Édes Amálkám, hallottad? Botrány, én mondom botrány. Ezek a mai nők. Nem, nem a Sárira gondolok, bár ő is megér egy misét. Tudtad, hogy atomkutató? Nő létére…De azt a másikat mondom most, na, tudod, amit a tévében is mondtak. Bebizonyították, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Most mondd meg!

Hát kellett nekünk ez a nagy egyenlőség? - feminfo.hu

Bevallom őszintén, hogy csak érintőleges a kiválasztott cikk azzal a témával, amiről írni szeretnék. Persze megérne egy margószedetet a reflektálás, de most ezt mellőzöm. A nők munkábaállása helyett a nők szolgálatba állásának egy velejárójára szeretném fordítani a figyelmet. Egyházi berkek ezek, de nem titkos és láthatatlan részét képezik annak. Jellegénél fogva el sem titkolható, hogy nem a férj a parókus lelkész, hanem a nő.

Nagyapámnak volt egy oldalkocsis motorja. Soha nem merült fel bennem, hogy miért ő vezette, és miért nem a nagyanyám. Ellenben az is természetes volt számomra, hogy az anyám fiatal korában motorozott, és lassan nyugdíjas korba érve éjjel is elpöfög 200 km-t egyedül. Nem vagyunk egyformák. Ha lehetőség adatik, akkor vagy élünk vele, vagy nem, nyilván aszerint, hogy van-e érdeklődésünk, affinitásunk vagy belső motivációnk. Nőként palástot venni nem csak ezeken múlik. Az elhivatottságot leelőzi az elhívás. Öt évvel ezelőtt, amikor még nem tudtam, hogy a mérői gyülekezet nem ír ki pályázatot, hanem meghív a lelkészi állás betöltésére, valakit megkérdeztem, hogy lát-e esélyt megválasztásomra? A válasz a következő volt: nézd, volt már ott női lelkész, igaz a férje volt beiktatva, de jó emlékük van róla, lehetséges. Ez a mondat számomra hidegzuhany volt. Egyébként én a kompetenciáim és attitűdjeim szempontjából kérdeztem, és nem a 2-es személyi számom miatt. Persze létező látásmód ez, korábban is találkoztam vele, csak amikor évek óta ismersz valakit, de ebbéli gondolkodásával hirtelen szembesülsz, biztosan elgondolkodsz. Nem sértett ez engem, vagy igen? Az önértékelésemet mélységeiben nem érintette, az biztos.

Mielőtt azt gondolná bárki, hogy saját személyem vagy a női lelkészek körül szeretnék pörögni, gyorsan rátérek az "oldalkocsira". Idézőjelbe tettem, mert nem mellékes szereplőnek tartom és gondolom bármely lelkésznő nem lelkészi jellegű férjét. No, de szépen megfogalmaztam! A férjem csak úgy szokta mondani, hogy gatyás papné. Egy furcsa, a megszokotton túli kor eredményei ők, de ettől még rendjén vannak. Nem nőiesednek el, ahogy mi sem férfiasodunk el. Legalábbis nem jobban, mint az orvos és férje, az ügyvéd és férje. Jóllehet, a kőművessel erélyesebben kell beszélni, hogy elfogadja a szavamat, és ne a háztartásbelit lássa bennem, és ne kérdezgesse unos-untalan, hogy mikor jön haza a férje? A vizesnek is értésére kell adni, hogy nem papucs a férjem, csupán nem hozhat egyházi ingatlant érintő döntést, ezért mondja mindenre: "ha hazajön a feleségem, megmondja".

Van egy jelentős különbség az orvosok és ügyvédek világához képest: a betegek és ügyfelek nem alkotnak közösséget, és annak nem alkotó tagja az orvos ill. ügyvéd férje. A lelkésznő házastársa a gyülekezet tagja, remélhetőleg aktív és építő tagja. Van, ahol a presbitériumnak is tagja. Nálunk nem, mert így döntött a férjem. A jelölési szándékot megköszönte, de nem fogadta el, mert ő presbiteri cím nélküli is ugyanúgy segíti a gyülekezet dolgait. Úgy gondolja, hgy ha igennel szavaz papucsnak tartanák, ha nemmel, azon gondolkodnának, milyen rosszindulatú a feleségével szemben. Támasz ő a gyülekezeti programok és felújítások megvalósításában. Nem kiváncsiskodik, de ha kell segít. Ugyanúgy, mint a lelkészek feleségei, a nagytiszteletű asszonyok. (Tényleg, ők miért nagytiszteletű asszonyok, és a nem lelkészi jellegű férjek miért nem kaptak ilyen jelzőt? Nem mintha szükség lenne rá, ahogy a magázódás sem szükséges már.)

Úgy vélem azonban, hogy van egy szükséges dolog, aminek még híjával vagyunk. Rétegalkalom hátán rétegalkalom, ami hasznos és jó; a dunántúli refomrátusok szórványhelyzetében különösen is! Évről évre jön meghívó papné konferenciára. Mosolyogva, már-már élcelődve szoktam átadni a férjemnek, aki ezek után mindig összeszámolja, hogy hányan vannak az egyházmegyében ők, a gatyás papnék, majd kitekintést tesz az egyházkerület többi megyéjére, és eltűnődik, miért nem hívják őket is össze? Megoszthatnák élményeiket, tapasztalataikat, melyek által épülhetnének és új ötleteket szerezhetnének. Segítői ők a gyülekezeteknek, íme csak néhány a környékünkről ismert példa: tetőbontás, kerítésheggesztés, könyvelői program készítés, tábori csoportvezetés... Nem a Magyarországi Református Egyházat vették ők feleségül, de egy szeletét elnyerték a kimondott igen által. A megszokotton túli szerep az övék, akiktől a lakodalomban a vőfély tágranyílt szemekkel érdeklődik: a te feleséged tualjdonképpen a pap? A megszokáson túli életforma megélői ők, akik ha összefutnak, jóízűen beszélgetnek, de egyenlőre semmi több. Talán jövőre... egy rétegalkalmon...

Hozzászólások