Mindenki ismeri Kalkuttai Teréz anyát: úttörő karitatív munkája, töpörödött, fejkendős alakja miatt már életében katolikus ikonná vált, 1997-es halála után pedig az egyház hamar felfedezte néhány csodatételét, melyekre hivatkozva előbb boldoggá, majd szentté tudták avatni. Azt azonban szinte senki nem tudja, hogy az egyik legjelentősebb modern szent életének nagy részében súlyos kételyekkel vívódott Isten létével kapcsolatban, sőt, többször is megtagadta őt.

TERÉZ ANYA NEM HITT ISTENBEN - index.hu

De megnyugodtam. Teréz anya is ember volt. A szentek sem hibátlanok, a szentek sem kőbe, márványba faragott vagy bearanyozott tökélyek, bár sokszor ilyennek szeretnék láttatni őket, és ilyennek szeretnénk látni mi is őket. És itt a szentek alatt értem a szó bibliai értelmében vett, Isten céljaira elválasztott, kiválasztott embereket.Emberek ők is, akiken keresztül Isten nagy dolgokat tett. Akkor is, ha velük kapcsolatban is felsejlik tökéletlenség. Ennek a töpörödött apácának hitharca, amibe a cikk néhány – eredetileg nem a széles publikumnak szánt - idézete bepillantani enged, hasonlít az Istennel birkózó bibliai Jákobéhoz. Az elhagyatott, menekülő Jákobnak bemutatkozik az Isten, bátorító ígéretet kap. Meddig elég ez a találkozás, meddig tud ebből élni Jákob? Meddig elég az elhívás lendülete? Örökké? Ki van jelölve a nyílegyenes pálya? Milyen egyszerű is lenne! Meddig tart a nagy találkozás erőt adó hatása? A 7 év szolgálat utáni becsapást, a kényszerházasságot még egész jól bírja. A Lábánnal való csatározás idején jól tart. Egész addig, míg hazafelé menet nem jelentik neki, hogy Ézsau, a testvére 400 emberével jön vele szembe. Eddig tartott a nagy „hitlöket”, hirtelen a maga nyerseségében és teljességében rázúdul a múltbeli bűn következménye, valósága. Előjönnek a legyőzöttnek, hátrahagyottnak hitt félelmek. És jön az éjszaka, mikor is ki kell küzdeni, rimánkodni  a sötétben a sejtelmes Valakitől az áldást.
Saját bűneink, de mások bűnének következményeit látva bizony meg-meginog a legsziklaszilárdabbnak gondolt hit is. Tapasztalva magunk és környezetünk sok-sok nyomorúságát meg-megkörnyékezi a hívő embert is a tehetetlenség, a kétségbeesés érzése. A legnagyobbakat is. Egy Teréz anyát is.


Hazudik az a hívő ember, legyen az a „mezei” Juliska néni vagy bármelyik magas rangú egyházi vezető, piedesztálra emelt prédikátor, élhívő, akiben ne jönnének fel olykor Teréz anyához hasonló gondolatatok, aki ne élne át mélységeket ne élne át válságot. Valljuk be azt is, hogy un. látható egyház életének szemlélése, az abban való lét sem erősíti feltétlenül mindig a hitünket. Talán ezért is tesz helyre bennünket Kálvin: egyedül Istené a dicsőség. Hiszen minden kétség, minden tagadás, minden megingás ellenére mégis nagyszerű dolgokat vitt végbe az Úr ezen az albán származású nőn keresztül is. Ady óta már a modern ember is meg tudja jobban fogalmazni a paradoxont, hogy hitetlenül is lehet hinni Istenben. Isten munkája nem az én hitemnek a függvénye, de nekem jobb és könnyebb, ha akaratára ráhangolódva munkájában segítője és nem csupán öntudatlan eszköze, esetleg gátja vagyok.
Végéhez közelednek a választások egyházunk életében. A mi kerületünkben már az eredmények is ismertek kerületi és megyei szinteken is. Embereket jelöltünk, emberek közül választottunk. Nem tökéletesre faragott, bearanyozott, idealizált szentek közül. Különböző karakterek, különböző képességek, különböző támogatottságok. Voltak egyértelmű helyzetek, voltak szorosabb eredmények. Választottunk. Úgy érzem, hogy a legtöbb esetben nem a magabiztosakat, a bátrakat, hanem épp a kétségeskedni, küszködni, olykor erőtlenkedni, hibázni is tudókat. Akiknek vannak félelmek is a jövőt, a szolgálatot, a feladatokat illetően.

De ha csak egy tört részét megteszi a választottakon keresztül az Isten annak, amit Kalkuttai Terézen keresztül, akkor túl nagy baj nem érheti szeretett egyházunkat. És miért ne tehetne akár többet is?! S.D.G

Hozzászólások