Kövér László úgy fogalmazott: nem érti, hogy mi ellen tiltakoznak a tüntetők, hiszen őket már nem érinti a keretszám csökkentése, bent vannak a felsőoktatásban.

Kövér a diákokról: ez konzultáció vagy erődemonstráció? - HVG.hu

A röhögés végig rendkívüli erővel ingerelt, többnyire sikerült is visszafojtanom, de távozáskor (sajnos én már a Parlamentnél megelégeltem) valami furcsa elégedettséget éreztem. Valami olyat, hogy mi bizony most megmutattuk. Hogy a borzalmas rétorok bizonyára tartalmas beszédei, az ellentmondó követelések, az inkább wúdsztokkos mint okkjupályos tellegetések és a kaotikusan nyomuló tömeg mind csak a felszín. Valahol mélyen történt valami, ami a cél felé mutat.

Kellemes esti sétával az oktatáspolitika ellen - Alternatíva

Délelőtt több középiskolában tartottak ülősztrájkot a diákok, hogy így tiltakozzanak a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen. Délutánra a Széll Kálmán térre hirdettek meg újabb diáktüntetést. Négyszáz középiskolás vonul az Oktatásért Felelős Államtitkárság Szalay utcai épületéhez.

Hoffmann Rózsához mennek a diákok - Index

Mondjuk, lehet, hogy korszakalkotó, amit a kormányzat tett. Hiszen mindenhonnan azt hallottuk, hogy a fiatalok távol vannak a politikától, teljesen érdektelenek, csak a számítógép kell, meg a kábszi (ami természetesen nem igaz) - bezzeg a mi időnkben, hejj. Erre most felállnak, vonulnak, szervezik magukat, először az egyetemisták, majd a középiskolások, petőfisándorok, zrínyiilonák születnek meg az előadók, osztálytermek rejtekéből. Sikerült. Felébredt a fiatalság. Ez az egyik. A másik, hogy végre színesedik a politikai paletta, azt mondták, diktatúrát épít a jobboldal, de itt a bizonyíték, nem igaz, előkerül velük szemben valami formálódó, ki tudja mi lesz ebből. Milyen diktatúra, hol? Ugye?

De persze nem ez van. Inkább valami sokkal rosszabb, valami sokkal hidegebb. A gazdasági kényszer találkozása a kapkodással, némi választási logikán átszűrve. De a történet félrement. A lelegyintett fiatalság felkelőben van a hipotetikus kómából.

Értem én. Akit szeretni kell, az a Biztos Szavazó. A serdülő, az egyetemista minden, csak nem biztos, az fortyog, formálódik, lázad, kering, csapódik. A Biztos Szavazó már lenyugodott, számítható, nincsenek fehér foltok. Inkább forduljunk az idősebbek felé - de ebbe most nem akarok belemenni, majd megírja más. A Bizonytalan Szavazó fiatal verziója egy ideje némi szlogent kap, kis mosolyt, kampány idején, aztán később elporlad minden, marad a háton hasogatott fa, de hát kibírja, itt Magyarországon, úgysem figyel (esetleg "el lehet menni") - persze ez párt- és oldalfüggetlen, sajnos. Jövőről szónoklók a jövőt hordozókat nem értik és nézik semminek kampányidőszakon kívül - biztos írva van valahol ez a nagy politikai szabálykönyvben, én nem tudom.


Fotó: hvg.hu

Igazából szomorú vagyok. Hogy az a párt, amelyik közel állt hozzám gimnazista, egyetemista koromban, önsorsát rontja logikusnak tartott politikai okokból. Az van, hogy elvesztett a nevéből egy szót, azt hogy "Fiatal". Elkopott, elkeveredett, feloldódott. Sajnálom. Pedig régen ez adta az erőt. Hogy Magyarországon lázadni azt jelentette, hogy nemet mondok a diktatúra maradványaira, hogy kapcsolódok azokhoz, akik a diktatúra éveiben kiálltak, tüntettek, odatették magukat. Most meg? Cinikus szólamokra futja csak, legyintésre.

Tudom jól, igen, a felsőoktatással kezdeni kell valamit. Ami két évtizeden keresztül halogatódott, ránkdőlt. Feltűrni ingujjat, belenyúlni a rendetlenségbe, igen, kell, az előzőek helyett is meg kell tenni. De nem így. Másnak hazudni a tandíjat, odadobni a dupla diákhitelt azoknak, akik nem tudják kifizetni. Ősgonosznak kiáltott eladósodottság, üdv, itt elférsz, sőt, segítünk! Nem, ezt így nem lehet, azoknak, akik a tandíj ellen harcoltak, akik eddig eltemették, leszavazták, azok nem tehetik meg. Tényleg nem balliberális reflex gépel belőlem, hanem az  elkeserdés. Itt elmegy most egy hajó, jó messzire. 

Nekem úgy tűnik, hogy egy párt most teszi egyértelművé, hogy a nevéből elkoptat egy régebben fontosnak tartott, erőt adó fogalmat. Búcsút int a fiatalságnak. Sajnálom, mert azok, akik a Jövő Biztos Szavazói, azok egyszermind Szívből Szavazók is, sőt Dühből Voksolók. Akiket nem kellene lenézni, olcsó szavakkal hinteni. Sajnálom a régen fiatalokat képviselő demokratákat, a régi szerethetőbb volt. Ez így egyenes út a többiek felé, a "leszerepeltek" kategóriába. Kérdés, hogy van innen még vissza út?

De, hogy valami reménykeltővel zárjam, álljon itt egy videó, egy igazgatóval, akinek a hozzáállása példaértékű. Így is lehet. Valahogy így kellene. A fiatalokat komolyan kell venni (v.ö. bármelyik forradalom).

 

 

 

Hozzászólások