A felvonulók teljes jogegyenlőséget követeltek a gyermekvállalásban a nem heteroszexuális házasságban élő nőknek.
Ismét egy hír arról, hogy embertársaink közül azok, akik a magukéval azonos neműek iránt vonzódnak, miként kaphatnának azonos házassági jogokat a heteroszexualitásban élőkkel. Az érvelés alapja formálisan jogi természetű, de valójában a mögöttes tartalom mégis értékrendet fejez ki: az egyéneknek, teljesen függetlenül szexuális orientációjuktól, azonos jogaik vannak a házasságot illetően. Az e téren megvalósuló jogegyenlőség tehát a legfőbb érték. Olyan ideális erkölcsi érték, amelynek alá kell rendelni minden egyéb értéket. A homoszexualitás jogaiért küzdő embertársaink tehát értékelvű harcot folytatnak. Éppen ezért nőhet túl a téma önmagán, s válhat a mai nyugati problematikát szimbolikusan is kifejezni képes kérdéskörré. A problematika pedig nem kevesebb, mint az évezredes nyugati civilizációban megfogalmazott emberkép jövője.
A homoszexualitás témája azért ennyire turbulens, mert szimbolikusan képes kifejezni a nyugati civilizációban rögzült emberképhez való viszonyt. Valami nagyon-nagyon fontos és mély kérdésről van tehát itt szó, amely elmegy egészen odáig, hogy vajon a nyugati, zsidó-keresztyén alapú civilizációban vannak-e olyan alapértékek, amelyek koroktól függetlenül állandóak. Például az, hogy mit gondolunk az emberről, azaz a férfiról és a nőről, s vajon tekinthető-e a nyugati civilizáció egyik alapértékének az a szemlélet, hogy az ember mint ember csakis férfi és nő egymáshoz rendeltségében valósulhat meg?
Messze nem arról van itt szó, hogy vajon a „normális” szexualitásban élők miként viszonyuljanak a homoszexuálisokhoz. Ez ugyanis nem kérdés. Épp’ a zsidó-keresztyén alapozású Nyugat öröksége, hogy ma már elgondolhatatlan bármiféle legitim gyűlöletbeszéd, kirekesztés, megbélyegzés, megsemmisítő szándék, mintha bizony a homoszexualitásban maga „a” bűn jelent volna meg az egyébként bűntelen és tökéletes keresztyén (!) emberek társadalmában, s e körülmény egyenesen a nyilvános megkövezésre jogosíthatna fel bárkit is.
A tematika körüli nem kis zűrzavar, ahogy látom, két okból fakad. Az egyik az, hogy folyamatosan egymásba csúszik a homoszexuális emberekhez való viszony az azonos neműek házassága legitimációjának a kérdésével. Holott a kettő messze nem ugyanaz (erről itt írtam). A másik, szerintem ennél sokkal fontosabb, hogy az azonos neműek legális házasságának az elismeréséért küzdők az egész kérdéskört szinte mindig csak a mai liberális világnézet kontextusában tematizálják, s úgy tüntetik fel a dolgot, mintha a homoszexuálisok házasságának az elismerése egyes egyedül az egyéni emberi jogok kérdése lenne. S mintha a kérdésre adott válasz valamiféle abszolút mérceként működne: az egyéni szabadságjogok kiteljesedése a homoszexualitás terén már egyenesen az emberi életminőség egyetlen és abszolút mércéjeként tűnik fel. Innen van az, hogy a homoszexuálisok házasságával kapcsolatos állásfoglalás ma a nagy nyilvánosság előtt könnyen dekódolható szimbolikus értékválasztássá vált, amelyben, a konkrét témán túlmenően alapvető világnézeti pozíciók testesülhetnek meg. Látni kell: a szemeink előtt zajló vita legmélyén valójában világnézeti küzdelem folyik. Nem véletlen, hogy a kérdésben nemrégiben megnyilatkozó new yorki főrabbik egyenesen a „weltanschauung” fogalmát használják a kérdés valódi mélységeinek és komolyságának az érzékeltetésére.
Az azonos neműek házasságának a legitimációja körüli problematika ma dominánsan abból a világnézeti pozícióból van prezentálva, amely azt feltételezi, hogy az értékpiramis csúcsán az egyéni jogok biztosítása áll. Azon túl, hogy ez az evidenciának tűnő értékítélet egyáltalán nem evidens, talán az sem túl kockázatos kijelentés, hogy a kérdéskör nem feltétlenül csak a fentiekben vázolt mai liberális kontextusban tárgyalható és tárgyalandó. Létezik a konzervatív álláspont is, amely – ezt nyomatékosan szeretném hangsúlyozni - nem abból áll, hogy elítéli a homoszexuálisokat mint korunk reprezentatív „bűnöseit”. A konzervatív személet pontosan azt érzékeli, hogy itt egy olyan kérdésről van szó, amely mélyen érinti az évezredes nyugati kultúrát, s a homoszexuálisok házasságának a legitimációja ma még be nem látható módon kikezdi a nyugati emberképet, s ezzel közösségi szinten ellenőrizhetetlen, sőt romboló folyamatok elindítója is lehet az ember mint ember önértelmezésére nézve.
Egyik oldalról tehát itt van az egyéni jogok kérdése, amely tényleg fontos nyugati alapérték. Másik oldalról viszont a közösségi-kulturális alapértékek kérdése. Vagyis a közösségi érdek, az alapértékek maradandóságán nyugvó közösségi koherencia, amely legalább annyira legitim érték egy tételezett értékrendben, mint az egyéni érdek. Sőt, egy konzervatív látószögből a hosszú távú nyugati jövő szempontjából meghatározóbb.
Úgy tűnik, a vita egyhamar nem fog lezárulni, sőt, további zavar várható. S mondani sem kell, ebben különösen is érzékenyen érintettek a nyugati egyházak, amelyek, úgy tűnik, nem bírják elkerülni a problémával való szembenézést, de ennek a végeredménye, mint ezt több példából is láttuk, sajnálatos módon nem valamiféle megnyugtató konszenzus, hanem további polarizáció (anglikánok), vagy nagyon törékeny egység (skót egyház).
A homoszexualitás problémája tehát szimbolikusan képes kifejezni mai világunk alapvető világnézeti megosztottságát, amely, némileg leegyszerűsítve, a liberális-konzervatív képletben testesül meg. A magam részéről hosszú távon arra számítok, hogy a kulturális-közösségi koherencia kérdése a nyugati jövő egyik alapkérdése lesz. Ami természetesen nem szünteti meg az egyéni érdek alapvető státuszát. Ám az értékfolytonosságon nyugvó közösségi érdek rehabilitációja a homoszexualitás problematikáján keresztül jelentkező valódi kérdés tárgyalását elvi síkra emeli, s meghaladja a ma szokványos, előítéletektől, indulatoktól terhelt vita szintjét.
A valódi kérdés pedig az, hogy ki az ember.
Hozzászólások