Gyászhír
Megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KÖLCZE ZSUZSANNA
életének 76. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. június 5-én, kedden 14 órakor lesz. Utolsó útjára a győr-nádorvárosi temető régi ravatalozója előtt gyülekezve kísérjük el. Az elhunyt végakarata szerint a koszorúk helyett a Református Egyház javára adományokat elfogadunk. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család

Gyászközlemények - kisalföld.hu

 

Azt mondják, akkor válik igazán felnőtté az ember, ha elveszti a szüleit, legyen akárhány esztendős. Nos, ezek szerint nekem, sajnos, már félig felnőttnek, de hál’ Isten csak félig kell/ kellene felnőttnek lennem. Furcsa dolog, ahogy az ember egymás után veszít el mindig valamit/valakit a gyermekségéből. Van, amelyik veszteség szinte észrevétlen, apró, aztán a sok kicsi összeadódik egyre tetemesebb változássá; van, amikor nagyon ránehezedik az ember vállára a búcsú a gyermeki dolgoktól.
Ma, sajnos megint búcsúzom gyermekkorom egy darabjától, s ennek fájdalmát(?), ambivalens érzéseit próbálom kiírni magamból.


Nálunk otthon, mióta az eszemet tudom, mindig azzal kezdődik a megyei lap tanulmányozása, hogy megnézzük a gyászjelentéseket. Mivel mindenestől, szüleim révén mindkét ágon származásilag is ehhez a régióhoz kötődöm, gyerekkorom, iskoláim jó része, és jó ideje a munkám is ideköt, egyre csak jönnek az ismerősök egymás után. Olyanok, akik meghatározóak voltak az életemben, olyanok, akik megszemélyesítették számomra az egyházat, akik tanítottak, akiktől tanultam.


A Kisalföld sok gyászhíre között megint ott van egy, ami gyerekségem elvesztésének egy újabb darabját jelenti. Valaha a gyülekezetünkben 3 Zsuzsi volt, akik oszlopos tagjai voltunk a közösségnek. A kis Zsuzsi (keresztgyerekeim anyja), a nagy Zsuzsi (ez lennék én) és a vén Zsuzsi (akitől ma búcsúzni kell). Nem csak a keresztnevünk volt azonos, de sok tekintetben a temperamentumunk is, bár más-más korosztályt képviseltünk. Szókimondás, hit és humor hármasa volt a közös kapcsolópont. És természetesen a sok-sok gyülekezeti alkalom: kirándulások, szeretetvendégségek, karácsonyok, templomépítés stb.


Vén Zsuzsi rendhagyóan eredeti személyiség volt. Soha nem felejtem el, mikor a 80-as években Izraelben járt, s a maga színes kommentjeivel diákat vetített a gyülekezetben. Akkor döbbentem rá, hogy a Biblia nem „meseországban” vagy ’neverlandben” játszódik, hanem az egy kézzelfogható föld. És akkor határoztam el, hogy ha lehetőségem adódik, én is feltétlenül elmegyek Jeruzsálembe. Talán nem véletlen, hogy szinte elsők között kerestem fel vén Zsuzsit, mikor az álmom teljesült.
Hányszor beszélgettünk a nők szerepéről az egyházban. Vele meg lehetett beszélni ezt a kérdést is. Mivel építész-technikusként férfiak között dolgozott, s egyedül nevelte fel gyerekeit, tudta mit jelent férfias közegben nőként állni a sarat. Mindig mondta, hogy szeretne látni igazi ’szoknyáspapot’ prédikálni a győri bazilikában az ökumené keretében. Mikor összejött, legalább olyan cinkosan, büszkén kacsintott rám, mintha ő maga prédikált volna. Ne felejtsem el megemlíteni, hogy 53 évesen beiratkozott a pesti teológiára 3 évre, hogy katechéta képesítést szerezzen. „Tudom, ez csak ’cérnaegyetem – hímző tanfolyam’ a ti 5 évetekhez képest!”- szokta mondani, de meg akarta mutatni, hogy ami anno nem adatott meg neki a tanulásból, valamennyire mégis pótolható. Milyen érdekesen fordult a kocka, amikor hozzám jött könyvekért, s nyüstölt a kérdéseivel tanulmányait illetően. Aztán munkatársak lettünk a hitoktatásban.


Az évek múlása, egészségének romlása újabb felállást hozott. Egyre kevésbé tudott mozogni, így be-beugrottam hozzá látogatóba. Az első kérdés mindig az volt: mi van a gyülekezetben. Kielemeztük az aktuális helyzetet, végigbeszélgettük a közös ismerősöket, a gyülekezet tagjait, hogy kivel mi van.
Aztán még egy látogatás a kórházban, mikor kérdeztem tőle: „Zsuzsa néni, meg tetszik ismerni?"  Még összeszedte az erejét, és válaszolt, de a beszélgetés már nem ment, bele-belealudt az ottlétembe. Aztán már csak a hír jött. S ma a búcsúzás. Búcsú tőle. Búcsú gyermekkorom újabb darabjától, tanújától. Búcsú az ige reménységében: ”sóhajtozunk…, hogy a halandót elnyelje az élet”(2 Korinthus 5:4) A 3 Zsuzsi egyike már az örök hazában szervezi hittel, humorral gyermekségem egy–egy darabját jelentő fenti gyülekezetet, hogy egyszer majd én is felnőjek hozzájuk.

 

 

 

 

Hozzászólások