Hankiss Elemér: A televízió, a reklámok a nap huszonnégy órájában azt harsogják, hogy nagyszerű vagy, ártatlan vagy, te vagy a világ közepe, rajtad kívül semmi sem számít. Az emberi személyiségnek ez az egyre gátlástalanabb apoteózisa (isteni rangra emelése – a szerk.) a reneszánsz idején kezdődött, majd egyre erősödő hullámokban mára csaknem egyeduralkodó ideológiává vált. A szüleim, a nagyszüleim korában a fő parancsolat még az volt, hogy „Szeresd felebarátodat!”. Ma viszont már az, hogy „Szeresd önmagad!”. A világban ma zajló háborúk és válságok arra utalhatnak, hogy lehetetlen továbbmenni azon az úton, amin az elmúlt száz évben haladtunk, az egyre radikálisabb és korlátlanabb individualizmus felé.

  Hankiss Elemér: Mintha újra egy zátony felé sodródnánk 

"H. E.: A fogyasztói társadalom egyszerre örök karnevál és haláltánc. Tele van örömmel és kiteljesedéssel, de működnek benne a romlás és pusztítás erői is. Pedig az egyénnek ugyan ki kell teljesednie, de azt is el kell fogadnia, hogy a másik kiteljesedése is ugyanolyan fontos, mint az övé."

Homiletika professzorunk emelte magasba ujját. Ritkásodó, ám hátrafelé hosszú, őszülő haja mintha elektrosztatikus töltést kapott volna, vagy szélgép egyengetné elölről, hátrafelé ágaskodott. Pocakos testével előredőlt és az egész személy valószerűtlenül megnyúlt. Elől magasan a kinyújtott kézen a kinyújtott mutatóujj. Követi a fej, mely mögött a megdőlt ám álló helyzetben is sebes mozgást sejtető egész test. Az egész alak "repült", mint superman, csak nem volt becsukva az ökle. Nem maga felé hajtogatta az ujjait. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, az ujja, a gondolata. Na, neki nem. Mutatott prófétai lelkülettel, kinyújtott ujjal. Pirosló arcán mozgott a száj, de inkább hallottam, mint láttam: Nektek azt mondják "pro me", de ti kálvinisták, hívők, Krisztushoz tartozók, ti mondjátok azt "pro se"! A megfejtés is egyszerű. A "pro me", hogy Isten, Krisztus van érted. Úgy érzed ez jár neked. Az természetes, amit érted tesz, sőt tennie is kell. De nem. "Pro se", azaz te az ő számára vagy. Így kell élned, ezt kell megélned. ( Dr. Boross Géza professzor)

Ezt a hangot ritkán hallani. Most Hankiss Elemértől olvasom. A "szeresd önmagad" és egyéb jelszavai tudnak olyan környezetbe kerülni, és olyan környezetet teremteni, ahol nem építőek, hanem sokkal inkább rombolóak. Ezet erősen koncentráló, összpontosító, ha mértani alakzatot képzelek el, akkor a háromszög, vagy bármilyen szög 45 foknál kisebb, ékszerű szöge. Mint egy római cohors támadó alakzata. Egyre koncentráltabb, behatolóbb. Tudja mit akar. Erő van benne. Csábító erő van benne. Sodró, magával ragadó, enthuziasztikus. Érzem a dübörgést, a gerincvelőben megrezdülő dobok puffanását. A sípokat, töröksípokat, tárogatót, trombitákat, harsonákat, melytől a maradék eszem is elmegy és csak a csatára koncentrálok. A láb remeg, de nem a félelemtől, hanem az adrenalintól. Topog és dobog önkéntelenül. Várja a rohamot. A kéz izzadtan markolja az akárminek a markolatát, legyen az dárda, íj, kard, szablya, pallos, buzogány, fokos, épp a ló kantárszára. Vagy verseny előtt, közvetlenül a start előtt.

Így koncentrálódik a nekem, az enyém, az én... Egyre több forrást igényel. A föld szempontjából sem mindegy, hogy ki mit tehet, mit csinál, mit akar. Nem mindegy, hogy Ausztráliában akar minden ember autót, vagy Kínában. Ausztrália népsűrűsége az ismertebb országok közül a legalacsonyabb. A földön minden ötödik ember kínai. Ha minden kínai meg akarja valósítani önmagát mondjuk nyugati módon, akkor 10 Föld nem lenne elég.

Ma a nyugati kultúra az induvidualizmusra épül. A vágyott nyugati kultúra. Éppen az benne a vágyott, hogy induvidualista. De ne gondoljuk, hogy a diktatúrákban nincs induvidualizmus. Csak kevesebbeknek adatik meg. Éppen elnyomó is tud lenni az induvidualizmus. Sőt azzá lesz. Amit mi kollektivizmusnak ismerünk, az pár ember induvidualizmusa volt. Nyilván nem sok jó érzést kelt bennünk a kollektív szó sem. Legalábbis az idősebbeknek. Mert nekik azt jelentette, hogy ugrik a ló, a tehén, a föld, a hízó, a borjú, a szerszám, a tojás, a zsír, a birka, a gyapjú, a búza, söprik a padlást, viszik apát, esetleg az egész családot. Lehet dolgozni a közösben valakinek. Vagy éppen a széthajtott lelkű kommunista szombatok, és utána a kötelező örömteli felvonulás és taps.

Az egyén és közösség viszonyában mindenképpen kell lennie összhangnak és aránynak. Nincs recept. Csak talányok, misztikum, utalások, próbák és bukások, felemelkedések, áldozatok és áldozások, ütközések. Önmagunkkal és a közösségünkkel való küzdelem ez.

Hogy szükség van korlátokra nem kétséges. De mindenki máshol húzná meg. Van, aki az éti csiga szintjén szeret csuszkorászni, mászicskálni, csíkot húzni, nyáladzani, és még így is közveszélyes. Van, aki éteri magasságokban akar szárnyalni, égni, robbanni, de még így is alkotó és építő. Persze van, aki a rombolásban leli örömét és mennél nagyobbat szól annál jobb. Van aki soha nem mer szinte levegőt se venni, nehogy baj legyen. Ne ezek legyenek a példák. Ne nyálas csigákat, önmagukat is felrobbantó pszichopatákat, állandóan kényszeres protestálókat, menetrendszerint rinyálókat tartsuk már példának és követendőnek. Sőt ne is kövessük őket.

Az új kutatás szerint, úgy tudjuk meg legegyszerűbben ki a nárcisztikus ember, az eddigi furfangos, milliókért kidolgozott tesztek helyett, ha megkérdezzük tőle, hogy hol helyezné el magát egy nárcisztikus skálán. A valóban nárcisztikusok valóban elhelyezik magukat jó helyezéssel.

Most tapinthatóvá vált a korlátlan induvidualizmus. Az, hogy nem örülünk... Be lehet ezt csomagolni jogokba és szép papírosba, de attól nem lesz kevéssé romboló, csak már tenni sem tehetünk semmit anélkül, hogy ne kapnánk meg egy éppen aktuális pejoratív jelzőt. Fizetett trollok fröcsögik a szentenciákat és okádják a kígyót békát. Fizetett politikusok gyártanak ideológiát a közös javak lenyúlásához, barátoknak való kisunnyogáshoz. Bérnökök, pénzügyérek, árukapcsolt nemzetangyalok, tragédiakupecek a legszebb igazságokból is, a legszentebb harcokból, a legnagyobb tragédiákból is undorító, öncélú, nyomorult önelégültségű bosszút, rombolást készítenek. Ismerjük a bumerángot. Egyszer visszajön. Hókon vág, és nem értjük mi történt. Na most ér vissza a bumeráng.

Nem szeretném ilyen lelombozóan befejezni ezt az írást, persze ez van és sok bizonytalanság. De Jézus azért mond valamit ezzel kapcsolatban. Helyes arányokat mutat és szerintem igen jó útmutatás ez ahhoz, hogy helyes környezetet alakítsunk ki a "szeresd önmagad-nak": "Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat." Lukács Evangéliuma:10:27   "És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal." Lukács Evangéliuma:6:31

 

 

Címkék: 

Hozzászólások