ez a rendezvény a miénk volt, letagadhatatlanul.  

Aki egy kicsit belefolyik egy-egy rendezvény megszervezésébe, tudja azt, hogy mielőtt megvalósulna, úgy tűnik, ebből a káoszból soha nem lesz egység, ebből a sok szálból soha nem lesz egy használható produktum. Hátborzongató, ha belegondolunk, micsoda izgalmas az a folyamat, ahogy megvalósul az addigi terv. Mert teszi mindenki a maga dolgát.

Kétórás programunk volt a betonpálya fölé emelt kissátorban. Negyven fok legalább volt odabenn, a hőség nemcsak felülről, de a lábunk alól is érkezett. A körülmények ellenére kegyelemteljes pillanatokat éltünk át. Két beszélgetőtársammal a családmodellek válságáról értekeztünk. A keresztyén nő szemszögéből kerestünk válaszokat nehéz kérdésekre, amik korunkban égetőek, itt az égető környezetben talán túl nehéznek is találhattuk volna. Csakhogy nagyszerű emberek ültek mellettem. Balomon maga a tűz, egy lelkésznő, aki képes volt elmélyült, komoly gondolatait humorral tálalni, sok-sok humorral. Jobbomon a szelíd víz, kilencgyermekes lelkésznő, hivalkodás nélkül meghökkentően kiforrott gondolatokkal. Olykor közhelyszerű kérdéseimre RENDre nem közhelyekkel válaszoltak. A beszélgetés közben mély hála ébredt bennem, izgalmas meglátásaik, a személyes vallomást sem szégyellő hitvallásosságuk iránt. És mélységesen mély hála kelt bennem az Úr Isten kegyelméért, amiért emberi rugódozásaim közepette, fél éves rákészülésünk után pontosan azokat az embereket küldte hozzánk, akik meglepő hitelességgel, női mivoltuk minden szépségével, bájával tudtak közönségük előtt „a föld sói” lenni.

Mint mondám, fél évig intenzíven készültünk a magunk rendezvényére ezen a nagy találkozón. A tervezgetés már korábban elkezdődött. Talán hallatszódott a kő koppanása, ami a szívemről leesett, mikor lejöttem a színpadról. „Nem hiszem el, hogy végeztünk”, villantottam egy nagyon széles mosolyt a fényképész kamerájába. Mert munka és hála, izzadtság és öröm együtt jár. A jól végzett munka befejezése mindenki számára - aki nem vak a látásra, és nem süket a hallásra - a kegyelem megtapasztalását jelenti.

Álltunk a selyem füvön, a Ghymes csak nagylányomnak és nekem zenélt, a nap már igyekezett, hogy aranyló nyáresti fényével a Nyugat Királynőjénél lebukjon, és végtelen hála töltötte el szívünket. Köszönjük! RENDben voltunk.

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 

 

Hozzászólások